Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - FIGYELŐ - Rácz Olivér: Dünnyögő elmélkedés két könyv fölött

dent maga elé kapar, mindent akar. így tesz az író is. Az első alkotások után azonban egészséges, éltető hőmérséklet lesz a lüktető, nyugtalan lázból, lehiggad a kéz, s biztos fogással ragadja meg a szükséges alkotó elemeket. A többit félreteszi. Alfonz Bednár keze nyomán már nagyon magasra, erősre tornyosult az alkotás, s keze ügyében már megnyugtatóan kevés a fölöslegesnek látszó építőkocka.

Hasonlóan ahogyan Bednár könyve keretes napló, Ivan Kríž regényének szellemi gerincét egy falusi krónika, a nagypusztai tanító krónikája alkotja. Ez a krónika rögzíti, elemzi azt a harcot, amely a faluért és a szövetkezetért folyik a falu és a szövetkezet belső életében, egyidejűleg azonban a krónika a levezetője és feloldója annak az ideológiai küzdelemnek is, amely a két ellenlábas, a kommunista Souček Martin és az ugyancsak kommunista Hort tanító között vívódik meg, hangtalan, feszült, belső küzdelemben.

Ennyiből is kitűnik, s a regény során mindinkább bebizonyosodik, hogy Kríž — s ez dicséretére szól — nem híve a fehérfekete, po- zitív-negatív jellemábrázolásnak, s konfliktusai nem az abszolút jó és az abszolút rossz harcából származnak, hanem az alakuló élet természetihozta, elkerülhetetlen ellentételeiből.

Kríž tehát nem annak az általános közhelynek a kiinduló állásából mozgatja alakjait, hogy vannak jó emberek és vannak rosszak, hanem abból a felismerésből, abból a tényből, hogy az emberek jelleme jóból és rosszból tevődik össze; ezért emberek. Emberek, akik botlanak és elbuknak, majd újra talpra állanak, mert bukásuk nem lehet végleges, de talpra állásukat sem lehet a véletlenre és egyéni sorsuk alakulására bízni — azért, mert emberek.

A regény főhőse, Souček Martin, maga is figyelmeztető ellentéte a szokványos hős-ábrázolásnak. A szokványos hős általában felfelé ívelő pályát fut be, küzdelmei során feljut a mondanivaló s a cselekmény eszményi magaslatára; ott bontakozik ki teljes fényében, meg- dicsőülten. Kríž főhőse ellentétes pályán halad: délcegen és diadalmasan jelenik meg előttünk, s a vívott harc során egyre mélyebbre roskad, már csak szánni tudjuk „meztelen hátát, kiálló lapockáit, fűrészhez hasonló fogas hátgerincét: egy cingár ember siralmas hátát...“

— s ekkor ébredünk rá, hogy ez az ember, ez az elbukott, roskatag férfi jelenti a falu és a szövetkezet talpra állását, s éppen ezért, mert végső fokon ő mentette meg a falut, most a falu menti meg, állítja talpra őt.

Kríž regényének bonyodalmát két szál indítja el. Az egyik magából a cselekményből fut ki: Souček Martin, a fiatal, ígéretes karrier előtt álló katonatiszt hazajön a falujába, menyasszonyát jön meglátogatni néhány napra, s ekkor megdöbbenve látja a szövetkezet teljes leromlását, lezüllését. Felháborodott, heves elhatározással leveti magáról a kapitányi zubbonyt, s otthon marad, hogy kisegítse faluját az ingoványból. Meg kell mondanunk — ez a motívum látszik a kevésbé szerencsésnek, nehezebben elfogadhatónak. Hajlandók vagyunk elfogadni a fiatal katonatiszt heves, pillanatnyi felháborodásából fakadó, s a körülmények alakulása folytán véglegesre forduló elhatározását, de kétkedve várjuk a néphadsereg döntését (s ez elnagyolt, elhallgatott kérdés marad): valóban ez-e az egyedüli helyes megoldás; el szabad-e bocsátani a hadsereg kötelékéből egy fontos politikai poszton álló, minden jel szerint nagyrahivatott, fiatal tisztet, akiben a hadsereg bizonyos számú éveket, bizonyos magas intenzitású energiákat, tehát számottevő erkölcsi és anyagi beruházásokat fektetett, s nyilván nem abból a célból, hogy Souček Martin egyik napról a másikra szakítson a rá váró katonai feladatokkal, s más feladatok elé vesse magát.

Számunkra sokkal hitelesebb és elfogadhatóbb a másik szál, amely a Souček—Hort ellentétből indul ki, s mind lélektani mind ideológiai síkon pontosabb, világosabb magyarázatot nyújt:

......amikor Nagypusztára jöttem tanítónak,

k

évésén múlt, hogy nem lettünk jó barátok.“ vallja a krónika Hort tanítója Souček Martinnal kapcsolatban. „Sokat dolgoztunk együtt az ifjúság körében, társadalmi munkára toboroztunk, színielőadásokat, összejöveteleket, tánc- mulatságokat rendeztünk. Martin mindenkit felülmúlt áldozatkészségben, becsület, derekas- ság dolgában, s csodálkoztam, mi az oka mégis, hogy egyre kevésbé kedvelem. Számtalan dolog volt, ami meggátolt, hogy tartós rokon- szenv fejlődjön ki bennem iránta. A legfőbb ok tán az volt, hogy éreztem: Martin nem tart számot a barátságomra. Sőt, végezetül úgy láttam, Martin senki barátságára nem tart számot.“

A krónika további része még hatásosabb fényt derít a belső konfliktus okaira, mikor a tanító önmagáról vall, s ezzel egyúttal a bukás kezdetének okát is elárulja:

.. szinte sértve éreztem magam, mert csak ezt az aránylag könnyű községet bízták rám! Nagypuszta akkoriban a járás legjobb községei közé tartozott, úgy emlegették, mint haladó falut, mely a helyi nemzeti bizottság elnöke, Cyril Malec pompás vezetése alatt a zökkenőmentes fejlődés útját járja. Irigyeltem szerencsésebb kollégáimat, akiket nehezebb helyekre küldtek.“

Az adott helyzetek félreismerése, a megtévesztő látszatsikerek könnyelmű elfogadása — ez az, ami a súlyos konfliktusok elkerülhetetlen felmerüléséhez vezet, s ezeknek a konfliktusoknak a feltárása teszi Kríž írásait „a szocializmusért harcoló mai ember első történelemkönyveivé.“ (Karol Rosenbaum megállapítása.)

Mint már említettük, Kríž nagyon gondos, jól megalapozott ideológiai elmélettel támasztja alá regénye cselekményét. Nagyon jó megfigyelő, s különösen a cselekmény menetét előmozdító epizódok rögzítésében határozottan sikerült írói megoldásokra képes. Kár, hogy ezzel szemben a valóban drámai helyzetek