Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - Lehocky Teréz: Moloch az isten

sünk. Ne ismerjünk pénzt, csak szétforgácsol. széthúz bennünket.

Ne legyen királyunk. Se túlnagy, túlerős törzseink, amelyek felfalják egymást. Régebben volt kétszer tizenkét törzs is, olyi- káról már nem is tudunk. Ma csak Juda, Benjámin, Lévi és Efraim számít. Hol van Sebulon, Dan, Ruben és Simeon tekintélye? Senkinek se legyen a törzsön és nemzetségen belül örökölt méltósága. Válasszunk. A választott legyen az első az egyenlők között.

Belekiált egy levágott karú zordon férfi.

— Ügy van! Nem kell jeruzsálemi bíróság, perbehívás. Lásson törvényt kútfejeknél a régi sófét. Mért? Deborah rosszul végzé a dolgát? Legyen megint legnagyobb büntetés a törzsből való kiűzés.

Összevissza kiáltoznak már.

— Azelőtt nem volt qisir sarrim, az állandó hadsereg. Csak honvédség. Vajon miértünk történik a háborúság a moabiták- kal, szíriaiakkal, charritákkal ? Amit tőlük szerzünk, úgyse a népé! Elosztogatják egymás közt azok, kik a húsos fazéknál ülnek. Az ő érdekük a háború, nem a miénk.

A tisztek, a labuttomok, dekumok, kifosztják kamráinkat, elhajtják az állatot, hálnak lányainkkal. Hát ellenségek vagyunk? Ki fizeti a zsoldot? Városban a fazekas, szabó, kétkezi munkás. Tanyán, pusztán a paraszt. Fejenként öthatod mína ezüst! A katonaurak tollászkodnak, uraskodnak a nekik kiosztott birtokaikon, a munkához nem értenek, gaz veti fel szőlejüket. A mi földeinkre pedig zálog tábla szúrva. Hát van igazság?

Dúshajzatú, búsás szőrzetű ember ugrik fel. Öklét emelgeti, minduntalan félreköp- dös, kézfeje visszájával törli meg szája- szélét.

Hát a testőrségről elfeledkeztetek? Saulnak bezzeg elég volt a törzsi védelem, hisz’ nem volt ő amolyan igazi király. De Dávid érdeke már nem a nép érdeke, azért kell garmadával a sok puccos, daliás filisz- teus. Velünk nem egyvér.

Az asszonynép is felveszi a kesztyűt a népet veszejtő, meg törvényesített tragédia ellen. Visszaszorítva a nő, megrugdalva apa és férj által. Nem volt így örökkön. Az asszony rab. Jahve előtt tisztátlan, még imája se kell néki; a férfinek joga van bódult szerelmekre, párzik azzal, ki útjába kerül a szüreti éjszakákon, vagy lombhullató ligetekben. A feleségnek meg méregpróbát kell állnia, ha gyanúba keverik. Legyen úr, mint az idők kezdetén. Szabadság

a nőnek, szabadság a férfinek. Ne legyen különbség fattyú és egyéb utód közt.

Egypár férfi széles jó kedvvel felnevet. Emlékek, ingerek, ősösztönök piszkálják fel az alvó csordahímet. Visszavárnák az ezredéves, megbolondító, titkos anyaesteket, amikor mindenki mindenkinek báját felfedhette. Kereplő a dombon, hajlong a nád, nászt ül a mindenség. Csókol az emberfia, merő asszonyi húst, sellőt, démont éppúgy, mint másodszorra virágzó, óriásmellű anyát.

Moloch az, akinek szemében nem bűn a szabadszerelem! Jahve férfipárti, neki csak tudatos, utódpótló bujaság kell. Véteknek mondja az önmagáért való szeretkezést. És... régente rézpénzért, vagy akár ingyen, a ligeti fák homályában csínján tanították, hogy lehet szatír módra mennyei kéjeket kapni és adni anélkül, hogy a nő derékben megvastagodjék. Nem volt túl- szaporulat, nem kellett kiűzni tavaszonként a megérett fiatalokat. De Jahve tiltja a magzatelhajtást. Ő embertengert teremt fenséges uralmában, mely szolgálni és verejtékezni fog.

Le vele! Széthordani, szétdobálni ládáját, megszakítani a szövetséget, benézni sátrának hűsébe, a debírbe. Összezúzni tábláit, sok pimasz korlátját.

m

Absalom diadalmenetben megy Jeruzsálem felé. Semmi ellenállás. Tárt kapuk, üdvrivalgás, szólnak a fuvolák, trombiták, lantok, virágfűzért dobálnak lábaihoz.

Jeruzsálemet az olajfák hegyéről veszi be. Ott a leggyatrább az erődítmény. Nem egymásra emelt, összetapasztott sziklagörgeteg védi, csak a régi, kánaáni, szárított sártéglafal. Az is csak szórványosan, mert alatta vezet a városba a sziklába vájt forrásvíz medre. Csepp vér se folyik. Ügy tűnik, Chusajnak igaza van. Minek lett volna ezerszámra a gyalogos? Dávid nem fog többet székhelyén mennydörögni. Ahi- tofel és Amasa rémlátók. Sötéten huhognak, örökkön rosszat szimatolnak. Nincsen képzeletük, hit-balzsamuk.

Ihol a cifra, bomlott álmok városa: Jeruzsálem. Absalom gyűlöli. Tagadja a különbségét, törvényjogát. Szerette a vidéki lankát, a rajta ballagó kései nyájat. Utálta a mámorok asztalát, a lakomacsontok, borfoltok, szőlőnedű nyomaival. Izgatta az állandó pörösködés a hívek, rokonok között. Itt terül el most lábánál, alkony-