Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - DISPUTA - Lőrincz Gyula: Kölcsönösen közelebb egymáshoz

lősség kérdése körül, Münchenért, a bécsi arbitrázsért. Hosszan tartott a vita a nemzetiségi kisebbségektől mentes két nemzet államáért. Sokakban élt a félelem attól, hogy a történelem megismétlődik. A felszabadult szomszédos Magyarországon a munkásosztály éles harcot vívott a burzsoá, angol orientációjú Nagy Ferenc miniszterelnök és klikkje ellen, nálunk aggodalommal nézték ezt az ádáz küzdelmet. Ha Nagy Ferenc és klikkje győz, ez újabb revizionista, irredenta orientációt jelenthetett volna és ugyanúgy, mint a múltban veszélyeztethette volna Csehszlovákia népének békés építő munkáját. Ebben az időben, ilyen körülmények között a csehszlovák kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar kisebbség kitelepítés vagy csere alapján — a Magyaroszágon élő szlovákokkal — hagyja el az országot. Ilyen javaslattal ment a párizsi békekonferenciára is. Ehhez a javaslathoz a Szovjetunió képviselője is hozzáfűzte: „A szovjet kormánynak az a véleménye, hogy olyan körülmények között, mikor a nemzeti érdekekből kifolyóan konfliktusok jöhetnek létre, a nemzetiségi kérdés megoldásának egyik lehetséges módja az, hogy az egyik országot megszabadítjuk a más nemzetiségű személyektől, s ezekről hazájukban kell megfelelő módon gondoskodni.“ így a párizsi béke- konferencia beleegyezett Csehszlovákia javaslatába, de nem egyezett bele a kitelepítendő magyar nemzetiségű lakosság számába. Ezért Ján Masaryk külügyminiszter már Párizsban csalódásának adott kifejezést és kijelentette: „Csehszlovákia nem fogad el semmilyen kisebbségi statust és a magyar nemzetiségű polgárok gyermekeinek, akik Csehszlovákiában maradnak, szlovák iskolát kell látogatniuk.“

Az idő múlott, a körülmények változtak. Magyarországon megbukott Nagy Ferenc és klikkje, a munkásosztály kezében megerősödött a hatalom (Nagy Ferenc nyugatra ment és 1956-ban szerepe volt a magyarországi ellenforradalom előkészítésénél). Nálunk is cső- dött mondott a burzsoázia puccs-kísérlete 1348 februárjában, s véglegesen győzött a munkásosztály. Magyarország részéről megszűnt az irredentizmus veszélye, nálunk félre lettek állítva azok, akik nacionalizmusból, elő. ítéletekből szíthatták volna a bizalmatlanság szellemét. Más légkör alakult ki országaink között, fokozatosan más lett a viszony az itt élő magyar nemzetiséghez is.

A csehszlovákiai magyar dolgozók állam- polgárságot kaptak, bekapcsolódtak szocialista hazánk építésébe, megkezdődött az anyanyelvűnkön való kulturális életünk, magyar nyelvű sajtótermékek jelentek meg, könyvkiadás, kulturális egyesületünk megkezdte működését, majd Komáromban megnyílt a Magyar Területi Színház. A gyermekek számára megnyíltak a magyar tannyelvű iskolák. Megkezdődött Szlovákia magyarlakta területeinek gazdasági fellendítése. A magyar nemzetiségű parasztok a szlovákokkal együtt jó példával jártak elöl a mezőgazdaság kollektivizálása terén.

A CSKP IX. kongresszusa 1949-ben kitűzte a szocializmus felépítésének fő irányvonalait, kifejezte a nemzetiségi kérdés akkori tartalmát is, amely abban rejlett, hogy megkezdtük Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális elmaradottságának céltudatos leküzdését. Az azóta eltelt tizenhárom év alatt a párt ezt az irányvonalat valósította és valósítja meg. Ez ma még nem egy befejezett folyamat, de az új Szlovákia többé már nem az iparilag fejlett cseh országrészek agrár-függvénye, mint a kapitalizmusban volt, hanem fejlett ipari, mezőgazdasági részévé vált köztársaságunknak. Szlovákia déli része, ahol az itt élő magyar dolgozók túlnyomó többsége élt, a múltban mostoha elbánásban részesült szlovákiai viszonylatban is, ennél a résznél már csak a legkeletibb országrész volt mostohább. Sokszor az ember benyomása az volt, hogy ez a rész senkiföldje, ide nem invesztált a burzsoá Csehszlovák Köztársaság, még kevésbé a megszálló Horthy Magyarország. Jól emlékszem, mikor a megszállás első napjaiban Horthy belügyminisztere végigjárta ezt a területet és megelégedéssel állapította meg, hogy ez a terület túl van invesztálva, ide további invesztíciók feleslegesek. Ezt a benyomását a belügyminiszter úr valószínűleg abból szerezte, hogy látott néhány fényűzően berendezett Baťa üzletet, Dél-Szlovákia magyar határmenti városkáiban és falvaiban. Baťa ugyanis nem tudott legálisan bejutni a magyarországi piacra, így a határmenti országrészek közötti kapcsolatra épített, az idegenforgalomra, a turista forgalomra, a Magyarországról jött vendégek ezekben az üzletekben öltöztek be Bata cipőbe, hogy lábon vámmentesen vigyék át az árut.

De térjünk vissza Szlovákiához: 1937-ben Szlovákiában az átlag részesedés aránya az ipari termelés és a mezőgazdasági termelés 36:64 volt. Már 1958-ig ez a viszony 72—28 arányban változott. így az ipari termelés már döntő tényezővé vált a nemzetgazdaság terén Szlovákiában is. Meg kell jegyezni, nem a mezőgazdasági termelés rovására, mert ugyanakkor a mezőgazdasági termelés is növekedett. ha nem is olyan arányban, mint ahogy óhajtanánk. Az ipari termelés Szlovákiában 1959-ig 1937-el szemben 8,7-szeresére emelkedett és azt hiszem bátran állíthatjuk, hogy ez a helyes marx-leninista nemzetiségi politika igazi tükre. Ebben benne van Szlovákia déli területeinek fejlesztése is, ahol jónéhány nagyüzem épült vagy épül, mint például a Komáromi Hajógyár, a salai Duslo, a füleki Kovo- smalt, a rimaszombati cukorgyár, konzervgyár, épül a hatalmas Keletszlovákiai Kohómű, ahol hazánk minden nemzetiségének dolgozója helyet kap.

Ahogy a dokumentum mondja, továbbra is fontos feladatunk Szlovákia gyors gazdasági fejlesztése, amelyet úgy kell terveznünk, hogy a jövő időszakban lényegében kiegyenlítődjék Szlovákia és a cseh kerületek gazdasági színvonala. A természeti és gazdasági feltételek-