Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Peter Karvaš: Sebhely (Részlet a színmű első közjátékából)
SEBÖNÉ: Nem. Gyerekkora óta ismerem. Ismerem minden gondolatát. STANO: Talán olyasmi történt vele, amitől meg akarta kímélni magát. ŠEBÔNÉ: Nem. Nem. MAGDA: Nem volt az utóbbi időben nézeteltérése valakivel? Nem mondott olyasmit, amit félremagyarázhattak? SEBÖNÉ: Nézeteltérései voltak. Mindig azt mondta, amit gondolt. MAGDA (kis szünet): Most mit akar tenni? ŠEBÔNÉ: Nem tudom. Nem tudom. STANO: Pártvonalon természetesen fellebbezni kell. De egy ideig eltart, míg elintézik. Kár, hogy a fontos vállalat elveszt egy szakképzett munkaerőt. ŠEBÔNÉ (nem érti): Tessék...? STANO: Azt mondom, a férje talál majd más állást, de az eddigi munkájához különösen értett. Társadalmi érdek fűződik hozzá! ŠEBÔNÉ (megrökönyödve): Más munkát talál.. .?! STANO: Természetesen átmenetileg. Míg az ügyét ki nem vizsgálják. Egyébként beszélni fogok Sebó elvtárssal. Holnap felhívom. ŠEBÔNÉ (halkan): A férjemet letartóztatták. STANO (feláll): A férjét. (Szünet.) ŠEBÔNÉ (maga elé réved): Ernest nagyra becsülte önt. Egyszer azt mondta, ilyen emberrel, akár most mindjárt elmennék megint Spanyolországba harcolni vagy partizánkodni a hegyek közé. Kétféle embert ismert: olyat, akivel elmenne, és olyat, akivel nem menne. Azt mondta: Ondrušnak is nehéz az élete, verekednie kell a butákkal és a papagájokkal. De biztos lehetsz benne, végül ő győz. MAGDA: Stanislav, valamit tenni kell. STANO: Letartóztattak még valakit a vállalattól? ŠEBÔNÉ (meglepetten:,): Bizonyos Dohňanskýt, de már elég rég. STANO (figyelmesen): És mit mondott Šebo elvtárs — bűnösnek tartotta? ŠEBÔNÉ: Ernest azt mondta, hogy nem bűnös! STANO (gyorsan): Nem vette nyilvánosan védelmébe? ŠEBÔNÉ: De igen. Kiállt mellette. (Felindul- tan.) Könyörögtem neki, ne avatkozz bele, téged is elintéznek...! Megfogta a vállamat, mindig így szokta fogni a vállamat, és azt mondta: Ki intézi el — a párt? Én is a párt vagyok! (Pillanatnyi szünet.) STANO: A maga véleménye szerint — az a Dohňanský ártatlan volt...? ŠEBÔNÉ (meghökken): Nem tudom. MAGDA (nem érti): Hisz a férje azt mondta, hogy ártatlan ...?! ŠEBÔNÉ (rémülten): De a felesége... mindenkinek azt mondta, hogy már évek óta... nem él a férjével... (Iszonyodva.) A fia pedig ... nyilatkozatott tett... érettségi előtt áll.. . Kijelentette, hogy megtagadja az apját... elítéli __ (Kezébe temeti arcát.) De E rnest ártatlan! Tizenöt éve élek együtt vele! Minden gondolatát ismerem! Sohasem mondok le róla! Soha! (Sírva fakad.) MAGDA: Nyugodjon meg... kérem. — Stanislav megteszi, ami tőle telik. ŠEBÔNÉ (felemeli arcát): Igen...? STANO (határozottan): Kezdem már világosan látni a dolgot. Šebó elvtárs érdemtelen ember mellé állt. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy valaki, akit évek óta ismer, becstelen lehet és méltatlan a bizalmára. Logikus, hogy idővel ellene is eljárást indítottak! MAGDA: Mit teszünk? STANO: Amit kell. Amit lehet. Felhívom az ügyre az illetékesek figyelmét. Megmondom nekik, hogy Ernest Šebó... rendes ember. Becsületes elvtárs. Mérhetetlenül bízik az emberekben, nyilván azért ment lépre. ŠEBÔNÉ: Köszönöm ... (Valaki csönget.) STANO (meglepetten órájára néz): Hm. (Megy ajtót nyitni.) ŠEBÔNÉ: Sohasem felejtem el. Soha! MAGDA: Megbízhat a férjemben, Sebóné. STANO (a színfalak mögött): Jóestét, Gusto! Micsoda meglepetés! TOMKOVIČ (ugyancsak a színfalak mögött): No de megbocsáss? Te nem vártál? — Gratulálok, szó ami szó, kivágtad a rezet! A szépasszony otthon van? ŠEBÔNÉ: Nem zavarok tovább. MAGDA: Nem zavar. Ez a férjem barátja és fölöttese a megbízotti hivatalból. TOMKOVIČ (bejön, kezében csokorral): Jóestét. (Friss, dinamikus, optimista. Körülnéz.) Micsoda marha vagyok! Fát hozok az erdőbe! (Odaadja a csokrot.) Kérlek, tedd valahova, ahol nem hoz rám szégyent. (Sebónéhoz.) Tomkovič. ŠEBÔNÉ: Šebóné. — A viszontlátásra. STANO: A viszontlátásra. Holnap mindjárt hozzáfogok. Este hívjon fel. ŠEBÔNÉ: Köszönöm. Köszönöm. (El.) MAGDA: Bocsánat. (Sebóné után el.) TOMKOVIČ: Rád szabadultak a gratulánsok? STANO (elgondolkozva): Nem mondhatnám. TOMKOVIČ: Az istenért, ne add a szerény embert. Ez a legunalmasabb és legutálatosabb képmutatás, amit ismerek. Legény vagy a talpadon, úgy is viselkedj! Ne tessékelj senkit magad elé és ne járj ócska kalapban.
