Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - Lehocky Teréz: Moloch az isten

Már Zion hegye mögé bukik a nap. Jön a túlhosszú éj, s rágja a lelkiismeret. Perlekedik a királlyal Rispa, Saul egyik özvegye; kinek két fiát ölette meg. Igen, látja éjről-éjre az árnyát, amint megtépett koldus-zsákban ül útszélen, fiai oszló teste mellett, és kergeti róluk a vadat, dögmadarat. S az isten nem sajnálja a földi helytartóját, elzárja előle az álmot. Pedig felvitte Zionra, ugrálva táncolta végig az utat a frigyláda előtt, hogy még himtagja is kibukott.

Szorosabbra húzza lábán a napkeleti takarót. Csak moccan, de köszvényes lábába máris beáll a fájdalom. Csontját, velejét szaggatja, feljajdul, de szisszenése közben odvas Ínyére tapint a nyelvével. Ott a feketedő gennyes gyökér. Jajdul egyet.

— Uram, mi bánt?

Joáb kérdi, a vének leghűbbje. Ö a hadak parancsnoka.

Dávid nyögdécsel.

— Minden. A lábam, a fogam. Aludni nem tudok. Az asszír király felcsere van nálam kölcsönben. Kéri vissza. Vigye. Ügyse segít. Ettem fekete kígyó zsírját, terhességi követ, napvirág gyökeret szopogattam a fogfájás ellen. De csak nem jó nekem semmi. Meg ... Egy nő se tehet a kedvemre ... Emlékszel Joáb? Vagy harminc éve bizony még odasímultam a nőkhöz. Hat napig ki se mozdultam az örömlánykolostorból, a gáguból. Váltogattam őket. S mikor elmentem, ezüst helyett csak rezet adtam. Mukkot se szóltak, nem volt szabad nekik. Ügy szólt a regula: válogatni és alkudozni nem lehet. No! Az öregség fáj Joáb.

— Igaz, ifjúságod már régen odavan, de támadhat még sarjad. Hozok neked igazgyöngyöt. Zsenge lánykát, tizenkét esztendőst, kinek ingét még nem húzta félre férfikéz. Neked rejtegettem, nehogy a fiaid, mint a kakasok rajtaüssenek.

Jön a gyermekleányka félszegen, gyöm- béres, mirhás ékköves ládikával, hogy füstöljön Dávidnak. Az uralkodó rányitja alvadt halszemét, vénség aszalta kezével megtapogatja. Feltámad a kedve. Éjszaka sincs, de már ágyasházat kíván.

Szunamithi Abizag csakugyan szép. Mozgása a tánc halk bűbája. Szabadon lépdel, ütemre, lomhán. Melegíti Dávid ölét. Be bolond nászéj! A mécses pisla lángja el- álmosítja a nagyurat, abbahagyja a ficán- kolást és nekikezd az ijedező horkolásnak.

Hétszer hét napig gondozza a vénembert Abizag. Akkorra meghozzák hírét Absalom

s a törzsek felkelésének. Dávid majd sóbálvánnyá mered. A Zion dombra, Jahve sátrába viteti magát. Csak Joáb megy utána, azelőtt nem szégyenkezik. Ott megtépi köntösét, hamut szór fejére. Tanácsot kér, hogy meneküljön, vagy támadjon-e? Mert sok idő nincs. Hívja az urat legszentebb nevén, Adonájt merészel örjöngeni. De Jehovah néma, mint a ghezeri sziklasírok. Abbahagyja hát siralmát, zsoltárait. Fekély serken nyelve alatt, perlekedni kezd:

— Szép kis szövetség! Csak te nyertél vele! Silo porából kihoztalak. Törődött is veled Saul, meg Nob papnemzetsége. Trónra emeltelek, egyistent csináltam belőled! Aztán ez a hála? Hiszen mi voltál? Csak a pusztai vihar és tűz démona. A kutya és állatistenségekkel egysorban guggoltďl. Volt, hogy még magocskát sem juttattak neked, míg Anat, Bételt, Él’eljon, El’saddaj papjai és szolgáik zsírosodtak.

Hallod-é? Mi vagy te? Egy semmi! Szájközei mérem rád az átkot, a csúfságot, és te megbuktál. Nem jössz, nem mersz a másvilágra hajítani! Te ... te ... széllel bélelt, nagyhangú, semilyen-mású églény. Ünlak. Köpök rád. Hol a dörgésed, a kénesőd, hol van duzzadó Szodomái lávád, ékírásos kőtáblád? No! Gyere, gyere, mutogasd meg magad, ne támaszkodj folyton csak hírhordókra!

Tajtékzik a szájaszéle. De nincs mit vitázni egy makacs istennel. A ravasz Joáb nyilatkozik helyette. Anna száján szólal meg. A határban máris menetel a hatszáz testőr. Mind idegen, mind pogány filisz- teus, akik a zsidó felkelésben okosabbnak vélik a régi úrhoz kötni magukat. Oszlopokba feszülve mennek Északjordánnak, viszik a drága vasfegyverzetet. Utánuk kocognak az ökrökhúzta trénszekerek. Dávid menekül. Az asszonyházat se ürítették ki, Jahvet se cipeli. Maradjon Zionban. Védje meg magát. Csak Batseba neszelte meg idejekorán a történteket, és futott felnőtt fiával Salomóval a király után Qidronba.

Ott az úr olajával felkent király gyarlón hallgatja a jóbhíreket. Kiderül, hogy a családban nagyobb a széthúzás, mint bárki gondolhatta volna. Amnon és Salomo ösz- szetartanak. Némileg megegyeztek, hogy osszák el a hatalmat, ha atyjuk megtér őseihez. Színes dúsgazdag keleti despoták akarnak lenni, mint a többi kortárs, és nem egy folyton házsártoskodó pásztornép, ekével dolgozó pórtörzsek névleges királyai, mint Saul volt.