Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Zala József: Versek
gyertek velem vallomás Minden napon fölfedezlek magamnak; ahány arcú vagy, annyiszor akarlak. Magam sem tudom, hogy mi van velem, veled kívánok lenni szüntelen. Téged követ a tudat és az ösztön. Hús-vér közeibe várlak mindörökkön. Meg-megújuló vágyam annyi csak, hogy mindig magam mellett tudjalak. Dubay Orest metszete Már fáradt vagyok, minek tagadjam. Bajhozó évek méregfogának sebhelye rajtam. Nem is kérdezték, magam se modtam, hányadán vagyok, van-e támaszom borúban, gondban. A próbatétel zord ideje is letelik egyszer; dobja a terhét, hagyja keservét, feled az ember. Gyertek velem, kik elkísértetek utamon végig; mégis megvirradt az a nap, mikor jussunkat mérik. Új élményt váró forró fejeink összehajolnak; baráti földön száguldó gépünk egyre dübörgi: a tegnapért is fizet a holnap! tikkadt nyár A hajnal is harmattalan. Hiába fúj, port hord a szét. Már délelőtt bágyadt a táj. A kókadt tengerilevél ha zizzen, apró magzatát siratja. Szomjas barom száradó füvet szimatol, kedvtelen lép az ugaron. Tüzes a nap, szilaj a légy, aki csak bírja, menekül. Repedezett a tófenék, víz nélkül, élettelenül. A táj, mint tűzön a fazék izzik, elforrott a vize. Rikolt egy kenetlen kerék, nincsen kedve mozdulni se.
