Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - FIGYELŐ - Bata Imre: Számvetés és kísérletezés

Minden egyes műnek külön, sajátos színű és erejű légkört akar teremteni. Minden írás külön hangszerelés, s a hangfekvésnek kifejező funkciója van. A kimondhatatlant akarja kifejezni, s nem szóval. Nem az igazi szót keresi, az egyetlent, mint mások, hanem azt a helyzetet, viszonylatot, amelyikből sugárzik a kimondhatatlan.

Immár több mint két évtizede, hogy írónak számít, ígéretesnek, akitől nagyot várhatunk. Egy évtized nagy idő. Elegendő a kibontakozásra, futhatná egy igazi nagy könyvre is. Olyanra, amiért tulajdonképpen érdemes íróvá lenni. Nos, ez a mű még mindig késik. Fábián Zoltán képességének és igényének összhangja mondatja ezt velünk. A szerep, amelyre vállalkozott, s amelyikre mi is nyugodt lélekkel odaszánjuk. A nagy könyv késik nemcsak nála, pályatársainál is. Vajon nem vagyunk túlzottan türelmetlenek? A kor és az író sorsának együttes ismerete sarkallja türelmetlenségünket, táplálja bizalmunkat. Az elmúlt évtized újra és újra kezdésre kényszerítette az igaz írót.

Fábián Zoltán életének máig tartó öt esztendeje a számvetés és a kísérletezés jegyében telt el. Az eredmény, a publikált eredmény: két kisregény és tucatnyi „rövid történet“. A Szot-ösztöndíj nyilván befolyásolta itt-ott a témaválasztásban, de ha az Ítélet és a Három kiáltás téma-kettősét szemügyre vesszük, feltárul a belső összefüggés, mely visszautal az európai körútra is.

Az Ítélet témája az úri Magyarország összeomlásához, a fasizmus végóráihoz visz el bennünket. Az ötvenes esztendők mindent összekuszáló tendenciái nemcsak az országot, az embert is Nagyida alá vitték. A magára- eszmélés első gesztusa egy antifasiszta mű. Ez az archimédesi pont, itt vetheti meg a lábát az európai kultúra tején nevelkedett, népéhez hű, szocialista beállítottságú intellektus. Valahol, egy erdélyi kastélyban, 1944- ben, arisztokraták és polgárok, fasiszta, kollaboráns, tehetetlenek és cinikus között egyedül van a diák, nyilván maga az író, nyilván mi, mindnyájan harminc és negyven közötti, mai értelmiségiek. Innen indultunk, ebből az időből valók első eszméléseink. A regénybeli társaság elpusztul, egyedül a diák marad, neki is kicsin múlik az élete.

Szimbolikus történet, kisregény. A kastélyban utolsó orgiáját üli az úri világ, lent az úton, a fogolykaraván egyik szekerén asszony vajúdik. Az élet él, és élni akar. — A regény alakjai vázlatosak, az atmoszféra azonban erőteljes és egynemű, szinte színe van. Feketebíbor. — Kisregény, mert türelmetlen leszámolás-düh, gyors önvizsgáló szándék sarkallja az írót. Nem érdemes, nem is lehet ennél a történelmi pillantásnál sokat időzni. A figuráknak csak gondolataik és reflexeik vannak. S mi köti a diákot ehhez a pusztuló világhoz? Az életforma megszokottsága, meg a kitenyésztett szépség, az egyéniség démoni rétegeit felszabadító szép ezredesné, az elromlott életű asszony. íme, az önbírálat. A diák zeneszerzőnek, alkotó embernek készül. Az alkotást azonban mindennek, a borzalmaknak is fölébe helyezi. Most is komponál. Külön él benne a politikai ítélőképesség, s külön az alkotókedv. Ezért válthat át az ihletett állapot a démoniba, ezért nincs átmenet nála alkotásmámor és erotikus mámor között. Az asszony teste húrként feszült a diák alatt, s az előbb még klasszikust zongorázó most az asszony testéből fakaszt ritmust és zenét. Jönnie kell a német tanknak, el kell gázolnia, semmivé taposnia az autót, az elvarázsolt kastélyt, szakadékba kell zuhannia a diáknak, összezúzódnia, hogy legyen vége egyszer már ennek az ördögi világnak. Újjá kell születni. Hogy újjászülethettem, ezt köszönöm az új világnak, sugárzik az ítélet igazsága. Ez az, amiért el kell tudni viselni minden szenvedést, kiábrándulást, ezért kell mániákusan keresni új világunkban a jót, a szépet, akkor is, ha viharba kerülünk, éjszaka mélyén is keresni a fényt, mert van, itt van, ideér mindjárt.

A Három kiáltás a 19-es forradalomhoz nyúl vissza, ott talál témát, abból bontja ki a lejáratott pozitív hőst. Jó ösztönnel.

Az egyértelműen pozitív hős romantikus és szubjektív szemléleti hangoltságot feltételez, s megfelelő történeti helyzeteket. Az íróban az egyik feltétel, a témában a másik. Egy 19-es kommunista, egy vörös tiszt megdicsőülése a Három kiáltás. Ballada. A tiszt átmenti három ezer emberét a Tiszán, maga az utóvéddel, húsz önkéntessel biztosítja azt átkelést, ideát marad a veszélyes parton, szitává löveti magát. Pedig volna miért életben maradnia. Szép felesége most szült neki gyermeket. Egy okkal több, hogy példa legyen.

A ballada úgy van megszerkesztve, hogy a romantika reális felszínt nyerjen, hogy az emberről elzengett igazság ne himnusz legyen, történet maradjon. A tiszt utolsó perceinek, utolsó három kiáltásának a felbontása által kapunk egész történetet. Az író él a kettős idő lehetőségével, a hallucináció adottságaival. Az agonizáló katona lázképeit vágja össze, ahogyan a film képeit szokták, két történetszál, két motívum váltakozik egymással. Megint nem türelmesen, szélesen hömpölygő