Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Miért időszerű Shakespeare

testvérlapunk a Slovenské Pohľady Shakespeare születésének négyszázadik évfordulója alkalmából körkérdéssel fordult számos íróhoz, dramaturghoz, rendezőhöz, irodalom- történészhez. A beérkezett válaszokból közlünk szemelvényeket.

Dr. Wolfgang Clemen, egyetemi tanár München.

Shakespeare a modern irodalomra azáltal gyakorolt erős hatást, hogy egymás mellé állította és egyesítette az egymásnak ellentmondó és az egymással szemben álló elemeket stílusban és színpadi megoldásban egyaránt. A modern irodalomban az in- kogruencia, a gyors átmenetek és az éles összeütközések iránti fogékonyság újból felelevenedik. Shakespeare volt az első, aki komplex képet adott az ellentétekkel és paradoxonokkal telt emberről. Shakespeare ikarakterei nem „változhatalan“ jellemek, akiket az erzsébetkori dráma határozott tulajdonságokkal határol körül. Számos kérdést vet fel, természetesen anélkül, hogy válaszolna rá, és ránk bízza, hogy mi alkossuk meg a saját konklúziónkat. Shakespeare művészetének ez a tulajdonsága is nagy hatóerővel bír a modern irodalomra.

Emil Lehuta, színházi kritikus Bratislava.

Nemcsak a világ színházainak repertoárjában, de a világ össznyelvi szótárában is Shakespeare-nak van a legnagyobb szava. Mindez művének egyetemességéből származik, amely kilengései dacára legszélesebben öleli át az újkori ember gondolatkörének csillagászati glóbuszát. A jelen és a jövő számára is legmaradéktalanabbul és legközérthetőbben történelmi darabjainak sugallatával hat. A „rózsák“ harca korunk harca is. Coriolánus ma is szülőföldje kapuja előtt áll. Brutus polgártárs ma is ráfizet felemásságára. A zsarnok III. Richard ma is megkerüli az igazság falait... a történelem hála Shakespeare-nek visszariasztó tükröt mutat a mának.

Siegfried Lenz, dráma- és prózaíró Hamburg.

A modern irodalomra testált shakespeare-i örökség legszerencsésebb tulajdonsága szerintem az, hogy színpadot szerzett az ember részére. Nem ismerte el az antik világ könyörtelen szabályszerűségét. Nem követte sem a történés előírt fonalát, sem az istenektől függő sorsszerű következetességet. Épp ezért a saját drámai világmindenségében úgy döntött, hogy bemutatja a kínlódó és győző, a tétovázó és cselekvő embert, nappali és éjjeli álmaiban, ezerféle megjelenési formájában, vágyaiban, lemondásaiban, idegességében. Minden ember a saját lehetőségeivel mutatkozik itt, amelyetket ki kellene próbálni. Ügy tűnik nekem, hogy ebben az implicit okfejtésben él, a legfontosabb shakespeare-i örökség az irodalom számára. Sajnoj a világmindenségről röviden csak általánosságokban lehet nyilatkozni.

Alfred Radok, rendező Prága.

A színház, amelyben a Shakespeare-i darabokat játszották állítólag tőszomszédságában feküdt annak a színháznak, amelyben medvék harcát mutatták be. Az ember akaratlanul is elgondolkozik, hogyan és mivel tudott Shakespeare saját színházában egy ilyen látványos attrakcióval konkurrálni. Minden valószínűség szerint az ember tökéletes ismeretével. Csodálatos, hogy a mai drámaírónak, rendezőnek, színésznek, hogy a különféle medvecirkuszokkal konkurrálhasson, ma ugyancsak azt a tanácsot lehet adni, törekedjenek az ember tökéletes ismeretére, arra az ismeretre és felismerésre, mely épp oly fájdalmas és épp olyan véres, mint a medvék csatája.