Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Lehocky Teréz: Moloch az isten
ban a híres dávidi palota, föníciai építészek remeke. Csupa libanoni cédrus, görög fa- jánsz, kőfaragások, naposzlopok Egyiptomból. Szökőkutak, drágakelmés heverők. A termek, szobák, sarkok churibukka] ékesítve, az őskor szörnyeinek másával, kőből és fémből faragott vegyeslények: kétfejű, kétnemű emberek, emberfejű bikák, halfarkú kutyák, azt jelezve, hogy egykoron nem volt lehetetlen az állatok és emberek közti üzekedés, kereszteződés. Absalom megpihen Dávid ágyasházában, az elefántcsontpamlagon. Odahívta az ittrekedt asszonyok fiatalját. Tíznek Ínyére volt, hogy vele elkéjelegjen. Ez is egy grádics volt vissza a szabad korba, s egyben jelképe annak, hogy Dávidot, házát, szokásait elseperte. Hozzátipegett a címleges főfeleség, a magtalansága miatt tisztelet- lenné vált Saul-lány, Mikál, hogy az egész asszonyszárnyat a hódító kezére adja. De nem ez a végcél! Mielőtt megnyúlnak az árnyak és meggyúlnak a gyertyák, chu- ribu-csillárok, öldöklő, romboló Luciferként föl kell menni Zion hegyére és csúfot tenni Jahvevel. Kicsit megtaposni, bevagdosni, megtépdesni drága aranyszőtteseit, kicsit megalázni. Mondani neki: „Ahá!... Hm ... hm ... egy tulajdon kéne, egy család, egy király, egységes Izrael, egyedüli isten? Nesze ...! Te vagy mindennek a szerzője, ami rossz. Neked szól a felkelésünk! Lábbal beletipornak a sárba, rugdalják a frigyládát, szétkapkodják, széthányják a mécseseket, olajlámpákat. Lángok nyalták a pirosodó égalját, a kutyák a falakon kívül vonítottak, rémmadarak, éjmadarak röp- döstek. Valaki csapra vert egy méz-nedű hordót, kurjongattak, sátorsarkon bort nyakaltak. Halotti napja volt ez Jehovának. Mégse jött hóhérait megfenyíteni. A lázadó Absalom csatába indul, pár nap múlva átlépi a Jordánt. Ott az ütközet. Nincs sok embere, mégis ő a szabad Jizroel. De előtte meg kell látványosan ünnepelni a régi istenek felkelését az új isten ellen. Jöjjön a boldog kánaáni aranykor. Tejjel, mézzel folyott akkor az ország, zuhogott a bőség, az áldás. Moloch volt az, ki nem ismert korlátot, fegyelmezést, gáncsokat. Áldozni kell neki, vigadni, tivor- nyázni vele. Jeruzsálemtől délre Tale ben Hinnom Tophetban áll az óriásbálványa. Hillulim van éppen, a szőlőszüret ünnepe, amikor bőven van mindenével. Moloch bronztagjait kifényesítik, tárt karjaira virágfüzéreket aggatnak, megnyitják a hét ajtaját, belökik rajta a tömjén, termény és húsáldozatot, lisztet, fügét, olajat, mézet, tejfölt, borjút. Meggyújtják alatta a hatalmas tűzhelyet; Moloch izzik, vörösödik, forgatja tányérkerek óriásszemeit, mozdulnak a karjai, szörnyű hőséget áraszt. Megszólalnak az üstdobok, trombiták, fuvolák, horkannak a papok, pokolibb a lárma. Ciprusfa pattog a lángon, mirhaillat keveredik a sülő liszttel. Serceg a zsír, ég a hús, fő a vad, és megkezdődik a tébolyodott, helyben mozgásba folyó népima. Csengők rikoltanak, valaki sikolt. És dobolnak, dobolnak, dobolnak veszetten, túlbömbölik a borjú- bőgést, bikamorgást. Köröskörül a házak tetején szintén áldoznak, ki a csillaghímes égnek, ki Moloch- nak. Pengnek a lantok, sírnak a hárfák. Odalent egy ismeretlen megkezdte a lassú, ütemes surtút, a Moloch táncot. Táncot lejtett a bálvány körül, és közben megszúrta magát, önnön karjába harapott. Jött egy másik, késsel csonkította férfiasságát, patakzott a vére, dühödten tombolt, ugrált, a levegőbe szökött. Moloch-papok kopaszon, vagdosott, pucér alsótesttel, kappanhangon éneklik az imaszöveget: „Te hegyesfogú, te irgalmatlan a szét- harapásnál, te termékeny kétlény! Nézz a hajadonra, dagadjon teste. Te nagyvihar. Te elsőszülöttje önmagadnak. Te négyszemű, négyfülű óriás, Te, ki voltál egykoron, aki vagy és leszel is mindig kétnemű.“ Most ráfelel másik, de mélyhangú kórus: „Mert vala az önmegtermékenyítés, miként Jahvenál és más isteneknél. Jahve önmagából teremte Ádámot és Ádám apánk önmagából teremté Évát.“ Kiegészítik mindnyájan: „Esküdjünk Molochra, kit Milkom, Molch, Melek, Malkiel, Regem-Molok, Ajhi Molok, Asoret Melitta, Istar, Astarte gyanánt is neveznek. Nem vagy szégyen, a héber bősét, ahogy elkárhoztattak.“ Csend. Egyszeribe kiszakad, sistereg a gőz, párok botorkálnak a párában, meg- ittasodva Moloch körül, aki elölről férfi és hátulról nő volt. Közéjük vijjognak az eskühívók, bélnézők, panaszpapok, hallott- szólítgatók, s legvégül a kurgaruk, meg kuluuk, a férfiszeretkezés jegyesei. Utánuk
