Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Tőzsér Arpád: Veres János: Tüzek és virágok

Figyelő

Veres János: Tüzek és virágok

Veres János 1955-ben így bocsátja útra első kötetét:

Ragyog az ég és szárnyal a dal, virul a hazád, a drága, a szép.

Tiszta a szíved? El nem fáradhatsz.

S boldogságod, hogy szeret a nép.

S egy oldallal odább:

Nekünk volt igazunk: ragyog már a szabadság s az akác alól kinézek a nagy, víg mezőre, figyelj! a földünk halkan dalol!

S ez a látásmód jellemző az egész kötetre. Problémátlan költészet. Nincsenek sarkpontjai, körvonalai, csak áradása. S elszörnyed az ember, hogy a személyi kultusz irodalompolitikája micsoda kétszeres megalkuvásra késztette ezt a Francis Jammes naivságú, világra- csodálkozó embert. Egyrészt betegségének pesszimizmusát tagadtatta le vele (érdekes módon éppen neki szerepel számos versében

— sokszor teljesen indokolatlanul is — a „víg“ jelző), másrészt a társadalmi valóságot láttatta vele problémátlanul.

Egy fogalmazás szerint a stílus a nyelv törvényei ellenére megvalósított saját nyelv. S hozzá tehetjük: a költő a létező sémák és normák ellenére magát maradéktalanul megvalósító ember. Veres első kötete indítékok és körvonalak nélküli költészet. Az ember elődeit se igen találja. Itt-ott Petőfit sejtem benne:

— Menj, Palkóm, menj és mond meg otthon jól érzem magam, jobban vagyok.

Hogy mért fekszem? Hát lustaságból; ó, a szemem már nem a láztól, csak az örömtói fénylik, ragyog.

De ez is inkább csak reminiszcencia. S ez az indítás-nélküliség rányomja az egész kötetre a bélyegét. De ez nálunk az ötvenes években elég általános volt. Az igény először a „Nyolcak“ antológiájával jelentkezett. Ott bizonyosodott be, hogy elődök, versélmények, a költészet fejlődési fokainak ismerete nélkül verset írni nem lehet. Veres első verseit még nem fogja össze az élményekből kibontott saját stílus. Ha ki akarnánk hámozni belőlük a költőt, csoda eklektikus embert kapnánk. De hát csak a természet logikus, az ész nem győz állandóan felügyelni az alkotóra. Veres meg nem is igen igyekezett magára felügyelni, írt, ahogy a helyzet, vagy ahogy jobban- mondva a szerep megkívánta. Az új kötetében

kezdi megvalósítani az igazi énjét. S milyen az az ember, akit itt megvalósít?

A nyelve hellyel Nagy Lászlóé: vérrózsák, gyémántos égi magosság, csuromvér, selymesen tiszta derű, részegen józan, muzsikáló láng, a halánték ezüstje, pokoltűz, tüzes pénz, gyöngyház-reménység stb. Nagy Lászlót idézik, De ez még nem lenne baj, mert neki úgy látszik csakugyan ez a mesélő, látomásos népmeséi hang, a naiv eposzok és népballadák hangjára emlékeztető rácsodálkozás a világra

— felel meg. Már Fábry is képalkotói tehetségét, s színeit dicséri. S ezt a vonalat vitte tovább és vitte sikerre a Tüzek és virágokban. A baj azonban ott kezdődik, hogy Veres Nagy Lászlótól sokszor nemcsak képalkotó módot, hanem kész képeket is átvesz.

Eredeti és mégis gyönyörű viszont az indítás:

Röpülj a napnak, a holdnak, versem, te árva madár, hadd nézze ívelő röptöd térden a büszke halál.

S két versszakkal tovább:

Gyógyfüvet hozz a bajomra, az orvosság semmi nekem s vidd hírül a nagyvilágba, állok már őrhelyemen.

De hol van a Veres „őrhelye“? Mi az, amit csak Veres tud? Ez 3 kérdés érdekelne most bennünket.

Az új kötet versei első látásra érettebbek, művészileg kiforrottabbak, mint az Ifjú szívem szerelmével-beliek. Komplikált képkonstrukciók, gyönyörű látomások ezek, de az „őrhelyet“ nem találjuk. Ez az érettebb kife- jezési forma volna hát csak a többlet az előbbi kötetével szemben?

A Sörözés a gyermekkor háborús élményét és a férfikor betegséggel küzdő keservét idézi:

Most itt vagyok, kifosztott utas lettem, a legszebb évek vissza nem jöhetnek, meghaltak a kórágyon helyettem, szerelmem maradt sírjukon cöveknek.

Mennyivel szebb, őszintébb, s egyben köl- tőiebb ez, mint az előző kötet „víg gyógyulása“. Ezekben a versekben már az igazi Veres arca körvonalazódik. S ez az új arc akkor lenne még hitelesebb, ha az 55-ös lelkendezőt és a mai őszinte szépséglátót összekötő versek is megíródtak volna. De az átmenet hiányzik, az előbbi magatartást magyarázó