Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - DISPUTA - Szabó Béla: Gábor megszökik (Részlet Steiner Gábor életrajzi regényéből)

a boltot, gyors léptekkel távozott. Amikor már jó messzire volt, bosszankodott, hogy ide ment szentjánoskenyeret vásárolni, hogy ezt másutt is megszerezhette volna. Dehát nem tehet róla ... Teljesen megfeledkezett az aranyról... csak amikor meglátta Steinnét és a zsák ocsut, jutott eszébe, hogy ostobaságot követett el.

Steinné pedig könnybelábadt szemmel nézett utána. Arra gondolt, hogy a gyerek ártatlan. Ha csak valami köze is lett volna az arany eltűnéséhez, biztos, hogy nem jött volna ide vásárolni. Meg is mondja Eleknének, hogy a Steiner- gyerek azt nem tehette. De hiába mondja, az az Elekné is megéri a maga pénzét... még reggel megmondta neki, hogy a gyereket ismeri kétéves kora óta, az még soha egy gombostűnyit nem lopott... nem használ, kitart a magáé mellett.

A Rozmaring utcában találkozott Janival, aki éppen hozzájuk készült. Janit is fúrta a kíváncsiság, miért volt az Elekné az iskolában?

— Mit akart tőled ? — kérdezte.

Gábornak semmi kedve nem volt most a hazudozáshoz. Még mindig a bolt meg a Steinné hatása alatt állt. Torkig volt az egész ocsmánysággal.

— Akarsz szentjánoskenyeret? — és máris a zacskót tartotta elé válasz helyett.

— Persze, hogy akarok. — Nyomban rágni is kezdte. — Honnan szerezted?

— Kaptam, nagyapádnak is viszek belőle.

— Ugyan ne marhulj, mi jut eszedbe?... hisz nagyapának egyetlen foga sincs.

— Nem baj, akkor is elmegyek hozzá.

— Minek, hisz hideg van.

— Valamit el kell ott intéznem.

— Tudod mit, akkor veled megyek, várj, csak szólok a mamának. Lehet, hogy valamit küld neki.

— Ne szólj, se a mamádnak, se másnak.

— Nagyon titokzatos vagy.

— És ha, egyszer nekem is szabad titokzatosnak lenni.

— Akkor nem mehetek veled.

— Egy darabig azért elkísérhetsz.

— De akkor mondd meg, minek mész?

— Egyszer elmondom.

Így indultak el. Most már nem havazott. Aprószemű, alig látható fagyos eső szemerkélt, amolyan átmenet volt ez a hó és az eső között. Az ember csak az arcán érezte, hogy valami szitálva hull a nedves levegőben. Fagyos nedvesség tapadt az arcára, akár harmat a növényre. Az utcák macskakövei fagyos fénnyel csillogni kezdtek, a járda sikos lett, óvatosan lépegettek rajta az idősebb emberek. Túl a városon, amikor Gábor elvált Janitól, sötét, ólomszürke égboltozat borult a tájra. Gábornak úgy tetszett, hogy az egész nagyvilág szürke, nedves és nagyon szomorú.

Sötét este volt, mire megérkezett a tanyára. Az udvar ugyan tágas és négyszögű volt, mint nyáron, most a februári estéken mégis merőben más képet nyújtott. Alig ismert rá. A sötétség és a fagy mintha ráfeküdt volna az épületekre, minden valahogy alacsonyabbnak tűnt. Az udvaron az embereket, a lovakat kereste, de mindenütt néptelenség, fagy és sötétség uralkodott. A kis ablakokból kiszivárgó petróleumlámpák homályos fénye a sötétséget még jobban elmélyítette. Tudta ugyan, hogy merre menjen, de habozott... Bátorsága, amely a hosszú gyaloglás alatt fűtötte és az öreggel való találkozást leegyszerűsítette, most mintha minden átmenet nélkül elpárolgott volna. A tervezett beszélgetés az öreggel, amelyet élénk képzelete állandóan színezett, csiszolt, egyszerűen elemeire hullott szét. Ügy érezte, nincs mit mondania az öregnek és semmi keresnivalója itt. Fázni kezdett, dideregni, fogai egymáshoz verőd-