Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - Gustáv Husák: Nemzetközi elemek a Szlovák Nemzeti Felkelésben

felkelésben még nincs áttekinthetően felderítve és közzétéve. Csak úgy találomra említem, hogy a magyar antifasiszták részt vettek az SZLKP 1944. szeptember 17-i egyesítő kongresszusán, hogy egyidöben a felkelés területéről szervezték meg az MKP Központi Bizottságának földalatti munkáját, a mi területünkön alakultak partizán egységek, melyek azután magyar területre vonulva működtek. A magyar antifasisztákkal a legszorosabb együttműködést óhajtottuk és 1944 októberében sokat vártunk főleg a moszkvai tárgyalásoktól Magyarország átállásáról a hitler-ellenes szövetségbe. A magyar küldöttség a felkelés területéről indult útnak. A fejlemények ismeretesek, a nácik és a magyar fasiszták október közepén történt beavatkozása folytán erre a fordulatra nem került sor, a szlovák felkelésnek, valamint magának a magyar kibontakozásnak kárára. De ezáltal a szlovák és magyar antifasiszták együttműködése nem szenvedett kárt, ellenkezőleg, a partizán osztagokban idő múltával méginkább elmélyült.

' Az a döntő jelleg, amely nemzetközi viszonylatban az SZNF-re rányomta a haladás pecsétjét, a felkelő erők viszonya a Szovjetunióhoz volt, annak politikai és katonai törekvéseihez a nácizmus leverésére. A felkelés előkészítésének első lépéseitől kezdve a vezető politikai és katonai tényezők (SZLKP, SZNT, katonai központ) számítottak a legszorosabb együttműködésre és a honi fegyveres fellépés összehangolására a szovjet hadsereg terveivel. Már az 1943. évi „Karácsonyi egyezmény“ az SZNT ’ megalakulásáról leszögezi: „Szoros együttműködést óhajtunk minden szláv állammal és nemzettel, főként a Szovjetunióval, amelyben a szabad élet és a minden irányú felvirágzás biztosítékát látjuk a kis nemzetek számára általában, a szláv nemzetek számára különösen. Az elkövetkező Csehszlovák Köztársaság a maga külpolitikáját ezen alapelvek szellemében kell hogy vezesse és ezért külpolitikai és katonai téren a Szovjetunióra kell támaszkodnia.“ A szlovákiai ellenállási harc vezetősége a Beneš-kormány ingadozásával és spekulációival szembeállította az antifasiszta ellenállási harc, valamint az eljövendő Csehszlovák Köztársaság szilárd szovjet orientációjának egyértelmű követelményét.

A fölkelés előkészítése is ebben a szellemben folyt. 1944 nyarán nagy lehetőség kínálkozott: a szlovák felkelő erők és a vörös hadsereg egységeinek összehangolt akciójával meggyorsítani nemzeteink felszabadítását és egyidejűleg az egész szlovák területet a szovjet hadsereg rendelkezésére becsátani a Morvaország, Bécs és a magyar alföld felé irányuló felvonulásra. Ez a lehetőség reális volt. A vörös hadsereg egységei augusztusban 30 km-re voltak a Kárpátoktól. A szlovákiai hágókat és a Kárpátok mintegy 70 km-es szakaszát az ellenállási harcba beszervezett két szlovák hadosztály védelmezte. Nyugat-Szlovákia kis részétől eltekintve, Szlovákiában német katonaság gyakorlatilag nem volt. A szlovák hadsereg többségét, melynek létszáma augusztusban megközelítőleg százezer fő volt, meg lehetett nyerni a fölkelés számára. A szlovák nép széles tömegei ebben az időpontban egyértelműen az antifasiszták oldalán állottak, nagy rokonszenvvel a Szovjetunió iránt. Ha az akciók ilyetén összehangolása idejében sikerült volna, ha a szlovák felkelés kezdete egybeesett volna a vörös hadsereg bevonulásával szlovák területre, a középeurópai hadí- •helyzet lényegesen megváltozott volna, oly jelentősen, hogy ez nemcsak a Csehszlovák Köztársaság nemzeteinek gyors felszabadulását eredményezte volna.

Sajnos, az SZNT küldöttsége, melynek élén K. Šmidke, az SZLKP és az SZNT vezető személyisége állott, csak augusztus 4-én jutott el szovjet területre. Az akciókat egybehangoló tárgyalások számos ok miatt nem fejeződtek be addig az időpontig, amikor Szlovákia teljes megszállásának német kísérlete miatt a fegyveres ellenállás és felkelés megkezdése augusztus 29-én elkerülhetetlenné vált. A nagyszabású terv nem sikerült, de így is a szlovák nép harca új tényezőt jelentett Közép-Európa helyzetében, a német hátországban. Szlovákiában a klérofasiszta rezsim ténylegesen fel lett számolva. Tiso és a körülötte levő mindenre elszántak csoportja szemmelláthatólag a német megszállók bérenceivé váltak. A szlovák hadsereg, mint Hitler szövetségese megszűnt létezni. A felkelés proklamálta a Csehszlovák Köztársaság felújítását a felszabadult területen. A nácik kellően tudatosították ezt a változást. Rafelsberger, az egyik bécsi magasrangú náci funkcionárius, 1944. október 11-én így ír Kaltenbrunnernek, a Gestapo főnökének: „ ... Szlovákia ma részben gyakorlatilag hadszíntérré vált. Amennyiben nincs megszállva a felkelők által, lényegében egy bizonyos hadtápterület jellegét vette föl... A középszlovákiai tűzfészek mielőbbi felszámolása kétségkívül előfeltétele minden további politikai, gazdasági és katonai ténykedésnek Szlovákiában... Nem lehet kétség afelől, hogy a szlovák terület lehetőleg nagy részének biztosítása döntő jelentőséggel bírhat az oroszok további magyarországi előnyomulása esetén ... A szlovák kormányt ma nem értékelhetjük józanul többre, mint, mondjuk, Nedič kormányát Szerbiában, amely