Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - A MAI JUGOSZLÁV IRODALOM - Zlatko Klátik: Betekintés a jugoszláv irodalomba

Sének igen konkrét képét is ez az adottság körvonalazta. Nagy kilengést még az ötvenes évek tragikus félreértése sem okozhatott, ámbár az országot átmenetileg rendkívül ne­héz politikai, gazdasági és kulturális helyzetbe sodorta éppen azt az országot, amely legvé­resebb és leghősiesebb harcából kikerülve egy igen Ígéretes jövendő küszöbére lépett. A nehézségek azonban néha az összes belső erőt mozgósítani képesek, mindent pozitív eredménnyé változtatnak és szinte elképzel­hetetlenül lineáris és egységes fejlődés vonal­ba tudnak állítani. így történt ez a kultúra területén is, ahol a kulturális orientáció kér­déséről kellett dönteni. A szenvedélyes kere­sésnek, tudatosításnak, tévelygésnek és a helyes utak megtalálásának légköre abban a néhány éves szenvedélyes vitában is tükrö­ződött, amelyet ..realisták“ és „modernisták“ folytattak egymás közt. A harcot az irodalmi publicisztika és a bizonyító anyagok összes fegyverével vívták egymással szemben. A rea­listák a nemzeti arculat elvesztését, az eszmei indifferáltságot, a dekadenciát, az üres kísér­letezéseket, az utánzást, a híg formalizmust és a komunikatívság hiányát vetették a modernisták szemére. Ezzel szemben a mo­dernisták a realisták gondolati és formai kon­zervativizmusára, az egyetlen módszer üdvözítő voltának tarthatatlan teóriájára, a művészi képzelőerő hiányosságára és a földhözragadt realizmusra mutattak rá. Ebben az ütközetben lőttek és túl is lőttek a célon, számos kicsi­nyesség került felszínre és nem egy fölösleges sértő szó is elhangzott, de egészébe véve mégis közelebb kerültek az igazsághoz és a jugoszláv művészet helyes útjának a tudatosí­tásához. A realisták avagy a modernisták győztek? Győzött az irodalom. Ebből a harcból meg­gazdagodva, müvek számával vértezetten ke­rült elő és helyet tudott adni valamennyi igazi tehetségnek, csoportnak és áramlatnak. A néhány éves ideológiai-esztétikai harc le­hetővé tette az ideológiai és művészeti kérdések éles és haladéktalan felvetését és következetesen magyarázatát tudta adni an­nak a kapcsolati minőségnek, amely az iro­dalmat a többi ideológiai és művészeti terü­lethez fűzi. Fel tudta kutatni nemcsak a neotikus, de a formai indító okokat is és ugyanakkor el tudott mélyülni saját lehető­ségein belül az irodalom ' eddig még fel nem fedezett és ki nem használt potenciális lehe~ tőségeiben, a költői nyelv rétegeiben és minő­ségeiben. A nyílt véleménycserében szinte valamennyi járható út és lehetőség megvita­tásra került, amely hasznosan és használha- tóan az alkotók előtt áll. Természetesen hivatalos békekötés ezt követően sem történt, ámbár a Delo és a Savremenik nevű lapok, a két határozott esztétikai irány zászlóvivői, felszámolták a demarkációs vonalakat és a hadállásokat. Az újnak és a réginek a harca ettől kezdve rejtettebb, összetettebb, de egy­úttal intenzívebb formát öltött magára, mivel ezután már az alkotókban vívta saját belső háborúját. A pozitív eredmények a művészi munkában jelentkeznek. Áttörő erejű müvek születtek, amelyek figyelmet keltettek a határokon túl is. Ilyen kulturális határkő volt Dobrica Čosič első regénye is, a Messze a nap című, amely­ben a szerző a partizán mozgalmon belül az erkölcsi konfliktusoknak mélyebb és árnyal­tabb, bátor és konvenciómentes megoldására vállalkozott és ezzel végre megszakította az antifasiszta próza fekete-fehér ábrázolási mód­jának sematikus láncolatát és az emberi haladás eme barikádjain álló emberek össze­tettebb, teljesebb és árnyaltabb megértése felé megteremtette az igényesebb búvárkodás le­hetőségét. Cosic a maga gyorsan érő tehetsé­gével a próza formai gazdagítására is kísér­letet tett. így például Gyökér című regényében az egyébként formailag a realizmushoz közel­álló írásművészetében a mítosz és az irracio­nalizmus motívumait próbálja beleszőni. Érez­ni benne a freudi pszichoanalízis erotikus misztériumába való átmeneti kiélési vágyat és azt a görcsös erőfeszítést, amelyet a nyelv metaforikusságáért folytat, úgyhogy ez az igyekezet néha szinte ornamentikussá változtatja stílusát. De néhány erőltetett stílusfordulatot leszámítva a legköltőibb mű­vek egyike ez, amellyel a modern jugoszjáv próza dicsekedhet. A regényben főleg a szerb parasztság útkereséséről van szó. Ehhez a problémához egyébként három kötetes regé­nyében, az Osztásban visszatér, hogy megmu­tassa, hogy gabajodott egyik ága a nacionalista mítoszba és hogy nőtt ez a misztérium a vér, a fajiság, a pravoszlávság, a monarchizmus és a militarizmus táptalaján és hogy de­generálódott törvényszerűen és végérvényesen a felszabadító harcokban. A mű szerkezete összetett. Több réteg és stílusnyom ráhatását tükrözi, van benne realista beszély, sőt fak- tografikus regisztrálás, esztétikai okoskodás, belső monológok, metaforikus felsőrétegező- dések, s mindez magas feszültségű szenvedé­lyes ritmusba ágyazva. A nemzeti felszabadító harc a jugoszláv prózaíróknak még mindig legnagyobb témája, amelyhez valamennyi jelent faggató kérdésük­kel mint ősforráshoz vissza-visszatérnek és a kiélezett helyzetekben alkalmat találnak arra, hogy az általános emberi problémákat felvethessék. Folyamatosan ezt a gyakorlatot követi Mihailo Lalié, csernohorai prózaíró is, akinek terjedelmes regényciklusai kizárólag a fasiz­mus elleni harc témájából táplálkoznak. Lalié már a mű beállítottságában is tradícióellene­sen jár el. A felkelést nem mint hősi eposzt, nem mint hatalmas nemzeti szervezkedést mutatja be, hanem a közösségből kiemelt egyént, forradalmárt szembeállítja a fasizmus és az embertelenség borzalmaival. Ügy gondo­lom, a háború utáni irodalomban (nemcsak a jugoszlávban) senki sem helyezett annyi emberi szenvedést egy ember vállára, mint

Next

/
Thumbnails
Contents