Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - Lehocky Teréz: Moloch az isten

Absalom, Adonia és a többi fiú meg törzsfőkkel, vidéki sófétákkal cimborái. Ha csak lehet, fitymálják Jeruzsálemet, az új központi várost. Szítják a haragot ellene. Sötét hamisbálványokat imádnak anyáik módjára, ellenszegülnek a nagy egyetlen­nek. A majorságokban ráérősen szőlőt szednek, aratnak és szóba elegyednek, egy asztalnál ülnek a rabszolgával is. Szeren­csére közülük csak Absalom, meg Adonai számít. A többi siheder, olyiknak még sza­kálla se csírázik. Batseba bemegy a kapuszobába Dávidhoz. Ott üldögél egész nap, és lesi a követeket, kémeket. Csak legszűkebb tanácsköre van mellette. Egyik-másiknak több az aranya, gyapjúja, bora, mint a királynak. Batseba veséjükbe lát. Félkörben ülnek alacsony zsámolyaikon; Dávid lába ^bizag ölében. Batseba nem féltékeny. Férjétől nem telik már ki maghullajtás. S ha mégis — nem kelhet versenyre meglett bátyjaival. Jómaga mutatós, bronzbőrű asszony. Ő az egyetlen, aki tartósan megnyerte fiatal korában Dávid kegyeit. A néhai kapitányné egészen jól beletanult a királynéságba. Megtanult szövetkezni, ármányt szőni. Markában Benaida, a testőrség parancsno­ka és fia Joiad; ha kell, pribákeskedni is fognak. A másik Nátán próféta, a világlátó. Babonával, ijesztgetéssel, álomfejtéssel tuk­málja a királyra Jahve kegyeltjének. Salo- monak nevét; a harmadik Zadoq főpap, a néhai nagy Moloch-szolga, Molchi-zadeq, ükonokája. Igaz, itt kuksol Ebjatar is, a frigyláda őrzője, aki Adoniát ajánlgatja a királynak, meg Joáb, akiről egyelőre nem tudni merre hajlong. Most, hogy vihar dúl Izraelben, rárezzentheti a nyelvét nem asz- szonyi dolgokra is. — Uram, te túljó, túlhiszékeny vagy or­szágod nagyjaihoz, fiaidhoz és a lázadó Absalomhoz. Nem megmondtam, hogy kí- gyófajzat az anyja is? Hogy is jutott eszedbe Maachát elvenni és véle Absolomot nemzeni! Hisz’ apja, Talmaj Gessurban mind a mai napig nem ismerte el ural­madat. De én neked hiába magyarázok. Ám most lásd! Aztán bizalmas vagy Adoniához. Pérsze, a kedvenced. Hiába nézesz Ebjatar, ami igaz, az igaz. A kedvelted szemet vetett Abizagra. Nem is rejtette véka alá, hogy ellopja, megbecsteleníti és megtartja ma­gának. A lányka most néki tulajdon anyó­sa. így törődik Absalomod, meg Adoniád Mózes törvényeivel. „Atyád feleségének szégyenét fel ne takard“ — imígy szól a kőtábla. Hah, az én koromban nem volt ilyen elfajzás. Joáb van olyan befolyásos, mint Batse­ba. Gyűlöli ezt a kacér nőstényt azóta, hogy legjobb tisztjét, a kapitány Uriást, Dávid parancsára kivihetetlen katonai fela­datra küldte, tehát halálba. — Király asszony. Be finomkodó lettél! Az uradat még le se mészároltattam, te máris befeküdtél a nyoszolyájába. Bűnben fogant a méhed. Csak Jahve bocsátott meg neked és engedte, hogy a rendes feleségek közé emelkedj, rangsorban kilencediknek. Adonia a negyedik asszony fia és idősebb is, mint a te Salomod. Hagitta királynét se bántsd. Előtted van származásban, sorrendben. Ne vedd nyelvedre a tiszteletreméltóbbat. Dávid hánykolódik. Mióta megöregedett, nem mer mindig nyilvánosan véleményt mondani. Fél Joábtól, fél az asszonytól. Megpróbál egérutat nyerni. Abizag melleit simogatja. — Édes bárányom. Kicsi gazellám. Iri­gyelnek tőlem. Te vagy a szép, a hű. Öreg csontjaimra lehelgetsz. Batseba felcsattan. — Király! Engeded-e vajon, hogy szol­gád a királynét becsmérelje? — Nyughassatok, ne vívódjatok egymás­sal. Kedvesek vagytok, szükségem van mindkettőtökre. Most más ... Dadogását félbeszakítja a két főpap fia, Jonathan és Ahimaas, akik kémek gyanánt maradtak vissza Jeruzsálemben. Jelentést hoztak. Batseba megy, ölni tudna, hogy mit sem végzett a királynál. „De jól megy a dolgod, Joáb! Majd fizetek neked vén ku- jon. Lenyirbáltatom a bozontos üstökö- det.“ — Urunk, zúg a baj, mint mézbor fölött a dongó. Absalom már odahagyta a nagy­atyai Gessurt és Hebronba ment. Egész Juda odagyülekezik. Ott a törzsvének és más törzsek bírái is. Izraelnek tetemes ré­sze seregük köréje. Küldöncöket bocsátott a lázadó minden irányba, hogy hírét vigyék trónfosztottságodnak, gyáva menekülésed­nek. Nemsokára a fővárosba indul, hogy bevegye. Az emberek vállukra emelik, könnyeznek az örömtől. Átkoznak téged uram, meg az államot. A parasztok mind egy szálig a régi rendért vannak. Vérüket áldozzák érte. Ahimaas, éjszakállú, kárbunkulus szemű szép zsidó, agg atyjához, Ebjatarhoz for­dul: — Nem jól tevéd, hogy a frigyládát itthagyád. Előhozták a régi szobrokat,

Next

/
Thumbnails
Contents