Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Balogh Edgár: Visszatekintő

forradalmi harc ama szakaszán, amikor a moz- gásbajött tömegeket el kell tudni vezetni az élcsapat győzelmét biztosító új állásba. Azt hiszem, ma, Nyikita Szergejevics Hruscsov élő leninista útmutatása idején nem érdektelen az az érvelés, amellyel mi harminc évvel ezelőtt szűz-kommunista hévvel Lenin szövegét a csehszlovákiai magyar kommunisták figyelmébe ajánlottuk, s vállaltuk kényes vitákban a lenini normát. „Lenin idézett sorai

— hirdettük Az Útban — nemcsak azért jelentik most számunkra Szlovenszkón és Kárpátalján a legélőbb valóságot és konkrét, biztos útmutatást, mert felhívják figyelmünket arra, hogy az oportunizmus, a haszonlesésből a forradalmi marxizmustól elhajló szociáldemokrácia elleni harcban segítségünkre siet a tömegek saját tapasztalata, és hogy ez az idő különösen kedvező a kommunista párt taktikájára: a dolgozók egységfrontjának a felállítására. Lenin itt közölt mondatai mást is tudatosítanak bennünk, tehát más szempontból is aktuálisak. Lenin üzenetében a baloldali doktrinérizmus, a pusztán csak általános, sablonos, levegőben lebegő radikálizmus ellen is harcba szólít bennünket, és a döntő történelmi időszakban a helyzet konkrét, közvetlen, a valóságon alapuló tanulmányozását, a helyi körülmények, a speciális történelmi, földrajzi, nemzeti sajátosságok és erők számbavételét követeli. Nagyon érdekes, hogy az általánosságba vesző radikalizmus a válságba jutott intelligencia jellemvonása. Egész Szlovenszkón és Kárpátalján balfelé tolódik az értelmiség, de a balfelé tóduló intelligencián valahogyan megérezni a könyvszagot. Baloldali egyesületek alakulnak ötven, száz, kétszáz taggal is, de radikalizmusuk még a levegőben lóg, mert nem tudják a konkrét magyar, szlovák, ukrán, zsidó vagy német nemzeti valóságot, a szlo- venszkói és kárpátaljai talajt, a keleteurópai történelmiséget, az osztályharc konkrétumát megtalálni.“

Az alaphangot Lenin szavaival ütöttük meg, s tudatosítva helyzetünket újra felvetettük mozgalmunk sajátos értelmiségi programját: olyan munkacsoportok alakítását, amelyek ,,a baloldali intelligencia eddigi absztrakt (elvont) internacionalizmusa és radikális doktrinérsége helyett a konkrét magyar helyzetanalízis alapján állítják be a forradalmi inteligenciát a proletariátus mozgalmaiba.“ Egy csomó akadékoskodó elvtársba ütköztünk ugyan, de azért egyedül sem maradtunk. Hasonló folyamat ment végbe a Dav írói körében. A baloldali intelligencia zsolnai konferenciáján a szlovák forradalmi értelmiség is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új történelmi erők kibontásához a proletariátus frontján

konkrét helyzetismeretre, a szlovák történelmi viszonyok logikájából való reális kiindulásra van szükség, ha a lenini tant honi viszonyaink között eredményesen akarjuk érvényesíteni.

A kisebbségi magyar diákság és értelmiség eszmei zajlásában egyáltalán nem csökkent, hanem ellenkezőleg: jelentékenyen megnövekedett a hangunk, hiszen mindazt, amit azelőtt legfeljebb a diákmozgalmi körökben és a polgári sajtóban (sokszor csak a bulvárlapok ketrecében kényszeredve) rebeghettünk el, most Az Üt mindenhová eljutó számaiban szabadon és teljes tüdővel kimondhattuk. Évekig tartó megfigyeléseink eredményeiből erre az időre érlelődött ki valódi publicisztikánk, amely végre nemcsak intellektuális körökön belül keltett házivihart, hanem általános közvéleményt támasztott, s a legilletékesebb kisebbségi tényezőt: magukat a tömegeket késztette állásfoglalásra. Vajon nem fényko- ra-e a Sarlónak ez az idő, amikor klikk-alkudozások helyett „a kisebbségi magyarság történelemnélküli osztályai nevében“ emel szót a Masaryk elnök egymillió koronás adományából létrehozott Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság szűk osztálycélokra való kisajátítása és az eredeti elképzelések meghamisítása ellen? Jócsik Lajos Akik egy millióért államhű kisebbséget szállítanának címmel nyilt színen mutat rá arra, hogyan szorították ki a kisebbségi magyar kutatások akadémiájának tervezett intézményéből magát a kezdeményző ifjúságot, s a válság kellős közepén hogyan kísérleteznek itt is a cseh és a kisebbségi magyar burzsoázia eszmei védelmének összeegyeztetésével. Új — a proletariátus népi arcvonalán elfoglalt — hadállásából a Sarló sikeresen meg tudta teremteni a magyar egyetemi hallgatóság osztatlan egységfrontját, s a prágai és pozsonyi tüntető gyűléseken elhangzott előadások és tudományos programtervezetek, melyek röpiratban is megjelentek, hátrálásra kényszerítették a kormányt, s megakadályozták, hogy az új intézmény közvetlen kormánypolitikai manőverre legyen felhasználható.

És másutt, mint a szabad kommunista sajtóban, nem jelenhetett volna meg a Sarló ama elemzése sem, amely a cseh, és magyar burzsoázia egyes köreinek újra divatba jött egyezkedéseivel kapcsolatban a proletariátusra testálja át a kisebbségi magyarság nemzeti érdekvédelmét. Egy ilyen írás, mint az Egyezkednek Budapest és Prága urai (újra Jócsik cikke) konkrét állampolitikai viszonylatokba helyezte a pártos feladatokat, s éppen ezekkel járult hozzá a proletár közvélemény megszilárdításához, múlékony erejű hisztéria helyett okfejtésre alapozván a meggyőzést. Egyfelől