Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Peter Karvaš: Sebhely (Részlet a színmű első közjátékából)
Az elmúlt évben drámaírásunk új alkotásai közül a közönség a legnagyobb figyelemmel Peter Karvaš müvét, a Sebhelyt fogadtai A színjáték témája indokolja ezt a nagy hatást és érdeklődést: Karvaš a személyi kultusz esztendeiből veszi témáját, azoknak az embereknek az életéből, akiket a kultusz legembertelenebb kinövései nem érintettek közvetlenül, akik nem kerültek börtönbe, de gyávaságból, félelemből, hamisain értelmezett fegyelmezettségből eltűrték, hogy másokat hazug vádak alapján megfosszanak szabadságuktól. Az Ondruš család drámája lényegében társadalmunk belső meghasonlását, válságát példázza: azokiiak az embereknek a sorsát, a|fcik a XX. pártkongresszus után megfogadták, hogy többé nem tűrnek, nem vesznek tudomásul semmi olyat, ami — bármennyire is nem érinti őket személy szerint — de pusztán hazug mivoltával kiváltja emberi, kommunista becsületük ellenkezését. Ondrušékkal szemben a régi, a néhány esztendővel ezelőtt még uralkodó mentalitást képviseli Tomkovič, aki minden erejét arra összpontosítja, hogy megindokolja vagy legalább megmagyarázza azt, ami történt. Ondruš mondja róla: „Fél gondolkozni, nehogy olyan eredményre jusson, amelyet nem szokott meg. Ugyanakkor fél, hogy mások többet és jobban fognak gondolkozni. A félelem pedig olyaji, mint a hályog: az ember csak azt látja, amit látni akar és nem azt, ami van.“ Társadalmunk önismeretének drámája a Sebhely. A történet egyszerű: Ondruš professzort, a tudóst kitüntetik. A kitüntetés estéjén értesül róla, hogy egy távoli ismerősét, Šebót letartóztatták. Nem mer mellé állni, s később, amikor Sebő már kiszabadult és találkozik vele, a társadalom egész új, megváltozott légkörében megérti, hogy a szocializmust csak egy valami fenyegeti komolyan: a hazugság. Felteszi életét a hazugság elleni harcra. Karvaš darabját „közjátékokra“ osztotta: mint maga mondja, a sok történelmi fontosságú esemény között a dráma alakjainak sorsa közjáték. Sokak számára a kultusz igazságtalanul elitéit és megbüntetett áldozatainak megrendítő sorsa is csak közjáték volt. De mindenki számára a maga közjátékai jelentették a drámát. Peter Karvaš sebhely (Részlet a színmű „első közjátékából“) Első közjáték (Második rész) Andrušék lakásának tágas, de otthonos hallja. Este van. Hátül a teraszon terített asztal, Ondrušék az imént álltak jel mellőle. Stano karosszékében ül, kezében újság. Magda mereven kinéz a kertbe. STANO (nem olvasott): Gitka már lefeküdt...? (Magda hallgat.) Még mindig arra az emberre gondolsz? MAGDA (pillanatnyi szünet): Eszel még valamit? STANO: Máshogyan képzeltem el a mai estét. Valahogy olyan ez, mint amikor a menyeg- zőn híre jön, hogy valaki meghalt. (Kis szünet.) MAGDA: Egyszer találkoztam vele a lépcsőn. Akkor volt, amikor Kalinaj és a többiek ellened izgattak. Olyan régimódian megszorította a kezem... Még ma is magam előtt látom, mintha meg akarta volna veregetni a vállamat, de nem merte.
