Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - FIGYELŐ - Bata Imre: Számvetés és kísérletezés

jóvátehetetlen bűnnel járnak, s nem mentség se fiatalság, se elkényeztetettség.

Alig cseperedett fel, már íróvá avatták. Maga Szabó Pál avatta. Kevés fiatal író dicsekedhetik vele, hogy mindjárt első könyvét nagy író kiáltsa világgá. S olyan ízlés minősítette tehetségesnek, mint a Bóka Lászlóé. Első könyvét azonban késve követte a második. A dicséretek a Hegedűszó meg- jelentekor sem maradtak el. Tehetsége kétségtelen immár, embersége példás, művi fel- készültségével kitűnik nemzedéke jó átlagából. Akad azonban óvatos kritikus, aki szemére hányja, hogy mintha kevesebbet teljesítene, mint amennyire adottságai kötelezik. Az irodalmi közszereplés időt emészt, gondolhattuk akkor. Más okok is közrejátszottak. Nehéz volt akkoriban jót írni. E sorok írója az alkatra is gondol. Mintha ez az írói jellem a szűkszavúságra, a kisformákra termett volna inkább, mint a „grafomániára“ és monumentális művekre. Mindenesetre, láttunk azóta többkönyves, „nagy rangú“ írókat letűnni az irodalmi égboltról, Fábián Zoltánnak viszont előttünk három könyve, s azt bizonyítják e kötetek, róla érdemes, sőt kell beszélni.

Igaz, a második könyv, a Hegedűszó, meg a következő tulajdonképpeni primér szépprózai kötet között öt szűk esztendő van, s az öt évnyi sivatagban egyetlen oázisként az íme, Európa, s ez a könyv is inkább az irodalomközéleti embernek köszönheti létét, így aztán elmondhatni, nemcsak ártott, használt is, amit egyébként, az elsődlegesen fontos művek szempontjából apprehendálunk.

Ha Fábián Zoltán nem az írószövetség titkára, akkor nem járhatja be Európát. Akkor még most is csak készülődhetik, hogy majd egyszer, később . . . Esetleg marad itthoni kép- zelgőnek, olvasmányokból alkotja meg Európa- képét. Mert erről az útról, ha nem sikerül így, akkor se mondott volna le. Vagy várja, készíti, vagy pótolja, ahogy lehet. Az ő írói jelleméhez nem egy ilyen rövid körút szükségeltetnék, de ennél sokkal alaposabb, huzamosabb európai utak — és épp a nyugati égtáj irányába. Ha az íme, Európát és a másik két kötetet egymásután olvassuk, hamar belátjuk, ennek az írónak szüksége volt erre a körútra. Ami az úti könyvben élmény, tapasztalás, reflexió, az a szépprózát máris dúsítja-gazdagítja. — Persze, mindenkinek jót tenne a külföldi tanultság. Fábián Zoltánnak azonban közvetlen is szüksége van ilyen élményekre. Azon ritka fiatal író, akinek elszámolni valója, elszámolni tudása van a nyugati polgári kultúrával. Műveiben nemcsak intellektuális anyag van, hanem intellektuális

attitűd is. Az az író, akinek csak akkor sikerül magát maradéktalanul kifejeznie, ha tudata racionális síkjára emelheti nyersanyagát is, eszközvilágát is.

írásaiban sok a zenére utalás, a zenei tárgy és motívum. Cseppet sem meglepő, hogy eredetileg zeneszerző akart lenni, s hogy a zenéhez szakszerűen ért. A zenei képesség, a zenei tudás, ha igazán magasrendű, mindig a racionalizmussal, a magas intellektualizmus- sal édestestvér, ha nem mindjárt azonos is.

Szepsi Csombor Márton kései utóda. Milyen furcsa, hogy íróink még mindig a felfedezés mámorában írnak európai -útjaikról. Mintha itthonról nem lehetne semmit vinni, impresz- sziók sorjáznak, műveltségünket aktivizálja nyugati népek, városok, épületek, műalkotások közvetlen szemlélése. Azaz, hogy Fábián Zoltánnál erős többlet jelentkezik. Valamely nóvum, nem az összehasonlításban, nem a fölényes analízisben, hanem a világnézeti biztonságban és a teljesebb életérzés jegyében. S ez legalább annyira az író érdeme, mint a társadalomé, amelyik küldte. E személyes erényeket csak annál fontosabb hangsúlyozni, hiszen az időtájt a küldő közösség lázas beteg volt.

Mit lát Fábián nagy ívben, gyorsan tett külföldi kőrútján? Elsőül és minden objektumban a népet és történelmét. Méltányos, de nem túlzóan udvarias. Jó szemmel lát meg mindent. Nem fél ugyanazt interpretálni, amit elődei már elhasználtak. S ha elemében van, az elkoptatott tárgy ugyanazzal a műveltségi apparátussal kezelve is felizzik szeme sugarában a látószögváltás révén eleven fénybe kerül. Legjobban finn, angol és svéd körképei sikerültek. A finnekről a rokonszerető ember hangján, az angolokról a hagyománytisztelőén szól; a svédeket óvatos semlegességükért, el-nem-kötelezettségükért, gyanús objektivitásukért megveti, s ebben egyet is érthetünk vele, különösen, mert olyan pontosan megeleveníti, látomássá formálja a svéd unalmat, melynek táplálója az az önző kispolgá- riasság, amelyik az emberiség kínjaitól oly hidegen elkülöníti magát.

Az úti könyv mintha írói készülődés is lenne. Valami feladat izgatja Fábián Zoltánt, miközben élményeit rögzíti. Akaratlan is novellába kerekednek az élmények, a nyugati életanyagon nyugati modern hangokat próbál. Az a szerencse, hogy számára a modernség nem valami eklektikus keresés, hanem nagyon is célirányos törekvés. Nem akar egyszerre mindent megtanulni, mindenben megújhodni, Az atmoszféra-teremtés problémája izgatja, s főként nem akar elszakadni alapállásától.