Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Peter Karvaš: Sebhely (Részlet a színmű első közjátékából)
te idéz): Magda, nehéz időket élünk, élet- halái harcban állunk! Minél közelebb a győzelmünk, annál kíméletlenebből támad az ellenség! Nincs veszteni valója! Lecsap minden gyönge pontunkra! (Kis szünet.) MAGDA (csendesen): Elég pontos diagnózis. (Pillanatnyi szünet.) Műtétet nyilván még nem találtak ki hozzá. STANO (figyelmesen): Műtétet...? MAGDA: A klinikánkon néha sikerül visszaadnunk egy ember látását. Hétköznapi arcot vágunk hozzá, de minden ilyen nap kis ünnep számunkra. Nem látott, és ezentúl látni fog: embereket, virágokat... Ha végre feltalálnák azt a műtétet, amely visszaadja az ember látását — de... másféle látást. Hogy tisztábban, mélyrehatóbban lásson. Ránézel egy emberre — miféle? Milyen lesz holnap? Nem tudod. Ha egyszer sikerülne ilyen látással megajándékoznunk az embert...! STANO: Ez nem az orvostudomány dolga, hanem a történelemé. Eljön a nap, amikor az emberek majd nem látszanak másnak, mint amilyenek. MAGDA: És addig mi legyen? Vakon járjunk? Egy házban éljünk Ernest Sebóval, rendes embernek tartsuk, míg ki nem sütik róla, hogy gazember? Vagy nézzük, hogyan vétenek egy ember ellen igazságtalanul olyan dolgok miatt, amelyeket sohasem követhetett el...? (Észbe kap.) Most nem Sebőról beszélek, de ... STANO: Az első lépéseket tesszük, Magda. Sajnos, még nincs csodatevő szemüvegünk. MAGDA: De hisz — aki erősen rövidlátó, még sofőrigazolványt sem kaphat! STANO: Igaz. De egyelőre nyugodtan rábíznak ©9y gyárat vagy biológiai kutatóintézetet. Nem ültetheted a tábla elé, nem olvastathatod le vele a betűket, nem állapíthatod meg, hány dioptriás szemüvegre van szüksége. MAGDA: Nem okozhat az ilyen ember súlyos baleseteket... ? STANO: Okozhat, Magda. De ez hozzátartozik a korunkhoz, nem léphetjük át. Az emberek olyanok, amilyenek, és ha vágják a fát. .. MAGDA: Ez azt jelenti... védjük a szemünket a röpködő forgácsoktól. (Csendesen.) Ne avatkozzunk bele Šebo dolgába. STANO: Azt nem mondtam. Fel fogom hívni. MAGDA (halkan): Nem akartam, hogy kellemetlenséged legyen, Stanislav. Csak azt akartam ... STANO (gyöngéden): Tudom, Magda. Már sok éve ugyanazt akarom, amit te. (Valaki csönget.) Ki jöhet? MAGDA: Ilyenkor... (Megy ajtót nyitni. Stano felhúzza kabátját. Magda felindultan visszajön Sebónéval.) SEBÖNÉ (különös fáradtság látszik rajta, reakciói megkésettek, nem mindig helyesek): Jóestét. STANO (megdöbbenten néz Magdára): Jó estét, Šebóné elvtársnő. MAGDA: Tessék, üljön le. (Pillanatnyi szünet.) SEBÖNÉ: Nem akarok alkalmatlankodni... STANO: Egyáltalán nem alkalmatlan, higgye el. MAGDA: Iszik egy teát? SEBÖNÉ: Nem maradok sokáig. Azért jöttem... Szerencsétlenség ért bennünket. STANO: Egész este arról beszélünk. Nem tudjuk megérteni. SEBÖNÉ: Ernest ártatlan! MAGDA: Bizonyára...! STANO: Tulajdonképpen mi történt, Šebóné elvtársnő? ŠEBÓNÉ: Ernest ártatlan. Esküszöm. STANO: Rég nem találkoztunk ... hogy lehet, hogy hozzám jött? ŠEBÔNÉ: Az újságban olvastam magáról... maga sok fontos embert ismer ... Ernestet is ismeri! Tudja, hogy szörnyű félreértés történt! MAGDA: Nem tudom miért, de mindig az volt az érzésem, mintha a férjével együtt jártunk volna iskolába vagy egy faluból lennénk . . . Olyan ember volt... SEBÖNÉ (iszonyodva): Volt! Mindenki azt mondja: megbízható hivatalnok volt, régi elvtárs volt! Volt! Volt! STANO: így szokták mondani, Sebó elvtársnő... Mondja el, kérem tulajdonképpen, hogy is történt. SEBÖNÉ: Nem tudom. Nem tudom. STANO (pillanatnyi szünet): Hogyhogy? ŠEBÓNÉ: A férjem ártatlan. MAGDA: Bizonyára... De valahogy mégis el kellett kezdődnie. STANO: Šebó elvtárs exponált Helyen dolgozott, külföldiekkel érintkezett. ŠEBÓNÉ: Igen. Igen. STANO: Nagyobb pénzösszegek mentek át a kezén. SEBÖNÉ (ránéz): Ernest becsületes ember. Ismerem. (Magdához.) Maguknak tudniuk kell...! Annyi csodálattal beszélt magukról ... STANO: Nem keveredett bele valamibe? Önhibáján kívül? ŠEBÓNÉ (határozottan): Nem. Nem! STANO: Talán olyasmi történt, amiről maga nem tud.
