Irodalmi Szemle, 1964
1964/5 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: Egy vitatkozó regény
Vidáné múltjáról, elhúnyt férjéről, a család előző életéről is alig tudunk valamit. Nem érezzük természetesnek és hitelesnek ennek az egyszerű munkásasszonynak nem mindennapi bölcsességét. Provinciális magatartása és biztonsága egy kicsit a Szabó család mamájának a sémájára emlékeztet. A cseh Vali családi, nevelési és fejlődési körülményeit sem ismerjük; nem tudjuk, hogy a szekszuális kapcsolat terén mi alakította ki nála azt a bizonyos természetes felfogást stb. stb. Nem felesleges és kukacoskodó kifogások ezek. És nem is arról van szó, hogy a szerzőnek a szóbanforgó alakok ábrázolásánál a hiányolt adatokat és vonásokat leltárszerű leírással kellett volna tudtunkra adni. Jól tudjuk azt, hogy egy jellem hitelessége és telítettsége nem az adatok és vonások egymásutániságából, hanem a különböző módon és helyen szervesen beiktatott, közvetlenül vagy közvetve kifejezett és éreztetett jellemvonások egésszé épüléséből teremtődik meg. A tárgyalt könyv, regény-vázlat elolvasása után több alak esetében éppen ezt nem éreztük; a nekik tulajdonított gondolkodáshoz vagy a náluk jelzett fejlődési mozzanathoz a jellemüket csonkának, hiányosnak, kellőképpen meg nem világítottnak láttuk. A történésben itt-ott megmutatkozó hézagosságok, valószínűtlenségek és következetlenségek is elsősorban a most mondottakból: a jellemek hiányosságaiból adódnak. így például Vali és Kálmán adott jellemével nem tudjuk megmagyarázni azt az éles különbséget, amely előzetes viszonyok túlságos természetessége és az elhidegülés utáni kapcsolatuk furcsa feszessége között áll fenn. A valószínűsítő motívumokat nem érezzük elég meggyőzőnek, erősnek. Ami a cselekménybonyolítás módját, a mű szerkezeti kérdését illeti, ezen a téren a riportregényekben gyakori megoldást alkalmazza Ordódy: az epizodikus jellegű történések, cselekményszálak párhuzamos futtatását. A műben kimondott főcselekmény nincs, az egymás mellett bontakozó és kerekedő epizódok közül azonban érezhetően a két Vida gyerek egyenrangúnak tekinthető történetén van a hangsúly. Az egész könyvön végighúzódó cselekményszálak közül még Bea asszony története és Vida néninek a családon kívüli ténykedése a jelentősebbek. A legidősebb Csömör lány és a nős Végh mérnök között kialakult félszeg idill nagyrészt az öreg Vidáné epizódjába van beleszőve. Vida néninek a mondottakon kívül még van egy további — szerkezeti szempontból kiemelhető — szerepe: a cselekmény beindítását a könyv elején narrátori módon ő hajtja végre. A könyv szerkezeti elgondolása és az élményanyag kiérleletlensége a riportregény céljára felelt volna meg leginkább. A szerző ezt nem érezte meg, és a regény-korlátok és a riportregényi adottságok ellenére regény írására törekedett. Ez a próbálkozása az adott körülmények között s az ábrázolás hiányossága miatt nem sikerülhetett. A létrejött művet nemcsak az ábrázolásnak és jellemzésnek a szempontjából, hanem azzal összefüggően: a stiláris és gondolati színvonal tekintetében is hézagosság, vázlatosság jellemzi,.— ennélfogva a műfaji minősítésnek a regényvázlat és riportregény-vázlat közti választással kell megelégednie. Utolsó megjegyzésünket, kritikai észrevételünket a kiadó címére intézzük. A könyv borítólapjáról lemaradt a szerző neve. Ezt a feledékenységet még utólagos felragasztásával ki lehetett s ki kellett volna küszöbölni. Erre már csak azért is szükség lett volna, mert a gyanútlan könyvvásárló ezt a név nélküli könyvet — a címe alapján — nép- költészeti gyűjteménynek is képzelheti. A nagyon valószínű félreértéseknek még elejét lehet venni azzal, ha legalább a könyvesboltok kirakati példányaira ragasztják rá a szerző nevét. Turczel Lajos egy vitatkozó regény Sánta Ferenc: Ötödik pecsét „Hogy az ember az elidegenedett mindennapok igazságát megpillanthassa, bizonyos távolságból kell azt szemlélnie, s meg kell Sfosztania a mindennapi jólértesültségektől, »erőszakot« kell rajta elkövetni. Milyen társadalomban s milyen világban kénytelenek az emberek poloskává, kutyává s majmokká válni, hogy igazi arculatuk adekvátan kifejezhető legyen? Milyen »erőszakos« metafórákban és hasonlatokban kell az embert bemutatni, hogy a többiek meglássák benne saját arcukat s felismerjék saját világukat? Ügy tűnik, hogy a modern művészet, költészet és színház, képzőművészet és film egyik fő alapkövetelménye éppen az »erőszak« a mindennapiság felett, lázadás az álkonkrétság ellen.“ Az idézet Karéi Kosíktól való. A Szekció legutóbbi gyűlésén Lovicsek Béla Tűzvirág-járól vitatkozva s a témák és helyzetek korhadozó erejéről szólva kb. ezt akartam elmondani én is. Nem egészen sikerült. Hadd mondjam hát el most Sánta Ferenc ötödik pecsét-jének ürügyén, amely
