Irodalmi Szemle, 1964

1964/4 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: Fekete Gyula: A hű asszony meg a rossz nő

Gyula „A hű asszony meg a rossz nő“ című kisregénye sem, amelyről az alábbiakban leginkább szó lesz.

Fekete Gyulának a múlt évben — ha „A fiatalasszony“ második kiadását is számítjuk

— három könyve jelent meg (legalábbis any- nyiról tudunk) „Az orvos halálá“-ról a kritika elismerően s nem egyszer írt, de valahogy mégsem a különösebben figyelemre méltó műnek kijáró elismeréssel. „A fiatalasszony" második kiadását meg sem említették, míg „A hű asszony meg a rossz nő“ értékelése -— egy recenziótól és egy-két sorközötti utalástól eltekintve — máig is késik. Diószegi András ugyan a Kritika szeptemberi számában közzétett „A mai regény világképe“ c. tanulmányában bevezetőben megemlíti azokat az írókat, akik „szenvedélyes vitákat“ érdemelnének, s második helyre Fekete Gyulát teszi, de írásának további részeiben ő sem jut túl Darvas „Részeg esőjé“-nél, amelynek értéke persze vitathatatlan. De még érthetetlenebb a Kritika ezévi első számában az 1963-as év irodalmáról rendezett ankét résztvevőinek közönye a Fekete-könyvek iránt: a megkérdezett tizenegyből csak egyetlen egy említi Fekete Gyula nevét, s az is csak két gondolat között („— tisztelet az olyan kivételnek, mint Fekete Gyula, s a „riporter“ Sánta Ferenc —“), de külön nem tér ki rá. Mit jelentsen ez? Miféle anyaggal van Fekete Gyula bevonva, hogy ismerik, de hozzá férni nem tudnak, nem akarnak? Valóban a bevezetőben említett mérce-elmélet lenne a bűnös? Mert az tény, hogy aszerint a felismerés szerint Fekete könyvei nem „modernek“, tehát nem feltűnők. Alakjai a „Falu szépé“-től (egy korábbi regénye) „A hű asszony meg a rossz nő“ Őstörös Imréjéig külön típusok (habár „A hű asszony“ rövidre fogott, szigorú mondatai alapján Hemingwayt is az író mesterei közé sorolhatjuk), epikája céloknak, szerkesztési elveknek alávetett, de részleteket fürkésző, elemző, tárgyilagos epika. Elbeszélő- módja ablaküveg, amelyen át problémákra látni. S nagyszerűen letisztított, a látást mindenképpen szolgáló s nem zavaró ablaküveg. Szinte észre sem veszed, csak ha nagyritkán itt-ott rés támad rajta, s szemedbe süvít a hiánya — tudatosítod, hogy van. Fekete Gyuláról nehezen lehet írni, vele csak egyetérteni vagy vitatkozni lehet — ahogy mondani szokták. S problémái, mondanivalója késztetnek a vitára — nem formai bravúrjai. S mi ez a mondanivaló? Röviden s a Diószegi szavaival élve: „A kispolgár csődje“. Ennek a témának egész irodalma van már Magyar- országon is, s az irányzat kezdetét talán Mesterházi Négylábú kutyá-ja jelentette, s

eddig legmagasabb csúcsa Fejes Endre nagysikerű Rozsdatemetője. Nevezték az ilyen írásokat közben „kisemberek irodalmának“, s „erkölcsregénynek“ is, lényege egy: a kispolgári életforma csődjének és bomlásának mély átéléséből fakadó rajz. S hogy ez mennyire nem magyar ügy, hanem korprobléma, misem bizonyítja jobban, mint hogy ezt az irodalmat ma nálunk Csehszlovákiában éppen úgy megtalálni, mint mondjuk Lengyelországban. Nálunk Alexander Kliment (Marie), Jan Kozák (Marina Radvaková), Jan Procházka (Závej), Ľudék Šnepp (Sedemkrát na stupni), Mináč (Nikdy nie si sama) és a legfiatalabbak közül Johanides (Súkromie) — neve jelzik ezt a törekvést. Fekete Gyulát ebben a témakörben különösen a férfi és nő viszonya, a család újabb kori „válsága“ látszik érdekelni. Meglepően sok a rokonság „A fiatalasszony“ között és Kliment „Marie“-je között. S hogy a hasonlóság még nagyobb legyen, a könyvek sorsa is majdnem ugyanaz. Mindkettőnek nagy közönségsikere volt. Csak míg a „Marié“ esetében a közönségsikert hatalmas kritikai visszhang is követte, „A fiatalasszony“-nak alig volt nagyobb újság-híre, mint most a „Hű asszony“-nak. S a kritika tisztázta, hogy Kliment regénye, szerelmi háromszögével, minden közönségsikere ellenére sem sokkal több, mint a régen olyan nagy népszerűségnek örvendő ún. asszony-regények, — egy elhagyott nő megható, hellyel banális története, de Fekete könyve körül a bírálók nem sokat tisztáztak, az olvasók pedig magukra hagyva, az egyébként élvezetes olvasmányt egy kicsit Szabó családnak olvasták és látták. S ez a „A hű asszony“ visszhangtalanságának másik oka: a kicsit lenéző vállrándítás. Pedig Fekete sajátmaga határolja el magát a szerelmi háromszögek olcsó sikerétől. Béla, „A fiatal- asszony“ főhőse így vall sógornőjének: „És... tudtommal nincs minálunk háromszög, nincs négyszög, és már nem bírok egy regényt sem végig olvasni anélkül, hogy a sarokba ne vágnám, mert könyökömön jön ki az egész házassági trigonometria, nem érdekel.“ Ennyivel több „A fiatalosszony“ a „Marie“-től. Ez az erénye, de sajnos a buktatója is egyszerre.

„A fiatalasszony“-t és „A hű asszony meg a rossz nő“-t lehetetlen nem egyszerre tárgyalni, szinte egyik a másik tanulmányának látszik. „A fiatalasszony“-ban az előbbi idézet így folytatódik: „Engem már csak az a képtelen ellentmondás érdekel, hogy két felnőtt ember, aki nem bír meglenni egymás nélkül, mért nem bír meglenni egymással“. S erre a kérdésre keresi szenvedélyesen a feleletet a szerző a könyv 608, s „A hű asszony meg a rossz nő“ 204 oldalán keresztül. A különbség