Irodalmi Szemle, 1964

1964/4 - FIGYELŐ - Koncsol László: Arthur Miller két drámája

itt-ott egy lépést az Eszményképek s az író igazsága felé és szerint tesznek, ahelyett, hogy végig hűek lennének saját igazságukhoz. De a műnek így sem igen használ. S a másik:

Arthur Miller két drámája

Arthur Miller két regénye került egymás után kezembe: a Gyújtópont (Focus) és a Kallódó emberek (The Misfits), eüőször szlovák fordításban (Mustangy), majd magyarul a Nagyvilág 10. és 11. számában (1963), Földes Anna fordításában.

A két regény egyező és eltérő vonásai tanulságosak. Amíg a Gyújtópont módszere hagyományos, és nem több, mint egy társadalmi jelenségnek, az amerikai fajgyűlöletnek közvetlen, elsődleges igényű ábrázolása, addig a Kallódó emberek-ben Miller tágítja módszerét, s a nyugati civilizáció lélekromboló hatásának, az elidegenedésnek és az emberek függetlenségvágyának rajzán túl mélyebb összefüggések, filozófiai általánosítások, szimbólumok megragadására és rajzára törekszik, mégpedig a filmszerű ábrázolás eszközeivel.

A Gyújtópont központi alakja Lawrence Newman amerikai hivatalnok. A világháború idején egy newyorki nagyvállalat személyzeti osztályának vezetője. Newman amerikai átlagpolgár, dolgozik és meg is becsülik. Ebben az időben egyre nő az ellenszenv Amerikában is a zsidókkal szemben, s bár Newman nem gyűlöli őket, de lelke mélyén ott lappang valami belenevelt tartózkodás, ellenszenv vagy előítélet minden idegen fajjal szemben. Ezért is nem siet a regény expozíciójában egy porto- ricói színes nő segítségére, hisz az szerinte „tud vigyázni magára, rég megszokhatta már az ilyem bánásmódot“. Newman azonban a saját bőrén érzi a fajgyűlölők dühét: szemüveget cserél, arca elváltozik s az emberek kezdenek rá furcsán nézni, kirúgják állásából, új helyet nem talál, mert mindenki zsidónak nézi. Hogy mentse magát, elmegy a fajüldöző Keresztény Front gyűlésére, de ott megverik, végül az utcán támadnak rá, és az utca egyetlen zsidó boltosára, Finkelsteinre. A közös veszély és közös védekezés közben ismeri fel véglegesen a fasizmus barbárságát (inkább emberi erkölcsi vonatkozásban, mert Newman eleve ellene van minden erőszaknak, míg ezzel szemben Fin- kelstein az amerikai társadalom fasizálódásá- nak társadalmi veszélyére figyelmezteti). A megalázó élmények hatására vállalja a sorsa mű megfelelő kritikai visszhang nélkül is mű, de nem biztos, hogy mondjuk Móricz Zsigmond Móricz Zsigmond lenne a Móricz- irodalom nélkül is.

(t)

közösséget, egyben a harcot az üldözöttek oldalán.

Newman jellemébe is belejátszik Miller egyik fontos problémája: a főalak a regény kezdetén gyáva, szorongásos lélek, komplexumait, örökös rettegését ugyanúgy öntudatlanul szippantotta magába, mint faji előítéleteit, ez is, az is az amerikai társadalom produktuma. Az utcai csetepatéban is mulatságos, esetlen, kissé hisztérikus alak, de közvetlenül utána már maga Newman kívánja, bárcsak jönnének még- egyszer támadói, most már meg tudna küzdeni velük. Életében először szabadul meg szorongásaitól.

Newmannak, felesége révén, volna lehetősége, hogy tisztázza magát a Front előtt, de szakít múltjával, szakít feleségével és a harcot vállalja. Miller azonban hősét csupán a magános harcosok útjára vezérli, a fajüldözők félelmetes erejű mozgalmával szemben így a regényben ábrázolt társadalomszelet asszimet- rikus: magányos emberek csaknem reménytelennek látszó harca a fanatizált, országos hálózatot képező, a klérus szélsőséges képviselőitől is tüzelt fasiszta elemekkel. Nem tudom pontosan, mikor írta Miller ezt a regényt, de mindenképpen a fasizálódó Amerika éles és jól árnyalt színekkel megfestett képe, s ott a helye a Salemi boszorkányok mellett.

A modern civilizáció szorítása, az elidegenedés, az ellentétes póluson pedig a belső szabadság, függetlenség kérdése izgatja Millert a Kallódó emberekben.

Miller egy rövid jegyzetében utal a regény stílusára, műfajára, sajátos ábrázolási módjára. A regény filmszerű eszközökkel íródott, s készítettek is belőle filmet, Miller akkori feleségével, Marilyn Monroeval a főszerepben. Miller így ír róla: „A Kallódó emberek nyíltan felhasználja a film látásmódját, hogy olyan elbeszélő formát teremtsen, amely egyesíti a kép sajátos közvetlenségét s az írott szó gondolatrögzítő erejét.“ Érdekes kísérlet, s ha olvassa az ember a regényt, a stílus, a módszer ragadja meg először a figyelmét. Miller tiszta képekkel dolgozik, gondosan, plasztikusan, vizuálisan megmunkált és csiszolt képsorokkal.