Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - MAI SZOVJET PRÓZA - Vlagyimir Makszimov: Él az ember (Tóth Tibor fordítása)
győződésének parányi részét. De engedetlen szám röviden csak annyit mond: — Hadifogságból. Nagy szemében kialszik a fény. Hangja is megváltozik, nincs benne sem harag, sem elfogódottság, vállamra teszi a kezét, kihúz a helyemről és könnyedén útnak indít maga előtt: — Rendben van, velünk jössz, tisztázzuk a dolgot... Agrejev, vezesd el... Hagyd a batyukat, Hizsnyak. Ügysem veszed már hasznukat... Egy pisze orrú őrmester, álmos halszemű fickó kikísér a folyosóra, körülnéz és felnyitja a vagon ajtaját: — Ugorj ki, fiú. Miért? — Tudod, hogyan fogadják manapság a magadfajtákat. . . Ugorj, ha nem akarsz erdőt irtani... \ Magamban még ellenkeztem. Úgy érzem, ha ott maradnék, az az ember, lábán a sárcipős csizmákkal megértené a fájdalmamat, vergődésemet, segíteni tudna rajtam, hogy kiszabaduljak a káoszból, amelyben magam sem tudom, hány esztendeje vergődöm már. Hiszek benne, hiszek — minden keserves élettapasztalatom ellenére ... De az őrmester az ajtó felé lökdös, én meg leereszkedem a kocsi lépcsőjére, bele- ugrom az éjszakába, dübörögve röpül felém a föld. 13. Arra ébredek, hogy valaki egyhangún motyog fölöttem. Megszokott helyén, az ágyam mellett Szilovna ül. Ripacsos orrának hegye vörös a szarukeretes szemüveg alatt. Az öregasszony két oldalt teleírt irkalapot tart a kezében. Fonnyadt ajka suttog, nagy igyekezettel rakja össze az engedetlen szavakat: — ... végül közlöm, hegy pénzt küldtünk neked, háromszáz rubelt. Vásárolj magadnak- ajándékot a születésnapodra, kedved szerint. Üdvözöltet a feleségem, Nyura és a fiam, Sztyopka. Maradok szerető fiad Pjotr. Majdnem elfelejtettem: már mester vagyok és hamarosan lakást is kapunk ... Óvatosan próbálom megmozdítani a lábam, és elárad bennem az öröm — megvan mind a kettő! Épen, semmi híja sincs! Vagyis' még a magam lábával taposhatom ezt a sártekét! Szédítő könnyedséget érzek. Hiszek is a szerencsémben, meg nem is, ezért megkérdem az öregasszonytól: — Igazán megmaradt a lábam, anyó? — Megmaradt, megmaradt, kedves. Hogyne maradt volna meg ? Ivan Antonies munkájának nincs párja. Novoszibirszkba is hívják, professzori fizetést, lakást Ígérnek — mégsem megy... A tegnapi úttól belázasodott... Negyven versztet megtenni ilyen hóviharban! — És ez a ... Szima, miféle ? — A Szima természetesen ott van mellette. — Gyerekük nincs ? — Hosszú történet ez, kedves. Nem is élnek együtt. Szima akár mindjárt hozzámenne, de hisz a mi Ivan Antonicsunk nős ember. Irkutszkban él a családja. A felesége nem hajlandó idejönni. Ivan Antono- vics meg, ezt add össze, már tizenkilenc éve itt él nálunk. Szima akkor szeretett bele, amikor együtt voltak a fronton, de a szerelme hogy is mondjam — viszonzatlan. Akkora a jósága, hogy harminc- három királykisasszony beérné vele, de szépségből nem sok jutott szegénynek ... — Még sokáig kell feküdnöm, nem tudod? — Mit .törődsz vele, csak feküdj, szedj magadra egy kis húst. Hová sietnél? Micsoda munkás lenne most belőled? Ha meg értesítést kell küldened valahová, .mindig megteheted. A családodnak, a munkahelyedre ... — Nem . .. Nem kell... Majd . .. — Büszke legény vagy! Az én Petykám mindig ír nekem, akár baj, akár öröm éri... Látod, most is levelet kaptam tőle... Ajánlottan küldte. Halász a fiú Murmanszkban. Nálunk a halászmesterség apáról fiúra száll... Ügyes menyem is került — két unokával ajándékozott meg .. . Azt írja, pénzt küldtek. Nem is a pénznek örülök, hanem annak, hogy nem feledkeznek meg rólam. Tudod, ha néha nem jön levél, előveszem a régieket és újból elolvasom. Akármelyiket nézem, mind olyan szép, akár a nóta . .. Éneklő szavai körültáncolnak, elringatnak. Gondolataim már messze járnak a behavazott ablakú, gézfüggönyös szobától. A következő napokban nincs más dolgom, mint józanul, hideg vérűn számbavenni mindent. Meg kell ismernem az előttem álló út minden legapróbb részletét. Télen szinte lehetetlen észrevétlenül útrakelni egy taj- gai faluból. De éppen ez a „szinte“ szócska jelenti számomra az esélyt, itt kell megtalálnom a kibúvót. Meg is találom. Ütra kelek. Csak egy viharos éjszaka kell. A ruhám valahol itt lesz a kórházban. Sílécet
