Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - DISPUTA - Duba Gyula: Híd önmagunkban
híd önmagunkban (Jegyzetek a témáról, helyzeti adottságainkról és az igazi nagy mondanivalóról). Az írói munka szellemi mechanizmusa lép- ten-nyomon meglepi az írót (persze csak akkor, ha írás közben képes egy kicsit önmagát is megfigyelni). Néha a novellának egészen más végkicsengése lesz, mint amit eredetileg elképzelt. Máskor elkezd valamit írni és nem tudja előre, hogy hogyan fogja befejezni. Születnek regények (s még hozzá jó regények), amelyeket folytatásokban, látszólag rendszertelenül és minden céltudatos elképzelés nélkül írtak. Azt hiszem minden író tapasztalta már, hogy a témául kiválasztott életdarab néha alaposan meg tudja tréfálni az embert, valamilyen titokzatos belső törvényszerűségek hatására írás közben maga magától alakul, néha mérhetetlenül kiteljesedik, mintha lényegében független lenne attól, aki felfedezte, körülhatárolta és rögzíteni próbálja — az írótól. Az író nem tehet mást, minthogy látszólag beletörődik vereségébe és az egészet leírja úgy, ahogy kijön belőle. Bizonyos kereteken belül a téma tehát képes önálló életet élni és saját belső törvényszerűségei szerint fejlődni, alakulni. Sőt, néha határozottan megérezni egy-egy írásművön, hogy a téma, fütyülve a szerző igyekezetére egyszerűen kicsúszott a kezéből. Hogyan lehetséges ez? Közismert a mondás, hogy „minden mindennel összefügg!“ Az író írás közben lényegében összefüggéseket keres és tár fel, logikai kapcsolat után kutat két mondat, két gondolat között, s gondolatai ennek a logikának jegyében kutatnak agyrekeszeiben, az elraktározott ismeretek között. Csakhogy az ismereteknek, a fogalmaknak is van egy belső logikájuk, egyik gondolat automatikusan előidézi a másikat, az ismeretek rokonismereteket hívnak elő és a kevésbé igényes (vagy kevésbé tehetséges) író, a beidegződött gondolkodási sablonok szerint bonyolítja írása szálait, illetve nem veszi észre, hogy tulajdonképpen a fogalmak logikájának és az ösztönös gondolkozás törvényeinek engedelmeskedik. Magát az életet végtelen teljességében leírni nem lehet, az életérzéseket absztrahálni kell, sok apró részletet el kell hagyni, selejtezni kell és az időben folyó valóságot elvont és mégis élő, művészi képpé kell tömöríteni. S ebben mutatkozik meg az írói egyéniség ereje, Tehát a megszokott gondolkodás logikájával szemben áll az írói egyéniség logikája, melynek belső törvényei szerint teremti meg írása világát. Ennek azonban múlhatatlan következménye, hogy minden író csak olyan világot tud „teremteni" írásaiban, amilyet magában hord. Nézzük most már, hogy milyen valóságot és „világot“ hordozhatnak és hordoznak a szlovákiai magyar irodalom képviselői magukban! Szlovákiai magyar valóság... Fogalom, amely tisztázásra vár. A kifejezést még az első csehszlovák köztársaság magyar szellemi életéből örököltük. Nincs tudomásom róla, hogy bővebben kifejtették volna valaha is a lényegét (ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem lehet fogalmilag meghatározva, csak mi nem tudunk róla, ami mindenképpen hiba). Mindössze annyi már-már tartalmatlan frázissá koptatott értelmet szűrtünk le belőle, hogy helyzeti adottságainknál fogva betölthet- jük a különböző dunamenti nemzeti kultúrák között a közvetítő, a híd szerepét. Emellett — legalábbis gyakorlatilag — tisztázatlanok maradtak az olyan fogalmak, mint „helyzeti adottságaink", „közvetítő, híd szerep“. Mi van mögöttük, milyen élettartalom, milyen szellemi tevékenység lehetősége? Kevéssé ismerem ahhoz a múltat, hogy talaján állva, Ítéleteket alkothassak, így nem marad más hátra, minthogy a saját szempontomból (és ezen keresztül nemzedékem szempontjából) próbáljam elemezni a kérdést. Helyzeti adottságaink? Kiindulópontunk a szlovákiai magyar falu. Gyermekéveink kitöltő élménye, a falu világa. Ma visszagondolva arra a falura, óhatatlanul romantikusnak és nagyon távolinak tűnik. Akkor az életet jelentette. Húsz-harminc évvel ezelőtt a falu élete még zárt, sajátos mentalitású közösséget, évszázados szokásokat, erkölcsöket és végeredményben kialakult világnézetet jelentett. Tagadhatatlan tény, hogy az ember jellemének és lelkivilágának alakulására döntő hatással van életének első két évtizede. Mi a gyermekkor kristályosodó életanyagát irodalmi ráhatásokkal bővítettük; az egyetemes magyar irodalom hagyományain nőttünk fel. Serdülő
