Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30
feléje (New York Herald Tribune, 1963. november 27.). Nyilvánvaló, hogy ezt így kell értelmeznünk: Az elnöki kocsi addig közeledett a raktár felé, amíg a Houstoni úton haladt; a Szilfa utcai kereszteződésen balra fordult; azután már csak távolodott a saroképülettől. Amíg a Houston Street-en hajtott, vagy nem fordult be teljesen balra, Kennedy arccal ült az ablaknak, amelyből állítólag rálőttek. Eddig tehát az onnan leadott lövés is érhette öt elölről. (Ebben az összefüggésben viszont a lövések sorrendje nagyon fontos lett: a nyakat ért golyó csakis az első lehetett.) Ez a konstrukció azonban menten összedőlt, amint a Life című hetilap 1963. november 29-én közzétett egy amatőrfilmet, s ez bebizonyította, hogy a lövések pillanatában az elnöki autó már mintegy 70 méternyire eltávolodott a raktártól, közeledett az aluljáró felé, és Kennedy arca a vasúti vágány felé nézett. Ezt a rendőrségnek el kellett ismernie. Változtatott tehát az érvein, és ehhez megpróbálta kihasználni a bethesdai boncolást. Állítólag az ottani orvosok megállapították, hogy a golyó, amelyik Kennedyt hátulról fejbe találta, szétforgácsolódott. Egyik szilánkja a nyakon át a tüdőbe hatolt, a másik a gégefőn keresztül távozott az elnök testéből. (New York Times, 1964. január 27, valamint Thomas Buchanan). A mellkasba tehát nem az egész golyó hatolt be (amint azt Shaw állította), csak annak egy része. Az ádámcsutka mellett levő seb pedig nem a becsapódást, hanem a golyó útjának kijáratát jelzi. Egy új seb Ez esetben viszont a logika megkövetelte, hogy az eseményekbe egy teljesen új elem is beleavatkozzon, amelyről mindeddig senki sem tett említést: a boncolásnál állítólag megállapították, hogy Kennedy hátán — pontosabban: hátul a jobb vállán, néhány hűvelyknyire a gallér felső peremétől“ (New York Times, 1964. január 27-én) — még egy seb van, s ezt a dallasi orvosok nem vették észre. Ök, természetesen, védekeztek. Mindenekelőtt rámutattak, hogy az oxigén bevezetése előtt pont azon a helyen nyitották meg a légcsövet, ahol a szöveteket már úgyis megrongálta a lövedék: a nyakseb tehát a boncolásig nem maradt eredeti állapotában, s a leletet ez a körülmény befolyásolhatta. Aztán kijelentették, hogy a sebészetnek ebben az ágában több tapasztalatot szereztek, mint marylandi kollégáik. Dr. Robert N. McClelland, az elnököt kezelő három orvos egyike, azt mondta a St. Louis Post Dispath című lap szerkesztőivel folytatott beszélgetés során, hogy „ő és a kollégái naponta látnak lőtt sebeket a Parkland kórházban, néha többször is egy nap, és könnyen meg tudják különböztetni azt a jellegzetes apró nyílást, amit a behatoló lövedéktől marad.“ végül a dallasi sebészek talán jelezték is, hogy valami hihetetlen, sőt elképzelhetetlen dologgal vádolják őket: feltételezik róluk, hogy egyiküknek sem volt az Egyesült Álamok halálra sebzett elnöke annyira fontos, hogy a csaknem félórás műtét alatt, vagy legalább a holttá nyilvánítás előtt megfordították volna az operációs asztalon és megnézték volna a hátát. Mindezek ellenére a végén a dallasiak megadták magukat. Thomas Buchanan szerint a Titkos Szolgálat két ügynökének segítségével, akik McClelland és Perry elé egy dokumentumot terjesztettek, s azt állították, hogy ez a bethesdai boncolás lelete. S amikor az újságírók megkérdezték az ottani boncoló orvost, mit állapított meg pontosan, „dr. J. J. Humes azt felelte, hogy tilos beszélnie“; a Nation című szabadelvű amerikai hetilap, amelyik a választ 1964. január 27-én megörökítette, Humes hallgatását egész egyértelműen a FBI beavatkozásával magyarázza. Az orvosok tehát meghátráltak a mindenható biztonsági szolgálat egyesített erői előtt. Mértani szögek Térjünk azonban vissza néhány alapvető tényhez: 1. Létezik egy film, amelynek alapján kisebb-nagyobb pontossággal rekonstruálhatjuk, hol mozgott az elnök kocsija az öt másodpercen át tartó lövöldözés alatt, és milyen helyzetben ült, illetve feküdt az autóban Kennedy a másodpercek egy-egy töredékében.
