Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Avantgardizmus és szocializmus Forbáth Imre költészetében
bet, amit te eddig csináltál, az feljogosít, hogy a legegyenesebben hordozd a fejedet. Nem lehet, hogy neked még kérdés a tehetség? Hogy rázzalak meg? Nekem ha öt magyar költőt^ kellett bárhol is említenem, az öt legelsőt, aki most itt él, te jutottál először eszembe. Mi a ménkü esett veled, hogy így elkomorodtál? Fütyülj az egész világra, testvér, olvasd el a saját verseidet és hortyogj derűs lélekkel: a lehető legnagyobb önbizalommal nézhetsz a jövendő elé. Summa summarum: ha valaki költőnek érezheti magát e lapos glóbuszon, te annak érezheted magad! Remélem, ez elég! — A mostani verseid is igen tetszenek. Nagy változáson mentél át, néha javadra, néha károdra. A régi verseid erős lendülete, friss természetessége, bizarr, de kemény képei kicsit megtompultak (ez kár), de ez a nyugodtság, ez a mostani hang, mintha ezer méternyi magasságba szállna, csillogva és könyörületle- nül."10 Forbáth költői fejlődése második korszakának költeményei a Favágók című kötetben jelentek meg. Elsősorban ez a mű tette ismertté a költő nevét, a hazai és a magyar- országi irodalmi életben. A Nyugatban Illyés Gyula irt róla ‘hosszabb ismertetést; méltatja erényeit, bírálja helyenkénti modorosságát, görcsösségét, de így is „a fital magyar líra egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának" tartja. A kötetet Fábry Zoltán is értékelte a Költő és Valóság című esszéjében. Jellemző szokása szerint egy kiragadott verssor köré fűzi gondolatait: a költő legyen „a nagy szürkében koncentrált vörös". „Itt valaki kimondta a mai költőküldetés lényegét, költészetének valóságát" — jegyzi meg a kritikus. A továbbiakban főként azt kifogásolja, hogy Forbáth legtöbb versében nem tartja magát ehhez az elvhez. Túlságosan sokat foglalkozik periférikus kérdésekkel, „a periféria-emberekkel való cimborálás elvonja az igazi frontról.. . ez: a periféria-menekülés.“11 A Pozsonyban, 1930-ban megjelenő verskötet nem jelent szakítást a szabadverssel és Forbáth régebbi költői útjával. Témaválasztásán erősen meglátszik az egzotikum, a különcködő hajlam, képalkotásain pedig a groteszk és a szürrealizmus hatása. De költeményei egy részében Forbáth magas művészi színvonalon teremti meg a szocialista líra igazgyöngyeit. A címadó költeményben már nem a lázadó, társadalmon kívül álló intellek- tuel, hanem a szocialista forradalmár énekli: 18 Illyés Gyula levele Forbáthhoz. Bp. 1929. II. 10. Fábry i. m. Korunk 1S31. 193—202. Szívünkben fekete tűz ég S kezünkben suhog a balta: Favágók vagyunk, a favágók Erdők mostohamagzatja. Kérges a kezünk, férges az agyunk S a munka meddő: Suhog a balta, zuhan a fa, Marad az erdő! Különös az erdők éneke: Figyelj, ihol tölgyek zúgnak, Tompa, gyászos favágódalaink A lombok fölé kúsznak. Mert robottól kormos a föld, Mert mérgezett vérrel van teli: Borúsan zúg az erdő, Favágósóhaj rengeti. Ekkor írt verseiben már kapcsolatot talál a szlovákiai élettel is, méghozzá a proletár internacionalizmus szellemében: a hegylakó szlovák szegényember bánatát énekli meg az Egy tál krumpli, Szlovák tájkép és a Fekete irtványon c. költeményeiben. A legszebben sikerültek, a szocialista realista lírához legközelebb állnak az egy-egy foglalkozás-típust bemutató komor jellemképei: A paraszt, Favágók, Utcaseprőik dala stb. Kevés írónk tudta ilyen szuggesztív erővel ábrázolni a burzsoá életforma iránti undorát, megvetését; ebben a témakörben Forbáth lírája a teljes tagadás költészetévé válik. A tagadás lírája nem tűrte a hagyományos költői ideálokat a régi költészetnek nemcsak formáját vetette el, hanem szépségideálját, eszményiségét is. A külvárosok énekese szándékosan keresi a morbiditást, a nyomort, a hullabűzt, mint költői témát, ami Forbáth költészetének számos motívumában naturalizmust eredményez, de ez nála nem öncél, hanem forradalmi program: szembeszállása a világgal, a kapitalista társadalommal. A számos vízben úszó hulla a burzsoá rend rothadtságát érzékelteti, s szinte ars poeticája csendül ki az Egyszerű hulla énekel c. költemény befejező strófájában: Egy darab sáros földet nyújthatok, Ezzel tömtétek szájamat tele, Az orromba tömjénfüstöt fújtatok És malasztott: megette a fene! Csak a költőt rühellem, az istenfáját, Ki levegőből és madárdalból él. Hideg vaskampókkal tépjétek szét a száját, Amikor szépségről beszél!
