Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Soós Zoltán: Vers
Soós Zoltán anyám sorta 3 Míg hadvezérek dicsőségét zengték, s képmutatók igénye szerint mérték a tisztességet idétlen dalok: ti gürcöltetek, ember-asszonyok. Két háború kilátástalan gondja, terhe alatt ti feltámadtatok naponta: vérörvényekben elmerült apák, gyámoltalan paraszt, munkás-bakák helyett a juttatott, gyom-verte földeken s gépek mellett. Hittétek: visszatérnek talán a holtak is — hogy akkor több legyen: küszködtetek — gond gondra nőtt, temérdek — feledve asszony-voltot és feledve szerelmet; kenyeret várt az ország, kenyeret kért a gyermek. Újságok írták, nagyhangú beszédek bizonygatták majd: nincs többé fogoly! hallgattak csak tétova hazatértek. És ők vártak, vártak tovább ... Komor legendák keltek titkos táborokról, visszafordított fogoly-vonatok iszonyáról; és hírlett: jártak ott, hol bűnösök között katona-rabok élnek, pusztulnak — hazug szóbeszéd! — s naiv anyák konok, fekete csokra indult, akár országnyi távolokra, ha szabadultról adott hírt a nép. És megtalálván — óh, remény, ha van —: „Jóember, látta-e, él-e az uram?“ Új világ nőtt körülöttünk; hitek, szerelmek, vágyak születtek. Ők örökké csak egy vonatra várnak. Várnak: s a régenvártak nem jönnek vissza többé. Magányos életükhöz zsongító vigaszt adni közelebb jött az isten; mert ember-asszonyoknak, gondozni, megsiratni nem jutott még a sír sem. Apró hadisegélyek tanúsítják, hogy élnek. Fészket hagyott a gyermek: magában eltemette apját. S az anyák sorsa: néma állomás, rozsdamarta sin — várt vonattól, élettől elfeledve. 2 1
