Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Szabó Pál: A világ közepe (Regényrészlet)
tyújának még a taréja is megvan. Holott ezüstből van! A másik letaposódott a nagy herce-'hurcában, amíg be tudták ide cipelni. Erős, hatalmas alkatú ember. Diplomata, de sültnémet az istenadta. Ezen időben a szultán csak úgy volt hajlandó fogadni a német császár követeit, ha díszmagyarba öltöztek. Nem a magyarok iránti megbecsülésből származott ez a szokás, hanem hogy ezzel is megalázza, legközvetlenebb ellenfelét, a Német-Római Császárságot. De úgy látszik, hogy ennek a diplomatának nem elég a magyar díszruha, valami más, valami több is kellett volna. De hogy nem volt neki, azért guzsorog most itten. Vannak rabok, akikért a többiek, bentvalók, tizen-húszan kezességet vállalnak, hogy ha kiengedik őket, haza mennek és a jelölt időre behozzák a pénzt. A kieresztett rab erős „kereszténj hitére megesküszik, hogi huszad nap napra bemegie, es az kezesseget ne hadgia megh karositani, de hytet megszeg-uvén mind az mai napigh is be nem vizet....“ Mire aztán a kezeseket itt bent úgy megverték, hogy kettő belőlük még azon napon meghalt. És mégis mindég engednek ki rabot kezességre, mert a legtöbbje megtartja esküjét és a váltságdíjat összeszedi nemcsak önmagáért, hanem a kezesekért is, és behozza. Ohó, a Birodalomnak mindig nagy szüksége van a pénzre. Vannak aztán olyan rabok is, akiket egyszercsak minden teketória nélkül kivégeznek, s vannak olyanok is, akikre még a halálnál is rosszabb sors vár. Egyszerűen: miskárolják. Magyarán: magtalanitják. Vagyis: kiherélik. A heréit nagyon kell a háremekben, kávéházakban, fürdőkben, malmokban. A nem nélküli ember immár nem ember, hanem némber, kolomp, aminek nincsen ütője, puska, aminek nincsen töltete, lombnélküli fa, nyelv nélküli csimpolya, csutora nélküli duda, ohó, a heréit némber nagyon szükséges a ház körül. Mint av seprű, vagy a szeméthordó lapát. A Hét torony várának kapuját faragott gerendákból ácsolták, a zárja is jó másfél sukknyi faragott fa, hét makkal. Aki be akar jönni, ráver a kapura, hogy csak úgy kong belé az udvar, és áll és vár. Egyszercsak koccannak a makkok (ezek akácfából vannak faragva, s annyik csak, mint az embernek a fél mutatóujja), sarokfa csikorog, a kapu megnyílik résnyire. Szapora léptek konganak, mire a kiskapu a nagykapuban kinyílt, s őrök állnak bent. Most aztán az a kérdés, hogy ki jött vagy miért jött? Megesik, hogy nevet olvasnak fei, s mikor a név belézendül az udvarba, valahány fogoly, erre néz megannyi, most mi lesz? Kit szólítanak s miért szólítják? Hogy innen aztán néha szabadulnak, néha csincsirbe kerülnek, néha a berber ólálkodik az érkezők mögött és megint lekapnak valakit a tíz körméről, nadrág hasad, bicska villan és az illető tébolyult szemmel rohan belé az udvar űrjébe, mintha valamilyen, de másmilyen égtájba rohanna. Mintha teste merevül tollá vedlett volna. S közben fent, az égen delelőre hágott a nap. S a fény, ez a Mohamed prófétának a szinte kizárólagos tulajdonjogi fénye az Egy Igaz Isten dicsőségét hirdeti a kiheréltnek épp úgy, mint a nem kiheréltnek. A szultán legfőbb s legtöbb kincse odaát van a Szeráj-Chazine Hasznában, pénzben, aranyban, ezüstben. Ez a nagy Kincstár. A második kincses tára pediglen az engedéllyel bíró utcai nők hadserege, akik kiszabott adót fizetnek évente, persze, nem egyszerre, hanem részletenként, ami megint csak nem csekélység. Hiszen, ha ezek a nők nem lennének, bizony néha kongana az ürességtől a Chazine Haszna is ... Itt, Konstatntinápolyban százezer ilyen nő gyűjti a kincset, mint a méh a mézet, s Kairóban szinte pontosan ugyanennyi, más, nagyobb városokban is vannak szépszámmal. És a harmadik kincsgyűjtője pedig ez a börtön. Külön hivatal mérlegeli, aztán úgy szabja ki az egyes rabok váltságdíját. De hogy mégis, mikor váltódnak meg, nem egészen ezen a hivatalon áll, hanem inkább a távoli otthoniakon. Hogy mikor tudják előteremteni a pénzt, ami a váltságdíjba kell. Még az is időbe kerül, amíg otthon a feleség, édesanya, szerető férj megkapja a hírt. De még a hírt! Hanem amíg összegyűl valahonnan az a pénz! De olyan is történik, hogy soha nem gyűl össze. Az ilyen rabért vár az iroda egy ideig, vár, naponta egyik is, másik is elolvassa a Rabok Könyvében
