Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Lehocky Teréz: Moloch az isten
A domb lankáján a szent tölgy árnyában ül keresztberakott lábbal kis táborának zöme. Ahitofel nem más, mint Batseba királyné apai nagyatyja, ki lemészárolt ve- jét, Uriást most megbosszulja. Azután Amasa, fehérszakállú hórihorgas ember. Ő Dávid király testvérhugának, Abigailnak a fia. Itt van a benjamit törzs bírája. Simái és a kiirtott Saul ház megmaradt férfimagja, az unoka Meribaal, meg más, Dávid uralmával elégedetlen törzsi elöljárók, főleg judeaiak. Mindazok, kik a király dicsőséges filiszteusverő háborújának igáját viselték terményben, emberáldozatban, pénzben, — idecsörtettek. Nagy számban parasztok, félszabadok, átfúrtfülű rabszolgák, eladósodott kistermelők a paraszti Efraim-síkságról, és földönfutó, nyájukat vesztett pásztorok, akiket kiszorítottak az olajbogyóültetvények, szőlő-, pálma-, datolyakertek. Nemkülönben a szerpapok, és Jahve egyisten lénye miatt elszegényedett, kiüldözött pogány jövendőmondók, madárjósok, gyógyáltatók, forró szívű najádok, ledérségből élők, bálványistenekhez tartozók. Most feltépik szájukat, hangoskodnak. Nyomoruk mélyebb még a kerge állatokénál is. A vérükkel, zsírjukkal szoptatott gazdagok, a zsoldoskatonaság, hivatásbeli írnokok, adószedők velőjét, beleit kiszórnák, májukat hasítanák. Szinte húsuk hamvad az indulattól, nem tudnak vesztegelni. Mennének, döntenének, rombolnának, öldökölnének már, hogy a föld és ég is bele- örjöngene. Nincs kérdés, nincs kétség, csak tűz, vérivó harcok várása. Absalom szítja a máglyalángot. — Mit mond a paraszt? Sok a kölyök, gabona kell, hogy enni, élni tudjunk. De gabona nincs, szem árpa se, mert viszi az adószedő Jeruzsálembe a királynak, katonáknak, testőröknek, főpapoknak. Eladja Föníciába és selymet, cédrust, kárpitot vesz helyette cédáinak. Az adót nincs miből fizetni. Jő az írnok, viszi zálogba szüzeinket, fiainkat. És nem válthatjuk meg őket. Miért különbek a gazdagok gyerekei a mieinktől? Ha a magunkfajta pulyája hull, a padló alá temetjük el, az ő kacatjuknak sírlakás kell. Mit mond a rabszolga? Szabadon születtem, volt szülém, szeretőm. Most idétlen szeretkezéseknél ejtenek teherbe, a figyer- meknek láncra kötik hímvágyát, hogy ifjú, lányos és szőrtelen maradjon. Azt mondták elébb, ha nem fizetsz, hét évig raboskodsz nálam. Törvénybe foglalták. Most úgy mondják: hétszer hét évig holtodiglan — raboskodsz nálam. A sabbathi pihenő, a felebaráti szeretet, a nemzetség joga nem vonatkozik a rabszolgára, mégha százszor is tisztább fajú zsidó, mint a városban lakó nagyúr. Mint mond a próféta, a falun élő? Semmibe vesznek a városon. Szántok-vetek két kezemmel, míg a városi istenszolgák po- hosultan tétlenkednek, henyélnek, írástudót, törvénymagyarázót játszanak. És mily nagyétkű maga Jehovah! Jeruzselámi ládája tőlünk évi száz talentum, huszonegy mína ezüstsekelt és öt talentum huszonhét mína aranyat követel meg! Hol van még a papoknak falánksága? A rituális minőségi juhok, marhák, tehenek, libák, kacsák, csirkék, galambok, vaddisznók, a bor, a kenyér, a kalács. Dögre eszik magukat, felfordulnak, belük puffad. Segít-e Dávid király? Szemrehányta-e már egyszer nékik: elnyelitek a szegényt; alig várjátok, hogy múljon a sabbath és nyithassátok a borpincét, magtárt, csűrt, boltot, pénzváltót, hogy kezdhessétek megint rontani a sekel értékét, hamisítani a súlyokat, mértékeket és olcsó munkást venni pár rongyos ezüstért. De nem hív átkot a fejükre, egy húron pendül velük! És nem szól Jahve se! Nem önt ki a folyó, nincs megint vízözön, hogy megszelídüljön a világ. A tömeg ütemesen felzúg, morajlik még soká, mint a tengerhullám. Le a kéjenccel, az esküszegővel, Saul ház kiirtójával. Absalom még nagyobb hévvel folytatja: — Emberek! Segítsünk magunkon. Nem kérünk, de parancsolunk, bosszút állunk. Forrongjunk, és megcsendesednek a gazdagok. Ti, görbehátú szántóvetők, kiégett szemű anyák, fogytok, azok meg terebélyesednek. Mondom néktek: Állítsuk vissza a közös földtulajdont! Minden a mispácháé. Mérjük le mindenkinek egyforma cheleket, amit elzálogosítani, eladni, megvásárolni nem lehet. S nem kell nekünk a filiszteus találmány, a vas. Megleszünk a kőbaltával, faekével, miként atyáink is. Asszonyaink agyagkorsót egymaguk is formálhatnak, ne vegyünk cifraságnak égéi cserepet. Pásztorok va- lánk, földtúrókká lettünk; minek nekünk a karavánút, a damaszkuszi zsidó boltok, minek a föníciai írás? Megélünk anélkül! Ne akarjunk többet kihozni a földből, nyájból, mint amire szükségünk van. Ne vegyünk semmit, mindent magunk készít
