Irodalmi Szemle, 1964

1964/2 - DISPUTA - Dobos László: Az irodalmi gyakorlatról

kus pozitív hős nem a valóság valódi elemeiből, hanem a fejlődés nehézségeit figyelembe nem vevő, voluntarisztikusan elképzelt jövő elemekből gyúródott össze. Nem reális tulajdonságokkal születő és rendelkező reális ember volt, hanem lombikban előállított csodalény, miniatűr isten.

Vannak olyan vélemények, melyek szerint a pozitív hős eltorzításának sematikus gyakorlata nem jelenti okvetlenül a fogalom elavulását. A pozitív hősnek — úgymond — az irodalmi múlt legproduktívabb műfajaiban és a legprogresszívabb irodalmi irányzatokban (a haladó romantikában és a kritikai realizmusban) is megvolt a helye. Azok az irodalmi irányzatok, amelyek a valóság aktív és pozitív ráhatására törekedtek, természetes módon éltek az eszményeiket megtestesítő esztétikai kategóriával. Miért kellene hát ezt teljesen törölni a szocialista irodalomból? Különösen most, amikor az erkölcsi problémák kerültek

előtérbe, és az etikai eszményekhez keressük a példaképeket, a példamutató vonásokat ?... Az előadó ezután röviden összefoglalta az előadása által felvetett problémák leglényegesebb vonatkozásait, és a vitaindító céllal megtartott előadást a következő szavaikkal fejezte be:

A magyarországi és szovjetuniói realizmusvitákban felvetődött kérdések és tanulságok közül a legjelentősebbeket emeltem ki és itt- ott applikálni is igyekeztem azokat a mi viszonyainkra, különösen a lírára. Ahol lehetséges volt, ott a vita egyes mozzanatait összevetettem a csehszlovák helyzettel, a cseh és szlovák vonatkozásokkal is. A pozitív hős kérdésének applikálásán kívül nyitva hagytam a prózánknak és kritikánknak az ismertetett vitával való érintkezési lehetőségeit. Jó lenne, ha ezeket az applikálási lehetőségeket a most következő vitában kihasználnánk, és ilyen szempontból az előadást is kiegészítenénk.

az irodalmi gyakorlatról

Arra kaptam megbízatást, hogy kritikánk problémáiról mondjak bevezetőt. Az elmúlt hónapok vitái, valamint a tegnapi előadások után különösen csábítónak tűnik az elvi, elméleti problémák feszegetése. Sajnos, erről le kell mondanom. Véleményem szerint feltétlenül szükség van igényeink és lehetőségeink egyeztetésére, ami azt követeli, hogy sok mindent le kell fordítanunk, át kell vetítenünk az irodalmi gyakorlat viszonyaira. A gyakorlati irodalmi beszédnek van egy igen sürgető tényezője, az Irodalmi Szemle havi lappá alakulása. Ez a tény önmagában arra kényszerít, hogy sok mindent a szerkesztés koncepciója és a szerkesztés gyakorlata szempontjából vessek fel.

Lehet, hogy egyesek számára a havilap ilyetén hangsúlyozása túlzásnak tűnik majd. Távol áll tőlem a szándék, hogy a jelenlegi irodalmi szakasz összes problémáit a Szemle szerkesztésének problémájára redukáljam. Ez helytelen volna. Azonban egyet tudnunk és látnunk kell már az indulásnál: ha színvonalas lapot akarunk szerkeszteni, erőfeszítéseinket feltétlenül koncentrálnunk kell.

Dobos László

A továbbiakban felvetett gondolatok nem végérvényes konklúziók, hanem a vita tárgyát képező problémák és kérdések.

A havilap megjelenésével szerintem két probléma kört kell közelebbről megvizsgálnunk. Az egyik: irodalmunk organizmusának, ténykedésünk területeinek az áttekintése. A másik: a koncepció, illetve a kopcepcionális gondolkodás kérdése.

Nézzük az elsőt. A további fejlődés szempontjából szükségesnek tartanám, hogy időnként, avagy rendszeresen feltérképezzük a helyzetet, leltárt készítsünk, számba vegyük önmagunkat és próbáljuk megvonni irodalmi önarcképünk kontúrjait. Különösen szükségét érzem ennek most, egy mozgalmas irodalmi közelmúlttal a hátunk megett. Az a benyomásom, hogy e pezsgés következményeként sok minden összekuszálódott és sajnos deformálódott is irodalmunkban.

Az elmúlt évet döntő fontosságúnak tartom irodalmunk fejlődésének szempontjából. Fontosnak azért, mert hosszú évek során először lehettünk tanúi egy felfigyelhető vélemény- nyilvánításnak. Pontosabban fogalmazva, kri