Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - Találkozás Jean Paul Sartre-val

az egzisztencializmus még létezik, annak egyedüli oka az, hogy a marxizmus nem akarta magába olvasztani.

Az egzisztencializmus nem filozófiai rendszer, de a marxista filozófián belüli búvárkodás. A marxizmus is mint minden filozófia fejlődésben van és vannak olyan zugai, amelyek nincsenek egyenlő erővel megvilágítva. Az egzisztencializmusnak tehát az a feladata, hogy felfedezze, kiszélesítse és megértse a marxizmusnak azokat a területeit is, amelyet maga a marxizmus ugaron hagyott.

Ne tekintsék ezt revizionizmusnak. A marxizmus él és élni fog. A marxizmusnak nincs szüksége revízióra, bár bizonyos időszakában lelassította életműködését, de most újra kezd élni és előre haladni, és éppen ez a fejlődési szakasz tölti el új életerővel, és a mi szempontjainkat is ebbe az irányba kell fordítani. Feladatainkat is abban látom, hogy úgy tegyük fel kérdéseinket, hogy mindenki véleményt nyilváníthasson, válaszolhasson ki-ki maga és a maga módján. A megoldás, amelyet itt felkínálok, lehet, hogy helytelen, de a problémák, amelyeket feltártam, helyesek.

Bizonyos vagyok abban, hogyha majd a marxizmus maga fogja vizsgálni ezeket a kérdéseket még hozzá a legalaposabban, elejétől végig, az egzisztencializmus nem fog többé különbözni a marxizmustól, megszűnik és a marxizmusba szívódik fel.

Ami azt a kérdést illeti, hogy mit jelentett nekem tanítványaimmal való kapcsolatom, erre a válasz igen egyszerűnek látszik. Mint mindenkinek a fiatalokkal való érintkezés, nekem is, igen sokat hozott. Csakhogy ez a válasz így túl általános. Szeretnék konkré- tebb feleletet adni. Az algériai háború időszakában, amelyhez igen rossz emlékeim fűződnek, és főleg annak utolsó éveiben a (legnagyobb ellenállást a háború ellen s a legnagyobb erőfeszítést annak gyors befejezése érdekében éppen azok a fiatal diákok fejtették ki, akik velünk kapcsolatban álltak. És hogy ha ebben az időszakban polgártársainktól kedvszegetten és kiábrándultán éltünk, ami helytelen és kellemetlen volt, éppen a diákokkal való kapcsolat adta vissza a reményt.

Arra a megállapításra, hogy a sztálinizmus nem törvényszerű szükségesség, hanem elhajlás, kisiklás, tévedés volt, Sartre így válaszolt:

Távolról sem vonom kétségbe annak a lehetőségét, hogy a történészek bebizonyítják, hogy a sztálini korszak nem volt törvényszerű átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba, és nagyon könnyen bebizonyosodhat, hogy tévedésről, kisiklásról, néhány szükségszerű és különös körülmény által befolyásolt elhajlásról volt szó. De a regényíró nem történész (végre már el kel] búcsúznunk attól a hamis elképzeléstől, hogy a regényíró feladata a valóságról tett bizonyos nézetalkotás, amelyet a történész objektivitásával képvisel), igen rossz dolog lenne számunkra és századunk kultúrájának felmérhetetlen elszegényedéséhez vezetne, hogyha mindarról, ami történt, csak a történészek és a memoár irodalom emlékezne meg. Ne felejtsétek el, hogy az író központi témája az ember. És én a saját szempontomból semmiképpen nem engedhetem meg azt a feltételezést, hogy életemben (1905-ben születtem) a személyi kultusz időszaka mindössze epizód vagy tévedés lett volna. Éppen ellenkezőleg, a maga módján és a maga központi témakörével rendkívüli módon megjelölte és befolyásolta egész sorsomat. És itt persze nemcsak rólam van szó, hanem arról a majdnem milliárdnyi emberről, akikre mindez egyenesen és egy további milliárd emberről, akikre közvetetten vonatkozik. Sőt, tovább megyek, nemcsak az én vagy az ő generációjukról van szó, hiszen ennek a századnak minden szocializmusa akár az, amely tovább fejlődik vagy az, amely megszületik, az előző időszakból fog kinőni, abból az időszakból, amelyben a személyi kultusz uralkodott, erre az alapra kell építenie, ezen az örökségen kell túllépnie, ezzel kell leszámolnia. így hát az emberek életének szempontjából és regénytémájának a szempontjából semmi kétség sem férhet hozzá, hogy a központi téma a sztálini deformációval megjelölt szocializmus lesz.

Ezután további kérdésekre válaszolt. Az egyik kérdés így hangzott: mi a kis szocialista országok, főleg Csehszlovákia feladata a világ kulturális fejlődésével kapcsolatban?

VÁLASZ: Inkább Csehszlovákiával kezdem, mint a kis szocialista országokkal általában, miyel ezeknek kultúrája egymástól igen eltérő és világos, hogy például Albánia, Bulgária és Lengyelország más-más kultúrával rendelkezik. Lengyelországra pl. karakterisztikus vonás a nyugati kultúra teljes beáramlása. Azt is mondhatnám annak