Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Wurczel Gábor: Az éjjeli őr és a gólya

Wurczel Gábor

jr a m | ■ ##

az ejjeli o és a gólya

A dülőút felett... huszonkétezer volt lüktet, feszül az egyik pólusból a másikba.

Mankójára támaszkodva, mint egy háborús emlék, állt a drótok alatt az éjjeliőr és énekelt: évektörte arcán csak az ajka mozgott:

Gólya, gólya, gilice, miért véres a lobod ? ...

Reszelős hangja még egy ideig együtt vibrált a formalinszaggal, aztán eltűnt a reszkető nyári hőségben.

Az összeégett, fiatal gólya ott lihegett a lába előtt. Olyan volt, mint egy piszkos, olajos rongycafat, mint egy menyasszonyi fátyol a sárba taposva. Kilógó nyelvvel, éberen hasalt előtte a kutya.

— Látod, te buta. Minek repültél neki a drótoknak? — kérdőn nézett a meg- meg vonagló gólyára, majd zsebkendőjét megnedvesítette a formaiinban, mosogatta tovább a sebeket.

Egész éjjel nem aludt. Szürkületkor talált rá, ahogy körbejárta az épülő hidat. Valami furcsa hang ütötte meg a fülét. Először azt hitte, hogy tolvajok, de aztán közelebb ment a kutyával és akkor látta, hogy a gólya adta azt a nyöszörgő, kaparó neszt.

— No, ne mocorogj! — szólt rá dünnyög’ve a kapálódzó gólyára, és jó erősen lefogta egyik kezével. Majd a vasbeton gerendára ülve matató öklei fölé görnyedve, újra kezdte a kis gyermekdalt:

Gólya, gólya, gilice, miért véres a lábod? ...

Fátyolos hangja az első soroknál nem jutott tovább.

— Elfelejtettem — emelte fel tűnődve a fejét, s a távolba meredt. — Bizony régen voltam már gyerek. Hogy is volt ? — kezét lassan a fejéhez emelte és egy sóhajjal kísérve útját, letörölte az izzadságot, mely mint a higany csillogott kiaszott arcán.

— Ha most elkapnám az egyik drótot, akkor megégnék én is. Ügy mint te... Ha felmásznék erre a négy gumikerékkel ellátott bódéra, amely messziről olyan ebben a határban, akár egy elsőosztályú kupé a vasúton, akkor talán el is érném az egyiket — szőtte tovább félhangosan a gondolatait.

— Porból vagyunk, porrá leszünk!

— A hamu bizonyára a bódé tetejére esne... szépen elterülne rajta. Csiba meg itt nyüszítene alattam, de lehet, hogy nem is nyüszítene, mert olyan csendben történne az egész... Csak napokkal később, mikor nem kapna enni, venné észre, hogy nem vagyok sehol, hogy csak egy kis hamu maradt utánam a bódé tetején...