Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - MAI SZOVJET PRÓZA - Vlagyimir Makszimov: Él az ember (Tóth Tibor fordítása)
céljáról, de most szégyenkezem, kínlódom, utolsó gazembernek érzem magam, aki megszökik a kártyaadössága elől. Egész filozófiám kizökken a helyéből, megrepedezik, összeomlik. Arcok, arcok, arcok vesznek körül, látom őket, akikkel életem fordulópontjain találkoztam — a nagyszemű mtficistát apám letartóztatásának éjjelén, Szemjon Szemjonovicsot, Szerjözskát a fékpadon, a Nyikolaj nevű borzas legényt, aki nekivágott a hóviharnak, a kórházbelieket... Egész életemben velük vitáztam. Most már késő volna visszakozni: életem java már mögöttem van. Bármennyit töröm a fejem, nem kezdhetem élőiről. Megszököm, megszököm, ha kell, keresztülgázolok mindnyájukon ... A lányka meg le nem veszi rólam a szemét, egyre néz, mintha a gondolataimat fürkészné. Nem bírom ki: — Én nem küldtem. — Ugyan mi jut az eszébe. — Nem kértem rá, érted? És ne nézz rám, nem szeretem, ha bámulnak. — Jól van, nem fogok. Csak nyugodjon meg. — Minek nyugtatsz engem, minek nyugtatsz? Megnyugszom magam is! Menj innen, hallod? — Talán én tehetek róla? — Nem kell semmi, hallod? Aludni akarok! Menj innen, nem érted?! Hirtelen felugrik, az ajtóhoz siet, közben ijedten hátranéz. Én meg csak ordítok, ordítok, ordítok. 16. . . . Száraz vörösfenyó tuskót rakok az üszkösödő tűzre. Röpködnek a szikrák a tajga sötét éjszakájában. A tuskó száraz kérgén lángnyelvek futnak fel. Visszahúzódik a sötétség, felbukkannak a közeli fák törzsei: Gramofon Nyikola a földön elterülve alszik, lélekmelegítőjét terítette maga alá. Zjama velem szemben ül, állát hegyes térdére támasztja. Szemében táncolnak a tűz sárga fényei. Tudom, mi jár a fejében. Ma jöttem rá, amikor gázlót keresve a folyónál jártunk. Zjama oly nyílt vágyakozással, oly forró sóvárgással pillantott a túlsó oldalon elterülő falu felé, hogy nem kételkedhettem benne: megijedt, biztosan nem jön tovább. Minek is hoztam magammal ? Zjamát kedvelték a telepen, mert jól kijött mindenkivel, és érdekfeszítő regényeket mesélt, amelyeket maga talált ki. A könyvek hozták közelebb egymáshoz. Nem kevés könyvet olvastam, sőt mondhatnám, nagyon sokat olvastam, ha számba vesszük, hogyan kellett élnem. Persze a könyveket csak kíváncsiságból veszém kézbe! Érdekes dolog más oldalról nézni az életet, bár nem hiszel el mindent, ami a könyvekben áll. Minden könyv másról szól, mindegyiknek megvan a maga igazsága. Az életben minden sokkal egyszerűbb. Mit törődik az élet a szép szavakkal? Szerintem az egész élet lényege egyetlen egyszerű mondatban foglalható össze: „A kiscsibe is élni akar“. Zjama viszont úgy néz a könyvekre, mint a hívő a szentek ereklyéire. Számára a könyv — útmutató az élet bonyolult útvesztőjében. Tele van gondolatokkal. A lelke olyan, mint egy káposztafej, amelyen levelek helyett gondolatok vannak. — Érted, — szokta mondani. — egy jó könyv egész nemzedékek tapasztalatát foglalja magába. A könyveknek köszönhetjük, hogy az emberiség fejlődése mértani ha- ladványhoz hasonlít. Te, Szerjozsa, drága barátom, pusztán fogyasztói szemmel nézed az olvasmányaidat. De ebben az esetben jobba* tennéd, ha. inkább nem is olvasnál semmit. Az első naptól kezdve, hogy a telepre kerültem, előkészítettem a szökésemet. Elsősorban igyekeztem megismerni a telep többi lakóját, társat kerestem. Olyan emberre volt szükségem, akinek semmi sem szent. Sokáig válogattam, sorra vettem szomszédaimat a barakban. De aki körülöttem él, mind csupa kishitű, nagyszájú fickó volt, egy csöpp bizalmat sem- éreztem irántuk. Végül egy megrögzött moszkvai betörőt, Gramofon Nyikolát választottam ki — zömök, inas legény, álla előre ugrik, mint a kutyáé. Gramofon tompa eszű, goromba fickó, de ami a fő — egyedül él a világon. Számomra ez a legfontosabb: ilyen embernek nincs veszteni valója. Márpedig társ nélkül nem vághatsz neki a tajgának. A tajga nem magányos embereknek való. Erre akkor jöttem rá, amikor először kerültem hűvösre. Nyikolával egykettőre szót értünk. Keményen összeharapja száját, fogán át szűri a szót: — Rendben. A szökésünket megelőző éjszakán odamászik mellém Zjama. — Vigyél magaddal, Szergej... Tudom, hagy megszöksz ... Hiába hallgatsz róla . .. Vigyél magaddal... Nem bírom ki tovább... — Elment az eszed ? — Ha egyedül maradok, megőrülök ...
