Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - Találkozás Jean Paul Sartre-val

ellenére, hogy egyes lengyel írókat igen nagyra becsülök, ez a beáramlás túlságosan is teljes, és éppen ezért az a veszély fenyeget, hogy Lengyelországban csak bizonyos burzsoá kísérleti formák tükröződésével találkozunk, a helyi nemzeti adottságok adaléka és hozzájárulása nélkül. Ügy vélem, éppen Csehszlovákia van abban a kivételes helyzetben, hogy jelentős szerepet játszhat. Nem azért mondom ezt, mert Csehszlovákiában vagyok, ellenkezőleg, azért vagyok Csehszlovákiában, mert ezt gondolom. A leningrádi írótalálkozón a csehszlovák írók felszólalása után tudatosítottam ezt a gondolatot magamban és megértettem, hogy Csehszlovákia igen egyéni kultúrával rendelkezik, és hogy emellett már a forradalom előtt is igen magas kulturális fokot ért el. Korhű kultúrával rendelkezik, amely a nyugati kultúrának számos elemeit magába itta. Mindez arra mutat, hogy kitűnően betöltheti a közvetítő szerepét. Itt találkozhatna a két kultúra problématikája, mivel itt mindig létezett eredeti kultúra, tehát megvan rá a kezesség, hogy nem lesz csupán reprodukálója és utánzója annak, amit kívülről hoz, hanem sajátos nemzeti kultúrájával eredményesen indulhat harcba.

Ügy vélem, hogy bizonyos számú keleti ország Közép-Európában — olyanok, amelyek már komplex és európai kultúrát tudnak maguk mögött —, találkozó helyei lehetnének egymástól távoleső kultúrák követeinek, a franciáknak, angoloknak, olaszoknak és szovjeteknek, ahol ezekről a kérdésekről vitatkozhatnának. És egyáltalában nem gondolom, hogy ez a közvetítő szerep valamiféle összhanghoz vezetne, de igenis úgy érzem, hogyha a csehszlovák írók jól felfogják szerepük jelentőségét, éppen ők lehetnek a helyes kérdéseknek a feltevői egyik oldal felé is, és a másik oldal felé is.

Adolf Hoffmeister rajza Peter Karvaš szatíráihoz