Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Ozsvald Árpád: Arkhimédész — vers
Arkhimédész Ozsvald Árpád — Ne érintsd köreimet! — kiáltott Arkhimédész, mikor a vad római katona megállt hetykén, szétvetett lábakkal a szoba közepén s a homokba írt ábrákat eltaposta. — Ne érintsd köreimet! — kiáltotta másodszor is, de villant a kard s az ősz tudós merev ujja utolsó furcsa görbét karcolt a homokon, fehér szakálla bíborszínű vérharmatot permetezett... A katona meg csak állt bamba gőggel, s élesen, hosszan jelnevetett. Ő, Arkhimédész, lehet -e körök és négyzetek között élni, kizárni magunkból a világ gondjait?! Ez örökké változó világban. Hol az a szilárd pont, hogy híres csigasoraid kimozdíthassák a Föld tengelyét? Fegyverek gőgje hatalmasodik el rajtunk. tudósok lombikjaiból kitör az arab mesék palacka zárt rossz szelleme, s mi kontár bíwészinasok, rémületünkben összekeverjük a bűvös igéket; az egyetlen, igaz varázsszó kellene, a tiszta és bátor emberi hang, hogy a boszorkányjazék fedele örökre zárva maradjon. Mikuláš Galanda: Táj három fával (1925)
