Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Petrik József: Vizsgálom magam

Petrik József vizsgálom magam

Vizsgálom magam, hol is bennem az elkényeztetett gyerek, bölcs gondozóim mért sütöttek fülembe gúnyos fémjegyet?

'Tétlen állhatok, busz repíthet poros utakon kophatok, — lombikba zárva, önállótlan kísérleti alany vagyok.

Nyomon kísérnek elemeznek üveges-bárgyú szemek, hogyan tűri egyéni sorsát az elvesztett tömeg-egyed, vajon az őserdők utóda, amikor az új korba lép, miként fogadja hazájául a társadalom dzsungelét?

Derék ősök vakulásából lett látóbb, fényesebb szemem, megrögzött újítók hadával kell látásomért küzdenem.

Mit bánják gondom, terhem, álmom,

— köszvényes, színvak lehetek, — a tömegszempont érdekében öltögetik a leletet,

de ha keserű lemondással a jég hátán ütök tanyát, agg észlelőim hőst kiáltva tűzik fölém a glóriát, ha megférek huszadmagammal tíz régi, korcs utas helyén, bevált egy módszer, s egy bölccsel több trónol a bölcsek hegyén.

Végtelen útkeresés közben partok közt cikázik utam, közhelyként ismétlődik rajta a visszacsúszás s új futam.

— De egyszer, egy csendes ’lapon a tótágasból lábra állok

s önérzetesen, makacsul méltóságos embert kiáltok, aki a századok medrében gyűjtött nemes s bölcs érveket, s nem tűri el, hogy megalázzák sekély rögtön-kísérletek — a földet értő kézbe fogja s úgy tesz, munkálkodik vele, hogy testhez álló lesz. S az ember egész emberként fér bele.

Henry Moore: Ülő, torzó, bronz, 49,5 cm, 1956.