Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja

Suhov meg Pavlo már kint vannak. Gopcsik mint egy nyuszi ugrándozik mögöttük.

— Felmelegedett az idő — állapítja meg nyomban Suhov. — Tizennyolc foknál nincs több. Könnyű lesz falat rakni.

Egy pillantást vetnek a salaktéglák felé, a fiúk már jócskán feldobtak az állványra, és egy kevés már van az emeleten is.

Suhov hunyorogva eüenőrzi a nap állását is — gondol a sorhajó kapitány „rendeletére“.

A nyílt terepen, ahol a szél szabadon száguldhat, mégiscsak foga van a fagynak. Ne felejtsd el, úgymond január van.

A konyha egy nagy kemence körül ösz- szetákolt deszkabódé, a deszkák közti réseket rozsdás bádoglemez fedi. A bódét belül deszkafal választja ketté: konyhára és étkezőre. Egyik oldal sincs padlózva, a lábbal feltúrt föld hepehupás, gödrös. Az egész konyha egy négyszögletes téglakemencébe beépített nagy üstből áll.

Ketten működnek itt, a szakács és egy egészségügyi megbízott. A szakács kora reggel, amikor a táborból kivonulnak, megkapja a nagy tábori konyhán a darát. Egy főre öt deka jár, egy kiló az egész brigádra, az objektumon dolgozó foglyok részére összesen vagy tizenöt kiló. A szakács persze nem maga cipeli a darát a három kilométeres úton, van neki „samesza“, cipelje az. Ahelyett, hoay a maga hátát görbítené, egy adaggal többet juttat ennek, amit a többiek szájától von el. A víz meg a fahordást, a kemence begyújtást sem ő végzi el, ezzel is másokat bíz meg, aztán ezeknek is ad egy-egy pótadagot, a másét nem sajnálja. A szabály, hogy csak az étkezőben szabad enni: a bádogtányérokat is a táborból kell idehordani, mindennap (az objektumon nem hagyhatják, mert a szabad munkások ellopnák éjnek idején), így hát cipelnek vagy ötven bádogtányért, ott is mosogatják és gyorsan cserélik. (A tányérhordásért szintén pótadag jár.) Az ajtóhoz is segítőt állítanak, ő vigyáz arra, hogy a tányérokat ki ne vigyék az étkezőbarakkból. Neki kell megakadályozni. De akárhogy is ügyel, mégis kiviszik őket, vagy kikönyörgik, vagy átejtik. Ezért aztán még egy ember kell ahhoz is, hogy az objektumon összeszedje a piszkos edényt és visszavigye a konyhára. Ennek is jár egy adag, no meg annak is jár egy adag.

A szakácsnak csak egy dolga marad: beszórja a darát, a sót az üstbe, meg a zsiradékot, ezt persze megosztva, egy része az üstbe kerül, egy részét magának tartja meg. (A jó minőségű zsiradék sose jut el a rabokig. Ha rossz a zsiradék, akkor az egész az üstbe vándorol. Ezért a rabok jobban szeretik, ha a raktárból rosszabb fajta zsírt adnak ki.) Mi dolga van még

— kavarni a kását, amíg meg nem fő. Az egészségügyi még ennyit sem csinál: csak ül és néz. Ha kész a kása, az első adag az övé: ehet, amennyi bele fér. A szakács is eszik, amennyi bele fér. Aztán jön a napos brigadéros (ezek naponta váltakoznak) próbát venni, állítólag azt ellenőrzi, lehet-e a rabokat etetni ilyen kásával. Persze, az ügyeletes brigadérosnak dupla adag jár.

Megszólal a sziréna. Sorjában jönnek a brigadérosok, s a szakács egyenként adja ki a tányérokat a kis ablakon, a tányér alján ott a kása, de hogy ott van-e mind, ami neked jár, azt ne kérdezd, s ne is próbáld méricskélni, mert ha kinyitod a szád, akkor hamar betömik valamivel.

A kopár sztyeppén fütyürész a szél — nyáron tikkasztó, télen fagyasztó. Ezen a sztyeppén még soha nem nőtt semmi, de különösen nem a szögesdrót mögött. Itt gabona csak a pékségben terem, és csak a raktárban hullámzik a rozs. így akárhogy is töröd a derekad a munkába, még ha hasrafekszel, akkor sem kaparhatsz ki ebből a földből több ennivalót: annál többet sehogy sem kapsz, mint amennyit a parancsnok előír neked. De a szakácsok, meg a különböző „csicskások“, meg a „lógósok“ miatt még annyit sem kapsz. Lopnak itt a konyhán, lopnak a zónában, de előzőleg lopdosnak ebből a raktárban is. S akik lopnak, azok soha se fogják meg a csákány nyelét, te pedig csak túrd a földet és fogadd el, amit adnak. S lehetőleg minél gyorsabban tűnj el az ablaktól.

Aki bírja — marja.

Pavlo, Suhov, meg Gopcsík kíséretében belép az étkezőbe — egymás hegyén-hátán állanak az emberek, nem látszik tőlük se asztal, se lóca. Van aki ülve eszik, de a legtöbben állva. A 32-es brigád, az, amelyik egész délelőtt előmelegítés nélkül ásta a gödröt, jött be elsőnek és már minden helyet elfoglalt. De az se mozdul, aki megebédelt, mert hát hol is melegedhetne jobban? Szidják is őket a többiek, de mit törődnek azzal, falrahányt borsó, minden jobb, mint kinn a fagyban.