Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Petrőci Bálint: Határváros

málta. Talán több szereplő élő mintájára is lehetne a jellemzés alapján következtetni, de szerepelnek nyilvánvalóan költött jellemek is. (Az ég mentse pl. az iskolaigazgatót attól, hogy a regényben szereplő Lovásszal azonosítsák.)

A leszűkített politikai látókör, hizonyos sematizmus mellett a regény másik szembetűnő hiányosságát a szerkezetben találjuk. A cselekmény nem képez folyamatos egységet, sőt néha egy-egy szereplő múltjának terjedelmes bemutatása olyan hosszú időre megszakítja az esemény fonalát, hogy az író szinte szem elől téveszti. A hosszúra nyúlt epizódok szinte önálló, terjedelmes novellákat képeznek a regényben, és hiányzik köztük a szerves összefüggés. Az olvasónak az az érzése, hogy egyes részleteket talán kiollóztak a szerző művéből, s a hézagot csak felületesen pótolták némi összefüggés létrehozásával. Rendkívüli aránytalanságok vannak a hősök jellemzései között is. Míg pl. a magyar középiskola igazgatójának, Lovász Lászlónak az élet- és jellemrajza elfoglalja a könyv terjedelmének legalább egy harmadát, a legtöbb pozitív hősről csupán egy-két mondatra terjedő, frázisszerű jellemzést olvashatunk. A karrierista, szoknyavadász, köpönyegforgató igazgató múltjának ábrázolása egyébként a könyv legjobban sikerült, valóban regényes fejezete. Vele kapcsolatban főként az zavarja az olvasót, hogyan lehetséges, hogy senki sem leplezi le előbb ezt a volt reakciós horthysta tisztet, akit szülővároskájában mindenki ismer, s Magyarországról áttelepültként visszatérve egyik vezető pártfunkcionáriussá válhat. Ugyancsak hihetetlennek látszik a partizánok elleni akciója és saját kísérő honvédéinek bestiális megölése. Regényében óvatosan kell bánni az olyan abszolút véletlen beiktatásával, mint az a lehetőség, hogy a szlovákiai partizánok ellen vonulva az első partizán, akivel találkozik, éppen keresett volt osztálytársa, s az annyira nem ismerné barátját és földijét (ekkor már a horthysta honvédelmi minisztérium tisztjét), hogy mindent elhisz neki. Ez a mészárló akció és a zsidók meggyilkolását ábrázoló jelenet is bizonyára a fasiszta kivégző osztagok tagjai ellen Szlovákiában

1957 után lefolytatott bírósági tárgyalások anyagából került a regénybe. (A napilapokból való átvételnek látszik az is, hogy az ellen- forradalmárokat többször ugyanazzal a frázissal nevezi meg, sötét üregeikből előbújt patkányokhoz hasonlítja őket.)

Mivel a regény nem másolhatja riportsze- rűen a valóságot, nem tartható nagy hibának, de azért szemünkbe tűnik az is, hogy Szlovákiában, ahonnan a magyar tanítókat 1948-ig — egészen csekély kivétellel — kitelepítették, nem láttunk még olyan kiöregedett tanári kart, mint az alsóvárosi magyar középiskoláé. S ezek között csak egyetlen szocialista tanító volna? Nehezen hihető részlet akad még több is; pl. az a jelenet, ahogyan Keszeg mérnököt és Kusníkot a vonatból elhurcolja paraszt szomszédja és társa(?) az ilyen kétértelmű fecsegésért; „Vigyáznunk kell elvtársak, nagyon kell vigyáznunk, hogy bajba ne keveredjünk! Mert ha ott megtörténhet (értsd: Magyarországon), itt is elkezdődhetik.“ Amikor ezért nyakon- csípik őket, hogy átadják a rendőröknek, Keszeg nem minden ok nélkül kérdezi: „Micsoda demokrácia ez?!“ Mi lett volna, ha történetesen nem mind a ketten titkos összeesküvők — amint később az írótól megtudjuk — hanem jámbor ingadozók? Egy buzgó plébános pedig tréfából sem mond ilyesmit: „Édes fiam, benned több az ész, mint a bibliában.“

Meg kell azonban azt is mondanunk, hogy meglepően jó, érdekes részletek is vannak a könyvben: ilyenek pl. a szerelmi kalandokat és a női lélek mélyén szunnyadó ösztönöket ábrázoló részek (főként Kozmánéval kapcsolatban). Az is kétségtelen, hogy Petrőcinek ez a műve az előző kettővel szemben jelentős fejlődésről tanúskodik, főként az írói stílus és a lélektani jellegű jellemábrázolás területén. Érdemként kell megemlítenünk azt az úttörő, kezdeményező bátorságot is, amellyel mai témájú, nagyszabású elbeszélő művet akart alkotni. A szlovákiai magyarok életét átfogóan bemutató, gondolataiban elmélyült, igazi társadalmi regényt azonban még ezután kell megírni.

Csanda Sándor