Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Tóth Elemér: Versek
délután I Tóth Elemér Semmi, semmi... Galambok kergették a fény nyilait, mely zuhogásában fürdette az őszi fákat, és a sétáló lánykákat, akik oly áhítattal figyelik a blúzuk alatt egyre duzzadó csodát. hogy percenként belepirulnak. Galambok kergették a fény nyilait. Galambok cikáztak, galambok ültek a házak tetején, turbékoltak és csókolóztak. Az erős nap duzzadó ölelésében az emberek is mosolyogva köszöntgettek egymásnak. Szombat volt, és megbocsátották a heti bűnöket. A galambok is szálltak, csak szálltak mosolyogva a levegőben, mert a vérszagú vércsék nem voltak sehol. Ellenben szombat volt, az öröm fényei uralkodtak minden felé, a Lány és a Fiú is azt hitte — ott ültek a pádon a meztelen nő szobra előtt — hogy így van. Csak én láttam hogy apró fintorokat vágva, padjukat már a szomorúság táncolja körül. Neon-virágok alatt, villogó-szemü kirakatok előtt hazafelé. Hazafelé. Nem történt semmi, semmi különös, legalább is a villamosok ugyanúgy zörögtek, a hegesztőpisztolyok alól röppenő szikrák ugyanúgy utánozták a csillagok futását, s a Duna halszagú lehelete is ugyanúgy hömpölygött a város felé. Neon-virágok alatt, villogó-szemü kirakatok előtt, hazafelé. Hazafelé. Igazán, neon-virágok alatt. Csak összeesett és meghalt. Semmi, semmi. Igazán semmi... A föld kerekei álmosan tovább forogtak.
