Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Mács József: A mostoha és a lánya
Mécs József a mostoha és a lánya Fent a dombon, messze a falu fölött, a Kénes meredeken legel a nyáj. A nap perzsel, szúr, éget. Az állatok kókadt fővel állnak, nem esik jól a tikkadt fű, vályúra mennének minduntalan. A kút azonban a völgyben van, jó negyedórányi járásra, Kajla Pistának, a pásztornak nincs kedve még vízhez terelni a csordát. Fekszik a tetőn, egyik szemét az állatokon, a másikat a falun tartja. Ki találhatná ki, mit figyel, a patakocskát-e, amelynek éppen most fejezték be a szabályozását, vagy a pirostetős házakat, amelyek szinte gomba módjára szaporodnak. Hasal a napégette füvön és szemlélődik. Nem lehet tudni, mi jár az eszében, hiszen annyi minden történt az utóbbi hetekben, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik rajta. A helybeli és a környékbeli szövetkezeteket a tagság kérésére hozzájuk, az állami gazdasághoz csapták. Központtá duzzasztják a falut. Azonnal megkezdik a kilencéves iskola építését tanítói lakásokkal, a nagy, ezerkétszáz férőhelyes művelődési háznak meg már rakják is le az alapjait. Üj önkiszolgáló boltot, HNB- és postahivatalt, sportpályát és fásított tereket építenek. Megnagyobbítják a körzeti orvosi rendelőt és gyógyszertárt létesítenek mellé. A szállodát és zenés kávéházat is tervükbe vették. Fekszik a tetőn, pislog, hunyorog le a falura derékig vetkőzve, csizmanadrágban, mezítláb. Csak ő tudja, senki más, mit jelent innen a csúcsról rápillantani a falura, hogy dobogtatja a szívet a sok látnivaló. Amikor gyerek fejjel az uraságin legeltetett egy örökké kopácsoló, csúfosan káromkodó számadó mellett, nem hitte volna, hogy negyven éves korában megéri ezt a döbbenetes változást. Arról még álmodni sem mert, hogy tanácstagként tervezi majd nyolcszáz család jövőjét. A puli eddig nyugodtan, lustán elnyújtózkodva feküdt a lábánál, a legyeket is békésen eltűrte fényes orrahegyén, csak akkor kapta fel a fejét, amikor gazdája meleg tenyerét megérezte a homlokán. Egyből virgonc lett. Ugrált, ficánkolt ura, parancsolója körül. Kajla Pista is szerette a pulit. Egy tálból fogyasztották az ételt: a reggelit, az ebédet, a vacsorát. Előbb ő evett, aztán a kutya. Ügy törődött megbízható bojtárjával, mint a gyermekeivel. Három közül kettő még kicsi, összesen tesznek ki tizenkét évet, a harmadik viszont nagy, szép szőke lány, tizenötödik évébe lépett, este a televízió előtt nem győzi csodálni formás kis mellét, pattanásig feszülő blúzát, karcsú derekát, vastag combjait. Az apjára ütött, a vonásait összetéveszthetetlenül örökölte, ő volt olyan kerekded, vérpiros arcú, göndörszőke hajú ember. Ott veszett a fronton, a Don-kanyarban, özvegy feleséget vett ezzel a lánygyerekkel. Még kicsi volt, úgy szerette, mint a sajátját, soha eszébe nem jutott volna, hogy mostoha. Ölébe kapta, a térdén játszott vele és történeteket rögtönzött a szórakoztatására. Feleségének olyankor nagy-nagy melegség sugárzott a szeméből. Hozzábújt, ölelgette, magához szorította az urát és azt mondta: — Olyan jó ember vagy te, Pista! — Miért? — Szereted ezt a csúnya jányt. — Nem csúnya. A legszebb nekem. Nincs még egy ilyen szép kisjány a faluban. A vékony, törékeny asszony szemlátomást hízott, és szinte belepirult a dicséretbe. Olyan szaporán fogott aztán munkához, hogy öröm volt nézni. A lány olvadóan közvetlen volt hozzá. Ölébe simult, törlészkedett, s ő sohasem fukarkodott a szeretetével, drága ajándéTóth Gyula felvétele
