Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - A MAI JUGOSZLÁV IRODALOM - Zlatko Klátik: Betekintés a jugoszláv irodalomba

ahogy azt Lalié tette, hogy bebizonyítsa, az ember még ilyen szélsőségesen kiélezett élet- körülmények között is, a kétségbeesésnek, a félelemnek, a halucinációknak, az álmoknak, a gyermekkorhoz és az első szerelemhez menekülő üdvkereső emlékezésnek ellenére, megőrizheti saját arcát és gerincességét. A magány Lalié tükrében nem rendelkezik semmiféle vonzó költői fenséggel, a sötétségnek és reménytelenségnek mély kútját mutatja, amelyben kialszik a gondolat és az érzés és éppen ezért e Lalié ábrázolta magány egyúttal kétségbeesett fájdalmas kiáltás is az emberi együttérzés felé. Lalié stílusa gyakran pate- tikus, látomásszerűen lebegő, de az ember belső lényegét analitikus eszközökkel vizsgáló és a tényeket szimbolikus jelentőséggel színező is.

Hasonló területen mozog Miodrag Bulatovié, a másik csernohorai szerző is, aki a „Vörös kakas égbe száll“ című regényével, amelyet húsz nyelvre lefordítottak, valóban nagy figyelmet keltett. A szerző az emberi tudat legmélyébe ereszkedik és ott olyan tulajdonságok után kutat, amelyeket nem lehet az egzakt gondolkodás eszközeivel egykönnyen desifrírozni. Egész sor figurájával bizonyítja, hogy az emberi egyéniség nem redukálható néhány általános igazságra. Történetei a valóság és az álom, a mindennapi élet és a halu- cínáció, a tudat- és a tudatalatti határán mozognak és ennek a pszichikai senkiföldjének a területéről olyan szuggesztív és költői erejű képeket tud ellátni, amelyekben egymásra villanóan feszülnek olyan soha meg nem alkuvó hatalmasságok, mint: nemesség, gazemberség, barátság, árulás, a jó és a rossz. Mindezek ellenére Bulatovié nem esik az etikai relativizmus hibájába, hanem megőrzi az élesen határolt értelmi tagozódást és elbeszélésével ama törékeny vágy szimbolikus kifejezéséig szárnyal, amelyben az emberi boldogság a gyermek feldúlható búvóhelyének vörös kakasában él.

Laliéhoz hasonlóan kizárólag háborús témából merít Antonije Isakovic is, aki a rövid prózák legsikeresebb képviselője. Ama sokrétű gondolati, etikai és érzelmi problémákat, amelyet a fasizmus elleni harc hozott, Isakovié megpróbálja a modern novella szűk területére szorítani. Közelebb áll a realista elbeszélés tradíciójához, mint a modernisták többtervű- ségéhez, szabad asszociójához vagy belső monológjához, de ugyanakkor szuverénen kezeli ezeket a tradíciókat, túl tud rajtuk lépni, képei telítve vannak szimbolizmussal, filozófiai és költői jelentésük az értelmi jelentést is kitágítják. Ezenkívül Isakovic gondosan óvakodik az ideológiai és etikai retorikától, a tendenciózusságtól, aktivizálja az olvasót és arra kényszeríti, hogy a sorok közötti jelentésből derítse fel és hámozza ki a mélyebb mondanivalót.

Más területen és más kifejezési eszközökkel dolgozik Vladan Desnica regényíró. Ivan Galep

tavasza című művében megteremtette a jugoszláv esszé-regény prototípusát, amely olyan igényes és szokatlan olvasmányt jelentett, hogy első pillanatban a kritikusok egy részét is zavarba hozta, hamarosan azonban megtáplálták benne az újító jelentőséget.

A művészileg sohasem öregedő és saját müvével állandóan provokáló Ivó Andrié. a jugoszláv irodalom patriárchája magas életkorával, alkotó tapasztalataival a legigézőbben köti össze a tradíció maradandó értékét a modernisták igyekezetével. Első pillanatban úgy tűnik, mintha a török időkből származó és Boszniában játszódó regényeiben és novelláiban minden öreg és avitt lenne. A téma, az emberek, az elbeszélés, a pszichológia és a szerző szemlélete. És bár Andrié a történelmi kor és a környezet utolérhetetlen festője, bár műve nem egy szempontból a megörökítő dokumentum jelentőségével bír, e ténynél mégis nagyobb jelentőségű az a legmaibban és legholnapiabban minden emberhez szóló mondanivalója, amely tér és történet felé ível, mivel Andrié festői és történelmi kosztümbe öltöztetett hőseit, azok gondolkozását, kínlódásait és reménységeit örök emberi tulajdonságokkal ajándékozta meg.- A külső nyugalom, állandóság, a szinte lusta mozdulatlanság mindez csak az átgondolt misztifikáció következménye. amelyet kiváló elbeszélő képesség hív életre, de amely alatt az élet dinamikája árad. Andrié mondatai alaposan és finoman kimunkált kristályok, felépítésük egyszerűségében szinte átlátszóak, felületükről mégis színek és képzetek gazdag skálája ragyog. Az egyszerűségnek és az összetettségnek eme egyéni ötvözetéért válik oly vonzóvá mindenki számára Andrié műve egyszerű olvasótól a legigényesebb műélvezőig egyaránt.

Andrié antipólusa Miroslav Krleža. Andrié mélyre bocsátott szonda a történelmi Bosznia szűk kútjába; Krleža szabadon és kötetlenül bánik térrel és idővel. Andrié prózája par excelence epika; Krleža műfajban és tendenciában is az egyetemes szintetikus művészet képviselője, prózaíró és drámaíró is, lírai és epikai költő, esszéista, kritikus, szenvedélyes vitatkozó, filozófus és szociológus, olyan ciklusok szerzője, amelyben drámák és regények, komplexegységek és különféleségek egymásba szövődnek, Andrié a legszebb szerb-horvát nyelv eredetiségének őrzője; Krleža a nyelvi szintetizmus híve, az írott nyelv alapjaira a polgári nyelvjárás rétegei, német, magyar, latin nyelvi fordulatok rakodnak rá, máskor pedig tiszta tájszólási elemek s modernista stílusok vegyülnek egymásba. Erkölcsi pátoszával és intellektuális élességével, amely egészen a szarkazmusig ível, Krleža bálványdöntő és maszktépő, helycsinálója valaki másnak, aki majd az irodalom pionírjainak útját virágokkal ülteti és napsugárral ragyogja be.

Természetesen a jugoszláv próza, amely háború utáni gyors fejlődésével minden kétséget kizáróan domináns jelentőségre tett