Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30

New York Herald Tribune, 1963. október 12.) Az Egyesült Államok nyomására végülis hat szövetséges ország (Franciaország nélkül, de Nagy-Britanniával) elhatározta, hogy legalább kipróbálja a többnemzetiségű tengerészekből álló legénység szervezésére vonatkozó javaslatot a gyakorlatban. (New York Herald Tribune, 1963. november 22.)

Ugyanakkor az Egyesült Államok azt vizsgálta, hogyan lehetne visszahívni a Nyugat- Németországban állomásozó egységek egy- részét. íme, a kézenfekvő okok: az amerikai fizetési mérleg állandó hiánya (Times, 1963. október 23 ), a nukleáris fegyverek tökéletesedése, a Polaris típusú rakétákkal ellátott tengeralattjáró flottilla, amely viszonylag könnyen megközelítheti a szocialista országokat. (New York Times, 1963. október 28.) A jelek viszont, különösen Gilpatric, a honvédelmi miniszter helyettese beszéde nyomán, Bonban rémületet keltettek. A nyugatnémet kormány sürgős felvilágosítást kért Washingtonból (Times, 1963. október 22.), és Kennedy meghátrált: „Az Egyesült Államok“, mondta a sajtóértekezleten november 1-én, „hat hadosztályt tart vissza Németország területén, ameddig csak szükség lesz rájuk.“

Az amerikai kísérletek, hogy kihasználják, amit Rostow „a hatalom megoszlásának“ nevezett, nem sikerültek. Semmivel sem járt jobban az Egyesült Államok a kereskedelemben, bár ennek sorsát Kennedy nagyon a szívén viselte: a mezőgazdasági termékek Amerika által bejelentett kiviteli offenzíváját például (New York Times, 1963. november 8.) Franciaország az Eurőoai Gazdasági Szövetségben sikeresen blokkolta (ugyanott, 1963. november 16.).

Vagyis de Gaulle folytatta a kezdeményezést, míg az amerikai politika ismét nagyon lassan alkalmazkodott az objektív helyzethez:

„A nyugati szövetség, ahogy az ötvenes években megszületett, és ahogy a Kennedy- kormány a hatalomátvétel pillanatában elképzelte, zavaros helyzetbe került,“ írta Walter Lippmann 1963. október 2-án. „De Gaulle »függetlenségi nyilatkozatai amit egyformán címzett mindkét »koIosszusnak« — a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak — a háború utáni korszak végét jelezte, amikor Európa még Amerikától függött. Bármikor fog Kennedy elnök külpolitikáról szólni, be kellene iktatnia az ötvenes évekből származó frázisok közé valamit, ami jelezné, hogy tudatosítja; vége a háború utáni korszaknak, és hogy egy régi határt valójában már átléptünk.“

Ázsia, Latin-Amerika

Augusztusban Kennedy kiküldte Dél-Viet- namba régi bostoni ellenfelét, Henry Cabot Lodge-ot. Az új nagykövet hamarosan meggyőzte az elnököt, hogy a Diem-család zsarnoki uralma képtelen felülkerekedni a partizánokkal vívott polgárháborúban, mert a partizánok a lakosság, különösen a vidék segítségére támaszkodnak. (New York Times, 1963. október 5.) 1963. november 1-én a saját tábornokai döntötték meg Diem diktatúráját, és azonnal bejelentették, hogy eredményesebben fognak harcolni „a kommunizmus ellen“. (Ugyanott, 1963. november 2 ) De a népellenes vietnami háborúban továbbra is az amerikai intervenciósokat érték a vereségek — és ezenfelül az Egyesült Államok nyílt összeütközésbe került a szomszédos Kambodzsával. Szihanuk herceg lemondott az amerikai gazdasági és katonai segítségről, és egy sajtó- értekezleten kijelentette, hogy senkitől nem fogad el leckét sem függetlenségből, sem szabadságból, még akkor sem, ha Kennedy az illető. (New York Herald Tribune, november 8., Times, 1963. november 21.)

Nem sikerült hát Washingtonnak, hogy rákényszerítse Délkelet-Ázsiára az „amerikai békét“ — és a Haladás Szövetsége, amire Kennedy személy szerint olyan erősen támaszkodott, hirtelenül különösen súlyos válságba jutott.

Arturo Illia argentin elnök felmondta az elődje, Frondizi által kötött szerződést a külföldi, túlnyomórészt amerikai olajtársaságokkal, s így tulajdonképpen államosította a csaknem félmllliárd dollár értékű tőkét. (Times, 1963. november 11.) Belaunde Terry perui elnök semmissé nyilvánította a' szerződést, amely amerikai társaságok rendelkezésére bocsátotta az ország nagy ola^mezőit. Joao Goulart brazil elnök javaslatot terjesztett az Amerikai Államok Szervezetének ülése elé, hogy a Haladás Szövetségének programjaiban „a keleteurópai országok és a Szovjetunió is“ szerepeljen. (New York Times, 1963. november 15) Kennedy erre azt javasolta, hogy „az Egyesült Államok semmi hasonlót nem fog javasolni“, és viszonylag az államosításról is tartózkodón nyilatkozott, legalább a nyilvánosság számára: „Nem tagadhatjuk az államok szuverén jogát, hogy határaikon belül jogi intézkedéseket foganatosítsanak“, de „igazságos kártérítést, akarunk. (Ugyanott.)

A Kongresszus azonban sokkal élesebben reagált, és ott mért csapást az illető államokra, ahol az adott pillanatban a legsebezhetőbbek voltak.