Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - MAI SZOVJET PRÓZA - Vlagyimir Makszimov: Él az ember (Tóth Tibor fordítása)

szikrányi csöppekkel égeti izzadság-marta arcunkat. Aztán megint csend, csak a szívünk ver vadul reménykedve. Hirtelen viharos szél kavarja fel az út porát, s nyomában sűrű zápor kezdi paskolni arcunkat, szemünket, ajkunkat. Legszívesebben belefúlnánk. Szemjon Szemjonovics lerántja magáról átázott zubbonyát.

— Tartsd a tenyeredet, Szerjozsa!

Kinyújtott két kezembe facsarja a sárral

és vérrel vegyes júliusi eget. Mohón szür- esölöm. Ványa bácsi is kényelmesen, egyik kezével a másikba facsarja zubbonya alját, és kutya módjára tenyeréből lefetyeli a vizet. A kopasz német, aki oldalt tapossa mellettünk a sarat, megvetön fintorog: az esőt nem lehet lelőni.

A szabad ég alatt töltjük az éjszakát, szorosan egymásnak vetjük a hátunkat. Reggel a már jól ismert reszketéssel jelentkezik a láz. Igyekszem meggyőzni magam, hogy csak a hidegtől van, délre elmúlik, de arcom görcsös rángatódzása, számban a keserű íz kegyetlenül tudtomra adja az igazságot: maláriás roham tört rám. Jelenlegi helyzetemben a legkisebb múló rosszullét is egyet jelent a pusztulással. Ez meg malária. Amikor felkeltenek, már biztosan tudom, hogy nem juthatok messzire. Szemem előtt mindent — tárgyakat, utat, embereket — reszkető köd borít. Szemjon Szemjonovics aggódva megrázza a vállamat:

— Mi van veled, Szergej ? Szedd össze magad. Szorítsd össze a fogad — és gyerünk . . . Hej, pajtás, nagyon rossz bőrben vagy.

— Malária.

— Ügy. Hallgass rám, fiú. Utaztál már részegen a földalattin? A dolog nem nehéz: állj erősen a lábadon, hogy ez a kopasz ördög célba ne vegyen ... Én majd támogatlak. Fő dolog, hogy eljuss odáig, ahol a következő éjszakát töltjük, ott majd ösz- szeszeded magad, indulás.

Megyek a sorban, alig bírom emelni a lábam, mintha ólomból lenne. A fejem zúg, mint a nagyharang. Szemem előtt karikák, karikák táncolnak. Egymásba futnak, szivárvány színű foltokban egyesülnek, tarka ólmos eső hull belőlük. Szemjon Szemjonovics csontos vállával óvatosan támogat. Ez több minden szónál, amit eddig mondott.

Szomjúság, szomjúság, átkozott szomjúság ... A tüdőmbe izzó parazsat szórtak, mint a szamovárba. Kínzó tűz emészt belülről, víz kell, víz. Száraz ajkam megmozdul:

— Inr\i.

Szemjon Szemjonovics hangja mintha vastag párnákon keresztül jönne:

— Légy egy kis türelemmel. Szerjoga. Ha leváltják a kopaszt, megpróbálom bemártani a zubbonyomat a vizes árokba. De amíg itt van — nem lehet.

De én egyre ugyanazt az egy szót hajtogatom:

— Inni... Inni... Inni.. .

Szemjon Szemjonovics egyszerre elfordul tőlem:

— Várj egy kicsit. Szedd össze magad, menj egyenesen. Ügy látszik, a kopasz átment a túlsó oldalra.

A következő pillanatban röviden felugat a géppisztoly, közvetlenül a fülem mellett, s egy pillanatra visszaadja az öntudatomat. Látom, hogy Szemjon Szemjonovics a földre rogy, előbb a térdére, aztán a könyökére, s végül befordul az út menti árokba. Ettől fogva megint nem emlékszem semmire.

Nem tudom, hogyan sikerült megtennem az egy napi utat. Sötét éjszaka van, amikor magamhoz térek. A szénfekete mennyboltra hideg fényű, dermedt csillagokat ragasztottak. A kísérő legénység jókedvűen röhögve beszélget. Mellettem Ványa apó fekszik, mint mindig, kinyújtott kezét az oldalához szorítva. Szemének halott sarlója 'kérdőn marad rám. Szapora suttogással mondjar

— Lehetőleg minél kevesebb mozgás, minél kevesebb izgalom. Az energia megőrzésének törvénye ...

Kiáltani szeretnék, hogy belehasítson a lelke mélyébe s visszhangot verjen, de e percben képtelen vagyok szólni — még káromkodni sincs erőm.

11.

Az első, amit érzek, amikor — felébredek — süt a nap. A fénye téliesen éles, vakító, keresztül ömlik a felolvadt ablakon, sugárzó nyalábjaiban miriádnyi kavargó apró szemcse csillog. A szoba üres. De a folyosóról kissé rekedt basszus hallat szik:

— Szimocska, a legfontosabb — minél több forró víz. Fel kell engednie a kezemnek. Dermedt, mint a csont.. . Mikor hozták?

— Harmadnapja. Nyikolaj bukkant rá a tajgában.

— Tudni kellene, mennyi ideig feküdt ott... Láza van ?

— Ma reggel — harmincnyolc kettő.