Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Petrőci Bálint: Határváros

tagjaival, s meghiúsítják az ellenség gonosz fondorlatait, lehetőségekhez mérten segítik a magyarországi forradalmi erőket is. A regény lírai optimizmussal fejeződik be: „a vörös fény bíztató, reményt keltő üzenete most sem maradt el. A gyár felé néztek. Az új gyárépület fölött nagy ötágú vörös csillag ragyogott, sugárzó fény áradt belőle. S olyan jól esett most az ember ragyogó vörös csillagát nézni.“

Sablonosnak látszik a tartalom rövid elmondása; ez a hiányosság megvan a regényben is, s olvasása közben annyi gondolatjelet írtunk le, hogy újból át kell tanulmányoznunk pozitív oldalait is, nehogy egyoldalúan, csak a hibáit emlegessük. Petrőci regényében is hű maradt önmagához: éppoly pártosan és egyértelműen ír, mint évekkel ezelőtt kiadott riport- és novellagyűjteményeiben, a Megbékélt emberekben és a Piros virágban, de nagyobb igényességgel, alaposabb felkészülétséggel. A szlovákiai magyarok életét egy nagy, átfogó regény keretében bemutatni szinte már negyvenöt éve igényként és feladatként jelentkezett íróink előtt. Ezt a feladatot próbálta megvalósítani már az első szlovákiai magyar regénykísérlet. Falu Tamás Kicsinyesek című műve, a harmincas években pedig Darkó István — sokkal fejltettebb művészi eszközökkel — a Deszkavárosban. Igazában egyiküknek sem sikerült e feladatot megvalósítani, sajnos, Petrőcinek sem, habár ideológiai szempontból az ő regénye egészen más elbírálás alá esik, mint elődeié.

Petrőci műve teljes mértékben politikai regény (szinte kár, hogy nem a Politikai Kiadónál jelent meg), ezért elsősorban politikai mondanivalóját fogjuk elemezni. Legsikerültebbnek mondhatók azok a részei, melyek a múlttal foglalkoznak: az első Csehszlovák Köztársaság és a Horthy-Magyarország korával. Ezek a terjedelmes epizódok kissé szervetlenül, mint az egyes hősök életrajzi adataiként foglalnak helyet a regényben. A sztrájkoló alsóvárosi munkások megmozdulásaival vagy a horthysta urak mulatozásaival kapcsolatban kitűnően tudja érzékeltetni a történelmi légkört. (A partizánok harcainak leírásával, a politikai események ábrázolásával Petrőci könyve számos helyen Egri Viktor Tűrj üllő c. regényére emlékeztet.

A regényírónak a politikai eseményeket általánosabb ideológiai szempontok és nem a napi politika szemszögéből kell ábrázolnia, csak így alkothat maradandó művet. Petrőci művének néhány részlete már megjelenése idején időszerűtlen: hiányzik belőle a dogmatikus hibák ábrázolása, a dogmatizmustól mentes történelemszemlélet. Hazánk gazdasági nehézségeit, a törvénysértések és a személyi kultusz problémáit látva elbizakodottságot, illúzióri- kus szemléletet tükröznek a következő sorok is: „A mi hídunkon egy rés sem támadhat... Amit a múltban tettünk, azért ma is felelünk, s amit ma teszünk, holnap kell felelnünk érte...“ (282 1.)

Természetesen sematikus volna az olyan ismertetés is, amely azt kutatná, mely ideológiai szempontból hiányzik egy regényből, s nem is ez a probléma, hanem az, hogy Petrőci néhol csupán féligazságokat mond, s leegyszerűsítve mutatja be az ellenforradalom eseményeit és az emlékezetes októberi napok légkörét; így nem eléggé hiteles a történeti valóság ábrázolása. Az igazság az, hogy a személyi kultusz korának súlyos dogmatikus hibái, törvénysértései, melyekről a" regényben csak elvétve s csak Magyarországra vonatkoztatva esik szó, éppúgy szerepet játszottak ebben az időben, mint a reakciós hírverés vagy a hibáknak a párttal való azonosítása. Mind politikai szempontból, mind a művészi ábrázolás szempontjából az a fontosabb és nehezebb kérdés, miért sikerült 1956-ban a munkásokat és a szocializmusban felnevelkedő ifjúságot megtéveszteni. *

Petrőci csak azt mutatja be, hogy egy magyar középiskola tanulóit félrevezették, sőt feltételezi, hogy félrenevelték, pedig teljesen alaptalan hazugságokkal nem lehet haladó gondolkozású tömegeket megtéveszteni. Ami megtéveszthető lehet, az a több-kevesebb igazságot is tartalmazó demagógia. Képletesen szólva azt mondhatnók, hogy a politikai demagógia olyan, mint egy papírba csavart kő, melyből a papír a hazugság és a kő az igazság, mert ez ad lendületet ahhoz, hogy dobni, zúzni lehessen vele. Az ellenforradalommal foglalkozó magyarországi regényírók jelentős része hitelesebben tudta ábrázolni az ellen- forradalom szövevényes, összebonyolított ideológiáját. Tévedés ne essék, nem azt vonjuk kétségbe, hogy reakciós és soviniszta erők is közreműködtek a magyarországi ellenforradalomban, sőt fokozatosan előretörtek, de ezek a becsületes dolgozók tömegeit nem téveszthették volna meg. Az alsóvárosban is feszült légkört teremtő nacionalista jelszavak hatásával kapcsolatban is meg kellett volna mutatnia a szerzőnek a kérdés másik oldalát, mert nem lehet a tanulóifjúságot sem megtéveszteni nacionalista demagógiával ott, ahol valóban nincs semmi hiba a nemzetiségi politikában.

Petrőci mentségére meg kell mondanunk, hogy művében, melyet még a XII. kongresszus előtt írt, nem ábrázolhatott volna következetesen minden tényt és igazságot, de az is lehet, hogy ezeket maga sem tudta végiggondolni. A személyi kultusszal függ össze Petrőci regényének az a sajátossága is, hogy pártfunkcionáriusok (a befurakodott ellenség, Lovász iskolaigazgató kivételével), valóságos angyalok, akik semmi hibát nem követtek el, éppen ezért kevésbé reális hősök, mint az árnyaltabban és sokkal részletesebben is jellemzett reakciósok. A Határváros tartalma egyébként nem csupán az írói fantázia terméke: Alsóváros leírásában kétségkívül Fülekre ismerünk, s azt sem nehéz kitalálni, hogy Milota alakját Petrőci a zománcgyár volt tőkés igazgatója, Hulita személye alapján for-