Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Dobos László: Gyalogolni jó

Az orosz emberek egymásközti viszonyában van valami nagyszívű természetesség, ölelkező melegség. S ha úgy adódik, ezt az idegen is kiérezheti.

Kijevben a Dnyeper, dombnak kanyargó sétányán váratlanul megállított valaki.

— Csehszlovákiai? — kérdezte hangosan. Csodálkozva bólintottam. Nagytermetű, ötvenkörüli ember állt előttem. Közelebb lépett és bemutatkozott, nyugalmazott harckocsizó tábornok. Páncélosaival részt vett Prága felszabadításában. Kész volt az ismeretség. Lakására hívott és mondta, sorolta háborús élményeit. Jólismeri Svoboda tábornokot, lelkendezik Prágáért. Esti programomra hivatkozva távozni készülök. A búcsúzás nehezebb, mint a megismerkedés, ötször is megállít, visszahív, míg utamra bocsát.

Kijevtől Ungvárig vonattal tettem meg az utat. Az étkezőkocsiban zajongva várjuk a tálalást. Utolsónak magasrangú kínai tisztek foglalják el az üres helyeket. A kocsi vezetője az étkező-tér végében állva irányítja a tálalást. Megkülönböztetett előzékenységgel először a kínaiakat szolgálják ki. Néhányan tiltakoznak is, de a vezető figyelmen kívül hagyja azt. Mosolyogva, hajlongva lesi a mogorva tisztek kurtaszavú parancsoló kívánságait.

Van különbség, van választóvonal a bensőséges emberi közvetlenség és az „osztályon felüli“ idegen-tisztelet között. Ez a megkülönböztetett tiszteletadás a kultusz éveire emlékeztet még. íratlan törvény volt: a rangot és a hatalmat tisztelni kell. A múlt árnya, idegekbe szívódott szokásai jelen vannak és kísértenek.

Délután három óra van, a leningrádi gyors pontban éjfélkor indul. A látnivá- gyás és a kielégíthetetlen kíváncsiság kegyetlen ösztökélő erő. Már rohanva közlekedek. A GUM áruház délutáni embertömege végigsodor a földszinten, az emeleti árusítóhelyek folyosóin, az emeletek összekötő hídjain, aztán belezavarodok a forgalomba. Már nem tudom mit láttam és mit hagytam ki. Az eláru- sítás rendszere nem tud eligazítani, sapkát akartam venni, meleg sapkát, de azt minden második benyílóban látok. Kivágtatok a Népgazdasági kiállításra. Szakadó esőben sorra veszem a pavillonokat, nézek, bámulok mindent, azt is, ami a szabad ég alatt van kiállítva. Ez már maradéktalanul az új szovjet élet: traktorok, autók, repülők, fémmunkáló gépek, hajók, motorok, rakéták, irányító berendezések, megfigyelő állomások, minden van és minden új. Ha egy kicsit kirakatszerű is, de nem ez a lényeg. A szovjet életnek vannak elmaradott területei, de itt mindennek az ellenkezőjét látni: a tempót, a haladást, törekvéseket, színvonalat.

Zuhog rám az eső. Vigasztalásul útbaejtek minden büfét és sorra kóstolom a kiállítás valamennyi bor különlegességét. Igen elütnek a mi szánkíze szokta boroktól. Negédes krími italok és a kesernyés grúz nótakeltő állandó kíséretében, minden köztársaság borféleségéből iszom egy pohárral. Aztán pirogot veszek. Az elárusító asszony rábeszél egy másodikra, harmadikra, ötödikre. Utána különös kirgiz italt ajánl. Szóval estére, a zárás órájáig beilleszkedem a kiállítás hangulatába.

A szállodába loholok és sebtében összecsomagolom a cuccomat. A földalatti még hátra van, nappal sajnáltam rá az időt. Két álló óráig villamosozom ke- resztülkasul a város alatt. Ez az utolsó moszkvai élményem: a mozgólépcső és a földalatti mesébe illő márványcsarnok állomásai.

A leningrádi gyors lassan maga mögött hagyja Moszkvát. A vonat ragyogóan tiszta és kényelmes. A kocsi végében kellemesen duruzsol a nagy utazó szamovár. Váratlanul magyar szó üti meg a fülemet. Az ablaknál, fiatal nő kíséretében idősebb ápolt arcú ember nézi a tűnő fényeket. Megismerkedünk. Magyar sebész professzor, jelenleg tanulmányi körúton van a Szovjetunióban. A baleset sebészet specialistája. Otitársnője pesti származék, Moszkvában végezte az egyetemet és tolmácsként kíséri a professzort. Jólesősen felvillanyoz az ismeretség, mert bár a magányos kóborlás is érdekes, de a napokig tartó társtalan- szótlanság mégis csak egyhangú kissé.

Reggel, a leningrádi pályaudvar emberforgatagában azzal búcsúzunk egymástól, hogy a nap folyamán találkozunk. Majdhogy délig vártam telefonhívásukat, hasztalan. A fonál, amelytől titokban oly sokat vártam, elszakadt. Izzadt