Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - Milan Ferko: Az új esztendő küszöbén

a munkahelyeket, és nézzük meg a teljesítményekről és selejtgyártmányokról szóló adatokat. Túl korán alapoztunk mindent arra a feltevésre, hogy minden ember egyformán fejlett és egyforma szocialista öntudatra tett szert. A szocialista munkabrigádok sem húznak ki bennünket a kátyúból. A CSISZ — reflektorok mozgalma, melynek sok év múltán végre sikerült felébreszteni az ifjúság kezdeményező készségét, attól a pillanattól kezdve, hogy nekiláttunk a nyilvántartásnak, tervezésnek és a gyű- lésezésnek, ugyancsak megrekedt. Lehet, hogy már elérkezett az az idő, lehetséges, hogy olyan korban élünk, mikor a gazdasági élet bizonyos feladatainak elvégzésére és a tervezésre nem elég már a közönséges emberi agy. Ügy látszik, a szocializmusnak szUksége van a minden tekintetben fejlett és alkalmazott kibernetikára — amit oly sokáig elutasítottunk. S valóban, mennyi hasznos és szükséges dolgot elutasítottunk? Sajnos, sokmindent. Bár világos számunkra, hogy mindent, amit emberi kéz alkotott és emberi ész fedezett fel, föl lehet használni a szocializmus érdekében. Egy új Marx az oly sokszor elítélt egzisztencializmusból is sok mindent felhasználhatna a kommunizmus ideológiája számára. Egyelőre csak várakozunk. Némelyek talán Godotra. Mi pedig évszázadunk második felének Leninjére. Sajnos, sokan üres és karbatett kézzel, s a szájuk — természetesen — tele van egy más korban., másról és mások számára írt műveiből vett idézetekkel. Megfeledkeznek arról, hogy Lenin sokmilliós tömegek törekvéseiből és akaratából született meg.

Az a törekvés és küszködés, hogy előbbre jussunk a világ átalakításában és a sürgető kérdések megoldásában nálunk az utóbbi időben nagyon figyelemreméltó. Mindenütt számadást végzünk, vagy inkább átértékelést. Be akarjuk hozni a késedelmet, bár sokszor csak a tovaszáguldó idő farkát sikerült elcsípni. Olyannyira változó időket élünk, hogy sokan bukfenc vetésre kényszerülnek, csakhogy lépést tartsanak valamiképp a korszellemmel. Mert hogy értsük meg másképp annak a képzőművészeti teoretikusnak és más teoretikusok ténykedését, akik egykor nyilvánosan a sárga földig lehordták és ellenségesnek bélyegezték, s nemis egyszer, nyilvánvaló értékeket, ma pedig monográfiákat és egyéb dicséreteket adnak ki anélkül, hogy megmagyaráznák metamorfózisaikat. S emellett természetesen másoktól követelik az átalakulás ábrázolását. Sőt elsőrendű követelménnyé avatják. Sok olyan ember akad, aki a személyi kultusz háta mögé rejti saját alkalmatlanságát. Ott is elvtelenség virul, ahol azt senki el nem vetette. A művészetben és a kultúrában, sajnos, ma is érvényben van az érdekvédő céhrendszer. Vagypedig másképpen szólva — a nyáj elmélet: mihelyt kívülről támadás éri, abban a pillanatban egyrakásra torlódik, és nem látja többé saját hibáit, fogyatékosságait és ellentmondásait. Sőt, ellenkezőleg

— ott is értékeket lát, ahol nincsenek: egy középszerű irodalmi alkotást az égig magasztalnak, csak ezért, mert a szerzőt különböző nem irodalmi berkekből bírálták. Ha normális lenne a helyzet az emberi viszonyok és ítéletalkotás területén, ilyen jelenség nem fordulhatna elő.

Kétségtelen az is, hogy a szlovák irodalom és irodalomtörténet térképén sok a fehér folt. De Martin Rázus művei kritikai analízisének hiányát a személyi kultusz- szal indokolni képmutatás, vagy a jobbik esetben tájékozatlanság. Ha az ismert időszakban nem lehetett semmit tenni e tekintetben a nyilvánosság számára, legalább pro domo tehettünk volna valamit. Most pedig egy régi s egyben új feladat elvégzése áll előttünk, meg kell szüntetni a hallgatást, és ki kell mondani az igazat, kritikailag újra kell értékelni azoknak a szerzőknek a müvét és életét, akiket alkotótevékenységük és politikai szereplésük következtében kizártunk irodalmi életünkből, például: Beniak, E. B. Lukáč, J. C. Hronský stb. alkotását. A szocialista irodalom fejlődése, a szocialista demokrácia minden tekintetben való érvényesítése ezt lehetővé teszi számunkra. Lapunk következő számaiban e kérdés tisztázására is törekedünk majd. Ha a gazdasági életben és a közéletben is hangsúlyozzuk a tudományosság jelentőségét, kétszersen hangsúlyozni kell az irodalomtudományban. Üj szempontok szerint kell megvilágítani a régi, ma is érvényes kategóriákat, az új esztétikai eszményeket magasra kell emelni és vissza kell adni a jogtalan kétségbe vont értékekbe vetett bizalmat.

Meg kell mondani a teljes igazat, szellemi, társadalmi és gazdasági létbiztonságot kell teremteni, távlatokat nyitni — ez a legjobb orvosság a képzelődés és az apátia ellen is. Kezdeményezés, tettrekészség nélkül nem javul meg irodalmunk helyzete sem. Aktivitás és tettrekészség nélkül a kor sötétségéből nem tört volna föl annak idején a ma évfordulóját ünneplő lapunk fénysugara sem.