Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - FIGYELŐ - Dobos László: Lovicsek Béla: Csillagszemü asszony

Lovicsek Béla: Csillagszemű asszony

Láttunk egy bemutatót, aminek kritikai visszhangja feltűnően hamar elült. Szóban és írásban, mintha illendőségből mondtunk volna véleményt „letudtuk", „elintéztük“, aztán ad acta került a Csillagszemű asszony bemutatója. Az erősen vegyesértékű és felemás darab, olyan halkra fogott kritikai viszolygást váltott ki bennünk. A viszolygásnak tájainkon sokféle változata van: valaki tanácstalanul a vállát vonogatja, egyesek a hajukat tépik azt ismételgetve; „hogy lehet ilyen darabot színre vinni“, akadnak bölcsen mosolygók, udvariaskodón parolázók, aztán olyanok is vannak, akik másnapi elfoglaltságukra hivatkozva egyszerűen kisiklanak a véleménymondás elől. Kicsit magyarázzuk, esetleg mentegetjük a dolgokat, aztán elparántáljuk a szerzőt darabjával együtt. Szívjuk a fogunkat, káromkodunk és a következő héten cikket írunk vagy beszédet mondunk a csehszlovákiai magyar drámaírás megteremtésének szükségéről, illetve annak siralmas helyzetéről.

Ha nem csal az emlékezetem évek óta felváltva vádoljuk és vizsgáztatjuk a színházat: mit tett és tesz drámairodalmunk kibontakozása érdekében? Hát íme elkezdték, illetve folytatják, színpadra vitték egy regény dramatizált változatát. A próbálkozás fogadása: nem tetsző morajlás. Ne hamarkodjuk el a zárszót, Lovicsek darabjának a bemutatásával egy törekvés első soráról, első mondatáról van szó. Itt elsősorban ezt a drámát forszírozó igyekezetei kell ösztönöznünk és értékelnünk. A próbálkozás összege ennyi: soványka, siker, alig kimutatható eredmény, annál több figyelmeztető és elgondolkoztató tanulság.

Lovicsek darabjának színhelye a mai falu. Gaálék házában indul a történet. Gaál János a szövetkezet elnöke, felesége „háztartásbéli“, János öccse István „ingázó“ bejáró munkás, az öreg Gaál hallgatag a ház körül tébláboló, az újjal nehezen barátkozó bölcs paraszt. így, négyesben, azaz ötösben (Gaál János kisfia Janika) él a Gaál család. Ez a kiinduló helyzet. Aztán az ötszög váratlanul háromszöggé zsugorodik, István beleszeret bátyja feleségébe, Jolánkába. Gaálné otthagyva gyerekét Csehországba szökik Pistával. Élhetnének, örülhetnének szerelmüknek és egymásnak, nem megy. A várt és áhított boldogság megkeseredik. Jolánka gyereket vár, nyűgös, folyton sír, egyszóval nem találja magát. István sem

az már, aki a felobbanás napjaiban volt, Jo- lánkához fűződő szerelme aláhagyott, megkopott. Az örömöket kívánta, együttlétük terheit képtelen viselni. Meginog! Jolánka megmérgezi magát, halálveszélybe kerül. Felépülése egyet jelent a teljes kiábrándulással és kijózanodással. Magára döbben, s az öreg Gaál, aki fiával Jánossal a szerencsétlenség hírére a „fiatalokhoz“ látogat, visszaviszi a falujukba.

A Csillagszemű asszony történetének két szála van. Az egyik: a cselekmény magvát képező erkölcsi bonyodalom: Jolánka és István szerelme. Szökésük és kijózanodásuk központi helyet kap a darabban. A felvázolt és megoldandó alapképlet; a szerelmi háromszögön belül lejátszódó erkölcsi botlás. A történet másik szála, másik vonulata, a társadalmi-történelmi háttér.

A sokévszázados erkölcsi alapképletet a családi háromszögből adódó bonyodalmakat, Lovicsek a mai falu életviszonyaiban vizsgálja. Mai helyzet, mai emberek, mai gondok, mégis keveset mond a máról. Irodalmunk kísértő paradoxonja ebben a darabban különösen kiütközik: az élmény és a megformálás, az élmény és az alkotás művészi hitele közötti ellentmondás. Hosszú éveken át, de gyakran még ma is így próbáljuk védeni egy-egy írás értékeit: „hisz így éltem meg“, „így történt“, „így volt igaz“ stb. Azaz az élmény és nem a megformálás hitelét védjük és vitatjuk. Veres Péter írta valamelyik tanulmányában: „A jó költő még a szék lábáról is képes verset írni“. A Csillagszemű asszony dramatizált változata pontos diagnózist ad: Lovicsek prózájában érezni az élettények jelenvalóságát, az író frissebb élményekben dúskálhat, közelről látja és maga is éli a falu életét, írásainak művészi hitele és értéke mégis kicsiny. Az író absztraháló készségével van itt baj. Az élettények rendezésével, csoportosításával, válogatásával és megszerkesztésével. Egyszóval az alkotás legnehezebb foka, a felsőfok, az élettények művészi szintű újrateremtése erőtlen.

A regényben az író ösztönös valóságszemlélete dominál. Sajnos, ez átvivődik a drama- tizálásra is egy a népszínművekre jellemző idejét múlta romantizálás formájában. Egyet el kell ismernünk, a dramatizálás kitapintha- tóan törekedett az egyes szereplők között fennálló alkati különbségek hangsúlyozására.