Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - DISPUTA - Szabó Béla: Gábor megszökik (Részlet Steiner Gábor életrajzi regényéből)

hol tartózkodik, és vége lenne ennek a zűrzavaros nyugtalanságnak. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy valakinek fájdalmat okozzon. Most jött rá arra, hogy eltűnésével milyen felfordulást teremtett otthon. Szinte maga előtt látta a riadt, kétségbeesett arcokat. Nyugtalan lett, jobbról balra forgolódott a fekvőhelyén, szíve tele lett újra keserűséggel. Beszélnie kellett, képtelen volt a felbukkanó kételyeit magába fojtani, képtelen volt magában rendet teremteni.

— Babják bácsi — szólalt meg halkan, segítségkérőn.

— Mi baj, Gábor.

— Fenn tetszik lenni?

— Fenn vagyok ... kemény a fekvőhelyed?...

— Nem kemény, Babják bácsi... de — tette hozzá — otthon keresnek.

— Persze, hogy keresnek, ha megszöktél.

— Meg kellett szöknöm, nem tehettem másképp.

— Elhiszem én azt.

— Az úgy volt, tetszik tudni, hogy az arany kigurult Elekné erszényéből, csillogva beleesett a zsák ocsuba. Igen szép kerek arany volt az, megúnta az erszényt, elhagyta, új lakást keresett a zsák ocsúban, és ezért kellett nekem otthonról megszöknöm.

Az öreg hallgatott, fáradtan és álmosan arra gondolt, hogy a gyerek fejébe szállt a bor, kótyagos egy kicsit, hadd beszéljen. Az öreg nem tévedett, amint Gábor meghallotta az öreg hangját, megnyugodott, kételyei, aggodalmai szertefoszlottak, szívén, agyán, egész testén forró hullámok száguldoztak keresztül, a keserűséget derű, jókedv váltotta fel, és gondtalanul folytatta ...

— Azért Babják bácsi. .. mert én az aranyat vissza akartam adni Eleknének. a régi lakásába akartam kényszeríteni. Fáni néni pedig azt gondolta magában, hogy az arany elégedetlen régi gazdájával, nem akar nála maradni, mindenképp világot szeretne látni, erre aztán szíve megkönyörült rajta, átmeneti szállást adott neki és világgá küldte. Ki tudja, hói vándorol most az arany ?... Én nem tudom, és mégis Elekné meg Fáni néni is rajtam követeli... Olyan ez, mint egy csúnya mese... Csak a vékony aranylánc Fáni néni nyakán beszélhetne arról, hol az arany, de a nyaklánc nem beszél, hallgat, Fáni néni is hallgat, én is hallgatok, az arany nem szól egy szót sem, én pedig addig nem megyek haza, míg az engedetlen arany vissza nem kerül a zsák ocsúba. Mert az engedetlen aranyat meg kell büntetni, egy olyan arany, amely megszökik ilyen tekintélyes gazdától, mint az Elekné, akinek sarokháza van, az példás büntetést érdemel. Meg kell találni az aranyat... Csak Fáni néni találhatja meg, de Fáni néni ahelyett, hogy az aranyat keresné, engem keres... fut, szalad szomszédtól szomszédig, lehet, hogy Eleknéhez is elment, tördeli nála a kezeit, mindenről beszél, csak az aranyról nem. A haja bizonyára borzas, lehet, hogy keserű könnyeket ejt, sír, zokog, az ember szíve megkönyörül rajta, csak éppen az igazat nem mondja meg. És Elekné részvéttel hallgat, de biztos tudja, hogy én az arannyal szöktem meg. Ha eddig egy ici-picit kételkedett benne, most már annyit sem kételkedik. Lehet, hogy a rendőrségre is elmegy, és feljelent engem. Ezt így szokták, hogy feljelentik a tolvajt. Lehet, Babják bácsi, hogy reggelre itt lesz a csendőrség. Kakastollasan jönnek majd ide, a zsebeimet kikutatják, nem találják meg ...

Hideg verejték lepte el a testét... Hirtelen meghallotta az öreg egyenletes horkolását és elhallgatott. Menekülő mozdulattal térdét egészen felhúzta, fejét pedig a báránybőr bundába fúrta, egészen apróra összezsugorodva reszketett, és lihegve szólította az apját... így aludt el fáradtan, feldúltan agyonzaklatott szívvel.