Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30

iek, má már nyilvánvalóan képtelenségnek Számítanak; az állam és a nemzet sérthetet­lenségének egykori fogalma megdőlt és revízió alá került; s úgy látszik, hogy az új, első gazdaságot Theodor Roosewelt után a belpo­litika egész fejlődése veszélyezteti.. „Egész természetes“, fejezi be könyvének ezt a szakaszát az amerikai professzor, „hogy a szélső jobboldal, ha már ilyen borzalmasan fél, és képtelen megérteni a kor jelenségeit, gyűlöli J. F. Kennedyt, minden rossz for­rását .. 5. Az autó „Sütött a nap — ez okozta a halálát. Ha 11 óra 40 perckor esett volna az eső, az elnök »GG 300«-as Lincolnját, amely a repülőtéren várta, befedték volna a golyóálló „buborékkal“. Ezért a közleményért a Spiegel című hetilap felel. A lapnak a gyilkosság pillanatában két levelezője és egy szerkesztője tartózkodott az Egyesült Államokban, és rögtön utána kiküldtek még egyet. Ez a négy ember különben is csak megerősíti, amit más források állítanak: az elnöki kocsinak van védő „teteje“, de Dallasban a Titkos Szolgálat a »GG 300«-ra nem szereltette rá. Szép idő volt, olyan, mintha épp az ünnepélyes fogadtatásra teremtették volna, és a kíséret tagjai nyilvánvalóan feltételezték, hogy az elnök csak nyitott kocsit akar. Hogy ebben az esetben ő maga kimondottan így kívánta volna, arra eddig, ha jól tudom, senki sem hivatkozott. De menjünk egy lépéssel tovább. „Valószínűleg a meleg fogadtatás okozta, hogy útban a városon át bevonták az elnöki kocsi golyóálló üvegét.“ Ezt a mondatot egy 1963. november 23-án kelt jelentésből vettük: az Associated Press nevű amerikai hírügynökség hozta nyilvánosságra, Earl Cabell, Dallas város polgármesterének nyilatkozatával kapcsolatban. Nem tudóim, mennyire pontos ez az értesülés — mintha a fényképek azt bizonyí­tanák, hogy az oldalsó üvegek fent voltak —, de mindenképpen eszükbe juttat egyet- mást. U. E. Baughman, a Titkos Szolgálat egykori főnöke, aki tizenhárom éven át felelt Roosevelt, Truman és Eisenhower biztonságáért, 1963. decemberében elmondta az U. S. News and World című amerikai hetilap szerkesztőinek, hogy csakis „egy részben golyálló üvegből készült, a kocsi' hátsó részét borító „tető“ védelmezhetné némileg az elnököt. Létezik ilyen üveg: már Baughman idején elrendelte a Titkos Szolgálat, hogy lássák el vele a Fehér Ház néhány ablakát. A kísérletek bebezonyították, hogy az üveg nem teljesen golyóálló, de mégis szilárdabban ellenáll a golyónak, mint a műanyag: „Felfoghat-e a műanyagból készült tető egy puskagolyót? — Nem. Ha műanyagból lenne, plexiüvegből, akkor nem. — Az úgynevezett „buborék“, amivel most van a kocsi ellátva, semmi védelmet nem nyújt? — Nem, semmit. — Le sem térítené a golyót az adott irányból? — Nem..“ Az üveg nyilvánvalóan sokkal meg­bízhatóbb. Arra a kérdésre, hogy az üvegből készült féltető megóvná-e az elnököt egy magas épületből kilőtt golyótól, Baughman így felelt: „Legalábbis hátulról meg­óvná.“ Elég, ha hozzátesszük, hogy pont az a golyó végzett az elnökkel, amit a kocsi mögül, egy magas épületből lőttek ki. Más szóval: a Titkos Szolgálat már néhány évvel ezelőtt rendelkezett az anyaggal, amely legalább technikai szempontból lényegesen nagyobb biztonságot nyújt, mint az addig használt műanyag. Ez most minden kétséget kizáróan bebizonyosodott: a merénylet után eszközölt javítás során a Ford-cég műhelyében a kocsi hátsó ülése fölé, oda, ahol az elnök szokott ülni, szilárd tetőt szereltek a Lincoln »GG 300«-as kocsira. Ez a tető „kövér üvegből“ készült. (New York Herald Tribune, 1964. június 15.) De dacára annak, hogy Baughman kísérleteket folytatott a „3/4 hüvelykes kövér üveggel“ (kb. 19 mm), a Titkos Szolgálat még vagylagosan sem látta el vele az elnök kocsiját. Persze, az is lehet, Ihogy Kennedy nem kívánta. De erre, ha jól tudom, még senki sem hivatkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents