Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Az elérhetetlen vágyak palotája
érzését! Mozgatja kezét, lábát, megfogja, megismeri saját tagjait. Nem kell követelnie az ételét, mert minden 3—4 órában magától értetődően megkapja. Szereti a napot, a fényt, nem tudja, mi a meleg, mi a hideg, mert a nagyok ezt kellő öltöztetéssel neutralizálják. Ezenkívül látszólag nem törődnek vele — hiszen a csecsemő önmagáról nem tudatosítja, hogy érdekes játékait korához mérten kapja, csak azt látja, hogy mindent egyedül kell megfognia, megismernie. A mai csecsemő alapéletérzését kellemesnek jellemezhetjük. Sajnos, a felnőtt emberét már nem jellemezhetjük egyértelműen kellemesnek — és mivelhogy az ifjúság átmenet a gyermekkor és a felnőttkor között, így keletkezik a konfliktus — a csecsemőkorban keletkezett kellemes érzéskomplexum összeütközik a felnőttkor kellemetlen érzéseit előidéző életkörülményekkel. Ennek a momentumnak a megértéséhez szükséges a történlemi visszatekintés — a múlt csecsemőjének nem volt meg a kellemes érzéskomplexuma — életfeltételeit követelnie kellett úgy féléves, mint huszonötéves korában. A ma csecsemője csak húsz éves korában döbben rá, hogy vannak dolgok, amit nem kap meg magától értetődően, de amit követelnie kell, vagy dolgozni kell érte. Ő azonban ezt nem szokta meg — és vár, kicsit fanyar nyugalommal vár, hogy megkapja azt, ami szerinte, korához mérten jár neki. Úgy, ahogy megszokta csecsemőkorában. A felnőttek azt mondják rá, hogy passzív, nincs kezdeményezőképessége, azt hiszi minden jár neki. A másik oldalon viszont kifogásolják szabadságát és önállóságát úgy testi mozgásában, mint gondolkozásában. Igen, ez mind igaz és ezek a tulajdonságok látszólag ellentmondanak egymásnak. De ha a csecsemőkori élmények alapján vizsgáljuk őket, azt hiszem, nagyon is érthetők. Szerkesztő: Köszönöm Inge doktor úrnak ezt a nagyszerű és népszerű elme- futattását. Min dolgozik jelenleg s miben látja a kérdés megoldásának jövőbeli feltételeit? Dr. Inge: Ami az én munkámat illeti, tudományos értekezésem befejezésén dolgozom, ahol nézetem számos adattal lesz alátámasztva. Ami a problémát magát illeti — több lehetőség van a tények változtatására. Sokan szívesen visz- szatérnének a régi csecsemőgondozás elveihez, szerintem azonban ezzel nem oldjuk meg a problémát, mert ebből a korszakból kinőtt, bepólyázáshoz szokott jellemekre már nincs szükség. A másik lehetőség az, hogy a társadalom adja meg magától értetődően a 20—30—40 éves embernek a korához illő és járó szükségleteket, úgy ahogy megadja egy éves korában. Ugyanis a felnőtt emberrel még nem törődünk annyit, mint a csecsemővel — pedig a csecsemő azért fontos, mert ember lesz belőle. A következő megoldás a nevelés kérdéseiben rejlik és így sorolhatnám tovább. A kérdésen szeretnék tovább is dolgozni, mert remélem, hogy elméletemmel megvilágítottam ifjúságunk tulajdonságainak egyik alapvető okát. Az elérhetetlen vágyak palotája Hol volt, hol nem volt... azaz nem is volt, hanem van és körülbelül azt is tudom, hogy hol. Valamikar az eget képzelték oda, ma tudjuk, hogy valahol az ionoszférán túl terül el. Hát ott valahol van az emberiség egyik legfurcsább intézménye — az elérhetetlen vágyak palotája. A palota belseje végtelenül érdekes. Van itt minden, amit ember csak elképzelhet: gyárak és családi házak, nagybirtokok és kétholdas gazdaságok, zúg- tudósok meg nem írt kitűnő tudományos értekezései, vakok látó kék és fekete szeme, szegény gyerekek alvóbabái, éhes emberek puha kenyere paprikásszalonnával, jó feleségek és sexbombák, tengerpart, meddő nők csecsemői, kinyíló
