Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Gály Olga: Izraelben jártam

rendi kolostor-templomba és mellette egy zsidó szentélybe jutunk. Mindkét vallás papjai „adományokat“ gyűjtenek a zarándokoktól és a turistáktól. A ferencrendiek minden esetre gyakorlatibb embereknek mutatkoznak, mert képeslapokat és kegyeleti emléktárgyakat is árusítanak, míg a zsidóknál csak áldást kapni.

Áthaladtunk Jeruzsálem vallásos negyedén. Szűk utcácskák macskakövein rázódunk. A keskeny gyalogjárókon széles karimájú kalapokban szakállas, tincses férfiak, ugyancsak hosszú tincseket viselő fiúcskák, furcsa, régimódi külsejű nők járnak. Jól megnézem őket: ők azok, akiknek fanatikus, bigott vallásosságából fakadó „hőstetteit“ minden vasárnap olvashattam a sajtóban. Szombat ünnepnapján belekötnek a felvilágosodottabb, vagyis a kevéssé, esetleg egyáltalán nem vallásos zsidókba, akik autóval vagy más járművel közlekedve „megsértik“ az ünnepet. Összeütközéseket provokálnak, kőzáport zúdítanak rájuk, szóval nem olyan szelídek, mint ahogy azt az ember elvárná a szent könyvek állandó tanulmányozóitól. Ezek a talmudbújó emberek Izrael parazitái, semmiféle produktív munkát nem végeznek, el kell őket tartani, s ezt az amerikai gazdag zsidók támogatása nélkül nehezen engedhetné meg magának a fiatal, csak most épülő ország. Ezek a tünetek is a sok "ellentmondás közé tartoznak, amelyekkel ezen az érdekes földön lépten-nyomon találkozunk.

A sivatag fentről és lentről

Éjlátba, Izráel legdélibb csücskébe a Negev sivatagon át, a Vörös-tenger Aka- hai öbléhez novemberben utaztunk, mert olyankor ott elviselhetőbb a hőség. Hogy a nyolc órás autóbuszozást legalább egyszer megtakarítsuk — repültünk. Tel-Avivból egy órát tart az út előbb a Földközi-tenger egy kéklő sávja, majd a Negev sivatag fölött. Csodálatos látvány ez a sivatag felülről. Homokdombjait itt-ott oázisok, lakott területek váltják fel és a szivárvány minden színében rapvogó sziklák mentik meg a más sivatagokra jellemző sárga egyhangúságtól.

Éjlát még csak most épül, de tekintettel a nagy turistaforgalomra, máris hatalmas luxusszállója van. Ezt az ügyet szolgálja a tengeri állatok akváriuma és múzeuma, valamint az üvegfenekű motorcsónak is, amelyből a Vörös-tenger különlegesen átlátszó vizén át láthattuk a tengerfenék meseszép, valószínűt- lenül változatos színekben tobzódó növényvilágát, fantasztikus mélytengeri állatvilágát.

Visszafelé autóbusszal utaztunk. A sivatagban ősi karavánok útját jártuk. Láttunk legelésző tevecsaládot is. aranyos kis tevegyerekekkel. A Negev festői közelről is, nemcsak madártávlatból.

Megálltunk Beer Sheván, a már említett Hét Kút városában is, amely ugyancsak most van fejlődőben. Bár a sivatao elküldi a város szívébe is kellemetlen követeit: a homokot és a nappal forró, éjjel szinte dermesztő lehelletét, az mégis épül és gazdagszik. Beer Sheva, de még inkább Éjlát olyan benyomást tettek rám, mint a filmeken látott amerikai aranyásók, a vállalkozó szellemű úttörők kis Eldorádói. De mindjárt itt az izraeli ellentmondás: a Beer Sheva-i minden csütörtöki beduin vásár, a beduin „suk“. A nomád, saját törvényeik szerint élő beduinok ezen a napon bejönnek a városba, hogy eladják és men- vegyék a legkülönbözőbb szükséglett cikkeket, sőt még a feleségeiket is. Az állítólaa mesésen gazdag beduin sejkek, akik néha teveháton, néha modern autón érkeznek, itt vásárolnak új asszonyt a megúnt többi mellé.

Átlapoztam útibeszámolóm eddig megírt oldalait és megijedek: az oldalszám magas, pedig még sok mindenről nem írtam! Ez lehet az én hibám, de talán nem vagyok túlságosan szerénytelen, ha azt állítom, hogy elsősorban a két hónap alatt összegyűjtött rengeteg élmény az oka. Nem tehetek másként, felveszem a sors fonalát elnyíró mitológiai Atroposz párka szerepét és elvágom az elbeszélés fonalát. A többit talán másutt — máskor.